Cambridge-ben is látták már a képeit – Szakács Nóra a Közéleti Kávéházban

A Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden című sorozatának következő vendége Szakács Nóra matematikus PhD-hallgató, az SZTE Sófi-ösztöndíj 2012-es győztese. A beszélgetésre december 11-én 17 órától kerül sor a Somogyi-könyvtár klubtermében.

A rendezvény házigazdája Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi elnöke.

Szakács Nóra 1988-ban született Margittán, Erdélyben, és 1991 óta él Magyarországon. Középiskolai tanulmányait a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban végezte. 2006-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem matematikus szakán, 2010-ben szerzett oklevelet az alapképzésben, 2012-ben a mesterképzésben. Kutatási tevékenységét már az alapképzésben megkezdte, 2010-ben első díjat nyert a helyi Tudományos Diákköri Konferencián. 2012 júniusában már nemzetközi konferencián adott elő. 2012 szeptembere óta matematikus doktorandusz hallgató Bálintné Szendrei Mária témavezetése mellett. Kutatási területe a félcsoportelmélet.

A matematika mellett szabadidejében évek óta fényképez. Az elmúlt években több fotókiállításon is részt vett, az első önálló kiállítása 2010 májusában nyílt a szegedi TIK-ben, a tárlat néhány képe 2010 augusztusában a cambridge-i Williams Art galériában is megtekinthető volt. Legutóbb 2012 májusában nyílt tárlata a szegedi Somogyi-könyvtárban. A képei leginkább előre beállított fényképek és digitális fotómontázsok, esetenként kézzel festett motívumokkal ötvözve.

A tanulmányi eredményei alapján 2012-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült, valamint elnyerte az SZTE TTIK Kiváló Hallgatója díjat. Tanulmányi és kutatási eredményeit, valamint művészeti tevékenységét a Szegedi Tudományegyetem Discipuli Pro Universitate díjjal ismerte el, és ugyanezen évben elnyerte az SZTE Tehetségpont keretében működő SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány fődíját is.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.