Lemondott Sódar István IH-igazgató (FRISSÍTVE)


Benyújtotta lemondását a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, indoklása szerint nem tud hatékonyan együttműködni a városvezetéssel, és egy új lehetőséget is kapott.
A Ifjúsági Házat és a Belvárosi Mozit, valamint a Partfürdőt működtető, illetve a SZIN-t szervező cég vezetője lemondását április 10-én, szerdán nyújtotta be a városvezetésnek.
Kohári Nándor
(Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő sürgősségi indítványt nyújtott be, melyet csütörtök reggel a városüzemeltetési bizottság is megismert. Ebben arra kéri az április 12-én ülésező közgyűlést, hogy közös megegyezéssel bontsák fel a cégvezető szerződését, aki az új ügyvezető megválasztását követő 5. napig, legkésőbb június 20-ig látná el feladatát a kulturális bizottság felügyelete mellett. Az indítvány értelmében új cégvezetőt nyilvános pályázat útján, a kulturális bizottság véleményezése után a közgyűlés választaná meg (minden bizonnyal május végi, június eleji ülésén). A pénteki közgyűlés az előterjesztés szerint már döntene a pályázat kiírásának részleteiről. A SZEGEDma.hu úgy tudja: többek között azzal is indokolta lemondását
Sódar István
, hogy nem tud hatékonyan együttműködni a városvezetéssel, és kapott egy új munkalehetőséget is. Kerestük az ügyvezetőt telefonján, de nem sikerült elérni, de az igazgató egy sajtóközleményt juttatott el a szerkesztőségünknek, amit alább változtatás nélkül közlünk.
Sajtóközlemény
2011. áprilisa óta látom el ügyvezető feladataimat a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. élén. Munkám során az elmúlt két évben mindig a szakmai szempontú feladatellátásra törekedtem. A versenyszférából érkeztem, ahol nemcsak a siker záloga volt, de alapvető szempont is, hogy a tulajdonos és az ügyvezetés ugyanazért a célért, a cég sikeréért küzdjön. Sajnálatos, hogy Szeged város vezetése és tulajdonosi köröket gyakorló Közgyűlésének egyes tagjai ezt másként gondolták. Nem nekem ártottak vele, hanem a városnak és a város cégének. Munkám ellátása során sokat jelentett, hogy a Társaság munkavállalói munkájuk iránt elhivatott, kiváló szakemberek, akik igyekezetükkel a körülmények ellenére is a lehető legjobb munkát végezték és végzik. Ezúton is köszönöm az Ifjúsági Ház, a Belvárosi Mozi és a SZIN minden munkatársának azt az emberfeletti és mindvégig szakmai munkát, amit a körülmények ellenére az elmúlt két évben folytattak. Megbízatásom ideje alatt – mintegy korábbi külföldi munkáim elismeréseként – több vezető beosztásra vonatkozó ajánlatot is kaptam, azonban a Szegeden vállalt elkötelezettségem miatt ezen felkéréseket visszautasítottam. Úgy érzem azonban, hogy jelen körülmények között felelősen és jó érzéssel a Társaság ügyvezetését vállalni tovább nem tudom, és egy esetleges külföldi felkérést ősszel el kívánok fogadni, ezért kezdeményeztem a Közgyűlésnél munkaviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését. Ezt a szándékomat már jeleztem is a városvezetés felé – sajtóhírek szerint az alpolgármester erre válaszul felmentésemet kezdeményezi, ami beleillik abba a politikai koncepcióba, mellyel két éven át igyekeztek ellehetetleníteni munkánkat. Bár nincsenek illúzióm, mégis bízom benne, hogy azok, akiknek a politikai szempontok fontosabbak voltak a Társaság és a Város érdekeinél, tanulnak hibájukból, és feltehetően pályázat útján kiválasztandó utódomat és munkáját nem a politikai érdekeknek, hanem Szeged város érdekeinek rendelik majd alá. Szeged, 2013. április 11. Sódar István ügyvezető Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.