A hét játékosa a SZEOL SC-ben: Farkas Ferenc

Új sorozatunkban minden héten bemutatunk a SZEOL SC kötelékéből egy játékost, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az utánpótlás-bajnokságok hétvégi fordulóiban.
Az idény hetedik hetében a SZEOL-Tisza Volán SC U 19-es csapatában a Szeged 2011 ellen 5-0-ra megnyert hétvégi bajnoki mérkőzésen
Farkas Ferenc
kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
- A hétvégi bajnoki mérkőzésen védekező középpályásként a mezőny legjobbja voltál.
- Köszönöm az elismerést, élveztem a játékot, erővel is bírtam végig, a második félidőben nyomasztó fölényünk gólokban is megmutatkozott.
- Gondolom, ezt azért emelted ki, mert egészségügyi problémák miatt hosszú kihagyás után tértél vissza az év elején.
- Igen, hónapokra volt szükségem, hogy összeszedjem magam, sok kiegészítő edzést – úszás, erősítés – is végeztem. Előző edzőm,
Lehota István
is nagyon türelmes volt velem, és most
Marinko
bácsinál is teljes értékű edzésmunkát tudok végrehajtani. Szerencsére a korábbi problémáim is jó irányban változtak.
- Kiemelkedően teljesítettél labdaszerzésben, megtartottad, majd rendkívül jól meg is játszottad a labdát. A védők előtt azon a poszton játszol, amelyet a modern futballban az egyik legfontosabbnak tartanak a csapat arculata szempontjából.
Farkas Ferenc
Született: Szeged, 1995. április 29., Szeged Tápén, majd Sándorfalván futballozott, 2007-ben igazolt a Tisza Volán SC-be Iskola: Deák Ferenc Gimnázium 11/F. osztály Edzője: Stetakovics Marinko- Korábban szerepeltem szélső középpályásként is, de középen érzem igazán jól magam. Higgadt vagyok, sokat birok futni, védekező és támadó feladataimat is szívesen ellátom. Jó a rúgótechnikám, így a labda megjátszása és helyenként a góllövés is megy.
- Milyen eredményt vársz a csapattól és mik a távolabbi céljaid?
- Mindenképpen a dobogón kell végeznünk, ez „benne van” a csapatban. Én szeretnék minimum NB II-es szintű játékossá válni, remélem lesz lehetőségem ebben a bajnoki osztályban bemutatkozni szülővárosomban, Szegeden, első sorban a Tisza volán SC színeiben.
