Pénteki programajánló: balettpremier, latin filmek, Keleti Front + FOTÓK, VIDEÓ


A Belvárosi Mozi is csatlakozott az Országos Latin-Amerikai Filmnapokhoz, pénteken az Érzéki csalódás című vígjátékot láthatja a közönség. Három színházi előadást is tartogat e nap, a kortárs balett Stabat Mater előadását, a Máira főhadnagyot, illetve a Pinceszínházban O’Neill: Boldogtalan hold című drámáját láthatja a nagyérdemű.
Az Országos Latin-Amerikai Filmnapok keretében a
Belvárosi Moziban
16 órától az Érzéki csalódás című filmet láthatják az érdeklődők. A filmnapok különlegessége, hogy a program Magyarországon tizenkét városban egyszerre lesz látható. Mivel sokan érdeklődnek a latin-amerikai kultúra iránt, ezért a vetítések mellett más kulturális programokat, kísérőrendezvényeket is lehet majd találni a helyszíneken, köztük közönségtalálkozót, gasztronómiai, táncos, zenés programot, vagy akár alternatív nyelvórát. Hét új filmet, Patricio Guzmán dokumentumfilmjeit és két kísérőfilmet vetítenek a sorozat keretében. Az első OLAF kiemelt országa Chile. WSET alapfokú borszakértői képzés indul 15 órakor a
Padláson!
A 3 napos alapfokú képzés az alapvető borkóstolási és borkészítési ismeretekre koncentrál, a hazai legfontosabb borvidékeket veszi sorra, az itthon megtalálható (autochton és nemzetközi) szőlőfajtákon és terroir-összefüggéseken keresztül. A képzés speciális eleme a gasztronómiai gyakorlat, amely a bor és étel párosítások alapjait ismerteti meg a hallgatókkal. A WSET Level 1 Award in Wines alapfokú tanfolyam lépésről-lépésre vezeti be a hallgatókat az alapszintű borismeretek világába. A képzés során a hallgatók alapszintű kóstolási, bor és ételpárosítási ismereteket szereznek, és megismerhetik a legfontosabb szőlőfajtákat és a nemzetközi borstílusokat. A kurzus részvételi feltételei
olvashatóak. Mindenütt jó, de messze a legjobb... Szöul. Egy rendhagyó úti beszámoló Szabó Tamarával Dél-Koreáról, Szöulról. A Szegedi közéleti Kávéház rendezvényéne a beszélgetőtárs D. Tóth Júlia lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak 17 órára az
SZTE Állam- és Jogtudományi Kar
3. emeleti társalgójába.
19 órakor a Mária főhadnagy látható a
Nagyszínházban
Tasnádi Csaba rendezésében. A szegedi születésű Huszka Jenő operettjének címszereplője valós személy volt. A történet 1848-ban, Bécsben kezdődik. Simonich Máriát (Nánási Helga, Balog Tímea) rokonai a lány tiltakozása ellenére egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Mária a forradalom hevében égő Magyarországra szökik, és nemzetőr-egyenruhát ölt. 1849-ben is férfiként, Lebstück Károly néven szolgál a seregben. Főhadnagyságig viszi, miközben eléri a végzet: a szerelem. Beleszeret a szigorú Jancsó Bálint (László Boldizsár, Nyári Zoltán) hadnagyba, aki többször is megrója vakmerő hősködéséért. Mikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy is lángra lobban iránta. O’Neill: Boldogtalan hold című drámáját 19.30-kor mutatják be a
Pinceszínházban
. A Boldogtalan hold Eugene O’Neill önéletrajzi ihletésű drámái közül való, amelyekből egy nehéz személyiség rajzolódik ki. Darabjainak egy része naturalista-realista stílusban íródott: ezekben főleg a szereplők sorsa és lelkiállapota foglalkoztatja. Szenvedélyesen kutatja az ember természetét, a lélekben végbemenő folyamatokat. Közelebbről foglalkoztatja az egyes ember élete, egy adott személy bonyolult jelleme, magatartása. Alteregóinak eszköztárában megtalálható a jellemgyengeséget álcázó lelki terror, könnyed felelőtlenségbe oltott érzelmi fogyatékosság, alkoholizmus. Rapszodikus önmarcangoló-rohamok csapnak át rendre a másik marcangolásába.

