Labdarúgás: mórahalmi hetes a Drogbával felálló Sándorfalva ellen

Az NB III újonca kétséget sem hagyott afelől, hogy erősebb, mint előző szezonbéli legnagyobb megyei riválisa.
Sokáig emlékezetes versenyfutást vívott egymással tavasszal a megyei I. osztályban a Mórahalom VSE és a Sándorfalva SK. A párharc az utolsó fordulóig, az utolsó pillanatig kiélezett volt, csak akkor dőlt el a mórahalmiak javára, akik annak ellenére szerezték meg az aranyat, hogy a sándorfalviak elleni rangadókat oda-vissza elveszítették. Tóth Ákos gárdája immár az NB III-ra készül, s jelentősen átalakult, megerősödött. A két fél szombati edzőmeccsét így a papírformának megfelelően nagy gólkülönbséggel, magabiztosan nyerték a három találatot jegyző
Szőke Péter
vezette vendégek. A Mórahalom legközelebb szerdán 18 órakor az NB II-es Orosházát fogadja. Ami a megyei I. osztály ezüstérmesét illeti,
Tóth János
vezetőedzőtől megtudtuk, hogy számos próbajátékost tesztelnek még ezekben a napokban is, így a keret még csak formálódik. A mag azonban mindenképpen együtt marad, hiszen csak
Szanka Roland
igazolt el az UTC-be, illetve
Duba Tamás
ment el Németországba. Hogy kik lesznek az érkezők, az tehát a jövő (hét) zenéje, ám jelzésértékű, hogy a sándorfalvi alakulatban mások mellett feltűnt
ifj. Major László
(Röszke) és
Fröhlich Tamás
(Dorozsma), valamint az elefántcsontparti
Severin Drogba
, a BL-győztes
Didier
unokatestvére is, akit
két éve a KITE-Szeged tesztelt
. Vasas Gáborék következő edzőmeccsére augusztus 7-én (kedden) 18 órakor kerül sor, mikor a megye I. újoncát, az FK 1899 Szegedet látják vendégül.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:
Sándorfalva SK - Mórahalom VSE 0-7 (0-6).
Sándorfalva.
Sándorfalva:
Vasas (Maszlag) - Barna D. (Tóth A.), Lippai, Bálint D., Bálint T., Molnár D., Fröhlich, Mihalkó G. (Geleta), Major L., Mihalkó M., S. Drogba (Széll). Vezetőedző: Tóth János.
Mórahalom:
Czirják - Mészáros, Gyimesi, Udvari, Gahwagi, Vojnic-Zelic, Kothencz, Podonyi, Fülöp, Tóth A., Szőke. Cserék: Sarnyai, Lázár, Szűcs. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerzők:
Szőke 3, Fülöp, Mészáros, Podonyi, Udvari Tóth János:
"Nagyon jó edzőmérkőzést vívtunk a Mórahalommal. Mindkét csapat megfelelően építette fel játékát, így nekünk és ellenfelünknek is hasznos volt ez a találkozó."
Tóth Ákos:
"Tudván, hogy milyen terhelést kaptak futballistáink, az első félidő játéka kellemes meglepetést okozott számomra. A megye I. legjobban játszó csapata ellen olyan teljesítményre voltunk képesek, ami egyértelműen jelezte az osztálykülönbséget."