Stabat Mater premier 19 órakor a
Kisszínházban
. A cím, a témaválasztás a Szegedi Kortárs Balett 25 éves jubileumához kapcsolódik. Az együttes alapítója, az első hat év munkájának meghatározó művésze Imre Zoltán, 1988-ban készített koreográfiát Pergolesi azonos című művére. A legendás koreográfus legjobban sikerült darabjai közé tartozik a fiatalon, 26 évesen elhunyt olasz zeneszerző legismertebb és egyben utolsó zeneművének feldolgozása. Ennek a műnek emlékét idézi fel Juronics Tamás, és egyben tiszteleg volt mestere előtt, aki 2013-ban lenne 70 éves. Az együttes Szegedi Kortárs Balett néven 1993-ban alakult újjá. Az akkori első bemutatót is megidézzük. Az egyik darab „Kroki” címen, Arvo Pärt Stabat Mater című műve volt. Az észt származású komponista a modern egyházzene megteremtésének egyik jelentős alakja. Juronics akkori darabját írja újra, pontosan húsz év elteltével. Emlékezés és újjászületés a mottója a megalakulásának 25. évét ünneplő Szegedi Kortárs Balett kisszínházi produkciójának. Balkan Junkies pres. UNIQUE 03. 20 órától a
Casablanca kávézóban
. DJ's: Peterslounge b2b ERRO all night long dj set; stílus - house. RefRém koncert lesz 21 órától a
Városi Rock Klubban
. A banda vezetője a következőképpen ír alakulatáról: „A zenekar akkor alakult, amikor, és úgy, s ahogy. Négy, aztán öt vad – ha nem is teljesen idegen – legény tevékeny közreműködésével, melyből mára ismét az lett, hogy kvartett. Átesett némi időn, tagcserén, nősülésen, hangszervásárláson, próbán és barátkozáson. A jó zenét ötvözi a saját ötleteivel, s állítólag egy grunge-féle stílus keveredik ki ebből. A 2013-as évet egy remélhetőleg felejthetetlen koncerttel kezdi bandánk a szegedi Rock Klubban, ahova várjuk mindazokat, akik szeretik a villanygitárt és a facsarósan dallamos rigmusokat”.
A
Rongy Kocsmában
21 órától Keleti Front lemezbemutató koncert, vendég: 4/4, míg 23 órától Peopleworkshop & BasedOnBass presents: SOUNDRISE 100 % underground. A Keleti Front 2002-ben alakult Kisvárdán, stílusuk rock & blues. A több tagcserét megélt csapat neve utal arra, hogy a zenekar székhelye az ország keleti részében Kisvárdán van, ahol a mindennapi megélhetésért kemény harcot kell folytatni. Repertoárjukon túlnyomórész saját szerzemények szerepelnek, de megtalálható néhány feldolgozás is: P.Box, P.Mobil. Deep Purple, Beatrice. A zenekar tervei között szerepel a 3. stúdióalbum elkészítése, amit ez évben szeretnének befejezni.
21 órától a Sambafriqua Club költözik be a
CoolTour Café
"koncerttermébe". Mint mindig most is a változatosságnak a valami másnak adunk 100% teret. Ezen a pénteken illusztris társaság fogja tenni-venni magát a Cooltour Café színpadán! Ezúttal DJ Kő -és a Sambafriquás közönségnek már ismerős Nagy Zoli- trióvá egészül ki Bihari Péternek köszönhetően, aki basszusgitárral csatlakozik. A megszokott zenei palettához újabb színeket és ízelítőt adnak új formációjuk, a közeljövőben bemutatkozó Zeninjam zenei világából is. Remélhetőleg ismét sikerül magasabbra tenni a lécet a Cooltour világot jelentő deszkáin!
Folyamatos kiállítások, programok
Művészek, alkotók szemszögéből ismerkedhettünk meg az erotika fogalmával a
ZERO Art Café
csütörtökön nyílt kiállításán. A szeged belvárosában nemrég nyílt művészkávézó nem titkolt célja, hogy a kortárs amatőr művészek számára teret biztosítson alkotásaik, előadásaik bemutatására. Az első tárlat témája az erotika, melyet tizenhat, többségében Szegeden és környékén élő művész munkájából állítottak össze. Bár a téma magas labdát adhatna a polgárpukkasztásra, a kiállítás maga nem az: nem öncélú, obszcén képekkel, csupasz testekkel és fallisztikus ábrákkal sokkol le, az érzékiséget némelyik alkotó a színek és kerek formák játékával, míg más a testiség apró részleteit kihangsúlyozó elemekkel fejezi ki. Az egy hónapig megtekinthető alkotások nagy részét a helyszínen meg is lehet vásárolni, a következő kiállítás témája pedig tervek szerint a fantasy lesz.

A
Somogyi-könyvtárban
a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja „Veled vagyok egész” címmel az utóbbi évek szegedi Házasság Hete-rendezvényiből válogatott (március 6-áig megtekinthető) fotókat. A felvételek – döntő részben a SZEGEDma.hu fotóriportere, Gémes Sándor, illetve Erhardt Gyula, a Házasság Hete szervezőcsoport tagja munkái – különleges pillanatokat örökítenek meg, egyedi hangulatot tükröznek. A
Kass Galéria
új kiállításán a Szekeres Ferenc grafikusművész alkotásait bemutató, „Remake - Átjárók és áthatások” című tárlaton szokatlan, megdöbbentő installációkat, falba mélyesztett bútorokat, trükkös trükköket is láthat a közönség, csakúgy, mint különböző fotó-összeállításokat és a művész által tervezett címlapokat. Szekeres a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, majd a szegedi rajztanszéken önálló szakmai programot dolgozott ki. Tervezőmunkáját dicséri számos intézmény arculata, valamint több mint ötven kiadvány tipográfiai megjelenése. Többek között Szeged Város Alkotói díjjal, Vinkler-díjjal és Kölcsey-éremmel is jutalmazták.
Víztengerben álló Széchenyi tér, tankok a dóm előterében, villamos a Belvárosi hídon- ezek a pillanatok is Szeged múltjának szerves részét képezik. A város elmúlt 140 évének történetéből szemezget a
Móra Ferenc Múzeum
új időszaki kiállítása: a „Tornyos Szeged híres város” című tárlat több mint száz fényképen eleveníti meg Szeged történelmének meghatározó momentumait. Látni szeretné hogyan masíroztak a megszálló német katonák a Kelemen utcán? Kikkel nézett futballmeccset Puskás Ferenc az SZVSE-pályán? Ezeket a meghatározó pillanatokat is bemutatja a Móra-múzeum új fotókiállítása: a közel- és a régmúlt Szegedének mindennapjait, kiemelt eseményeit, katasztrófáit, kulcsmomentumait idézik meg a Kultúrpalotában. A látogatók nem csak a város történelmét ismerhetik meg, hanem rokonaikat vagy akár saját magukat is felfedezhetik a képeken. A dóm építése miatt lebontott barokk Szent Dömötör templom oltárképeit is festő Stettner Sebestyén alkotásaiból nyílt tárlat a
Fekete Házban
. A Szabadkáról érkezett impozáns oltárfestmények többek között Szent Györgyöt, Szent Mihályt és Szent Cecíliát ábrázolják. A tárlat különlegessége, hogy Korhecz Papp Zsuzsanna festő-restaurátor művésznek az elmúlt tizenöt évben sikerült beazonosítania a szegedi Dömötör templom főoltárképeinek festőjét, Stettner Sebestyént. Mára tizenkét magyarországi alkotása ismert az alkotónak, akinek művein az itáliai barokk hatásait láthatják az érdeklődők. A tárlaton az egykori Dömötör templom megmaradt díszét, egy nagyméretű Szeged-címert is láthat a közönség.

A
Móra Ferenc Múzeum
izgalmas kardiológiai kiállítással várja az érdeklődőket: a Szívdobbanás című tárlat izgalmas installációk, makettek és illusztrációk segítségével mutatja be a kardiológia közelmúltját és jelenét. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a legújabb bemutatott tárgy egy 2011. végén gyártott stent, míg a Szegedi Tudományegyetem preparátumokat kölcsönzött a tárlathoz. Az universitashoz más módon is kötődik a kiállítás, hiszen a magyarországi kardiológiatörténet utolsó ötven évében az SZTE nagyon fontos szerepet játszott, több, mára elterjedt módszer bevezetése a szegedi orvosokhoz kötődik. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Szívdobbanás című tárlata március 3-áig látogatható a Móra Ferenc Múzeumban. Magyarországon élő madárfajokról készült fotókból nyílt kiállítás a
Móra-múzeumban
Asztalos Tibor természetes környezetükben örökíti meg a mindannyiunk által ismert és kedvelt fajokat. A természet rejtett csodái című tárlaton a nagyszerű tájképek mellett madárcsicsergés is várja az érdeklődőket.
A
Reök-palotába
Joan Miró kiállításra invitálják az érdeklődőket. A színek poétájaként aposztrofált Joan Miró hírhedt felkiáltása – „meg akarom gyilkolni a festészetet” – festővásznak égetésében csúcsosodott ki. Törekvését jelentős grafikai munkássága is híven és kézzelfoghatóan tükrözi, melyből 100 alkotást most Szegeden, a REÖK-ben láthatnak a katalán mester művészetének elismerői. Gyermekien játékos, látványosan formabontó művein Miró a szürrealizmus oltárán áldozott. A kiállítás német magángyűjteményből származik. A bambergi Böttingerhaus kollekciója tudatosan tereli a szemlélő figyelmét az irodalmi-lírai Miró munkásságára, amely különleges árnyalatot ad a kiállításnak. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az



