Kosárlabda: megcibálta az oroszlán bajszát a Szedeák + FOTÓK

szedeak_szolnok07_gs Dicséretes teljesítményt nyújtottak a szegediek, közönségszórakoztató meccsen végig partiban tudtak lenni a címvédő Szolnokkal. Levy nagyszerűen debütált.

67
81
Naturtex-SZTE-Szedeák
Szolnoki Olaj KK
Férfi kosárlabda NB I/A 4. forduló

Fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat az újszegedi sportcsarnokban, hiszen a szolnoki ultrák ide is elkísérték kedvenceiket, a szegedi közönség pedig felvette velük a kesztyűt. A közel kétezer néző azt láthatta, hogy mindkét együttes igyekezett valamivel meglepni a másikat. A vendégeknél az előzetes ígéretekkel ellentétben ott pattogtatott a legújabb amerikai szerzemény, Brandon Gay is, a Szedeák frissen igazolt amerikai kosarasa, Jonathan Levy pedig az első játékrészben – mikor Drahos Gábor a padon ült – hosszú időn át irányítóként fogta össze a többieket. Merészet húzott Fodor Péter vezetőedző, hiszen “Jono” alig pár napja edz Szegeden…

Egy biztos: Vida Mátét feltüzelte a harmadik légiós érkezése, hiszen a szokottnál is nagyobb vehemenciával vetette magát a küzdelembe, mikor a harmadik negyedben lehetőséget kapott. Szerencsére nemcsak őt lehetett dicsérni az elszántságáért, hanem valamennyi szegedit, aki pályára lépett. Talán csak Nebojsa Dukics volt az átlagosnál halványabb, igaz, védelmében elmondható, hogy már a második negyed nyolcadik másodpercében – véleményes körülmények között – begyűjtötte harmadik hibáját, utána pedig hosszan ültette őt a szakmai stáb. A Naturtex-SZTE-Szedeák azonban ezzel együtt is feledtetni tudta a debreceni kisiklást, s megizzasztotta a jelenlegi legjobb magyar alakulatot, a címvédő, s a nemzetközi porondon is vitézkedő Szolnoki Olaj KK-t. A mieink akkor sem adták föl, mikor a második felvonás vége felé a húszat közelítette a vendégek előnye. A harmadik tíz perc végére négy pontra zárkóztak vissza a parádés kosarakat jegyző Levy, a hármasokat varázsló Kiss Zsolt és a vendégek védelmén többször átkígyózó Tomiszlav Ivosev vezérletével. Ha jobban büntetőzünk, akár még az egyenlítés is összejöhetett volna, ám a rutinos szolnokiak végül kihasználták hibáinkat, s biztosan tartották meg vezetésüket a legvégéig.

szedeak_szolnok20_gs A címvédő 81-67-re győzött, ezzel továbbra is veretlen, míg a Szedeák még mindig nyeretlen a bajnokságban. Csüggedésre azonban semmi ok, hiszen ezzel a játékkal, ezzel az akarattal még sok örömöt fog szerezni drukkereinek a Fodor-legénység. Végig csapatként harcoltak Drahosék, nem ismertek elveszett labdát, s akadtak nagyszerű egyéni teljesítmények is. A november 5-i, Sopron elleni derbiig (újszegedi sportcsarnok, kezdés: 18.30) mindenképpen javítani kell a büntetőzésen (22-ből csak 12-t értékesítettünk), illetve csiszolni kell a palánk alatti játékot is (a Szolnok a meccs nagy részében látványosan uralta ezt a területet, távol tartotta a gyűrűtől, s egyéni akciókra kényszerítette a szegedieket, a lepattanócsatát pedig 38-30-ra nyerte).

A hajdúsági sokk tehát a múlté, reméljük, pár nap múlva pedig a nyeretlenséget is elfeledhetik Tanács Attiláék. Ha úgy küzdenek a srácok, mint a Szolnok ellen, minden esélyük megvan erre.

Férfi kosárlabda NB I/A 4. forduló:

Naturtex-SZTE-Szedeák – Szolnoki Olaj KK 67-81 (9-18, 17-19, 22-15, 19-29)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1700 néző. Vezette: Benczur T., Balog Gy., Vida B.; ellenőr: Gencsev.
Szedeák: Drahos 4, KISS 12/12, LEVY 21, IVOSEV 16, Dukics 6/3. Csere: Tanács 7, Molnár M., Vida 1.Vezetőedző: Fodor Péter.
Szolnok: Trotter 7, HORVÁTH Á. 12/6, Soós 6, NIKOLOV 13/3, BÁDER 17. Csere: Gay 6/6, Mills 8, Trepák 2, FODOR M. 10. Vezetőedző: Pór Péter.

Fodor Péter: “Azon kesereghetünk, amiket egyszerűen meg lehetett volna oldani: a büntetőket be kellett volna dobnunk, nem kellett volna ennyi labdát eladnunk, s úgy kellett volna védekeznünk végig, ahogyan csak egyes szakaszokban tettük, s fegyelmezetten kellett volna támadnunk. El kellett volna hinnünk, hogy ebben a meccsben megvannak a lehetőségek. Nem éltünk sajnos ezekkel, a Szolnok pedig túl erős csapat ahhoz, hogy ezt ne használja ki.”

Pór Péter: “Az első félidőben volt egy olyan szakasz, amikor úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, közelítettünk a húsz ponthoz, de Kiss Zsolt kosaraival visszajött a Szedeák, 10 ponttal mehettünk szünetre. Aztán a Szeged megmutatta, mit tud hazai pályán, ráadásul az új amerikai vezérletével feljöttek négy pontra, így nem lehetett ‘lesétálnunk’ a mérkőzést, végig koncentrálnunk kellett. Az érződött, hogy amikor baj volt, akkor össze tudtuk kapni magunkat, és meg tudtunk újulni. A Szegedet dicséret illeti, hogy nem adták meg magukat, és itthon a hazai közönség előtt nagyon lelkesen, nagyon bátran játszottak.”

szedeak_szolnok00_gs

A 4. forduló további eredményei:

Falco-Szova KC Szombathely – Albacomp Fehérvár 84-82 (20-24, 17-21, 23-22, 24-15)
Marso Nyíregyháza KK – Kaposvári KK 79-69 (24-15, 18-22, 20-13, 17-19)
Atomerőmű SE – T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE 66-69 (17-18, 3-10, 19-29, 27-12)
Zalakerámia ZTE KK – MJUS-Fortress Körmend 62-88 (22-23, 14-21, 8-28, 18-16)

Kis Rába menti Takarék Soproni KC – Factum Sport Debrecen 80-70 (25-17, 12-15, 20-16, 23-22)
Pécsi VSK-Pannonpower – Jászberényi KSE 92-85 (30-20, 16-20, 21-25, 25-20)

Online közvetítésünk:

VÉGE 67-81 (9-18, 17-19, 22-15, 19-29)
40′ Gay dob egy triplát, 65-79. Időt kér a Szedeák. Jono betör, kimarad, nincs síp. Molnár odaüt, Mills két dobása benn, 65-81. Jono büntetői benn, 67-81! Aztán labdát szerez Millstől, de nincs már kosár.
39′ Fodor duplája, Dukics triplája válaszol rá, 65-73! Vida helyett Ivosev, miután Tanács ütközik Báderrel, utóbbi dobhat kétszer. Bedobja, 65-75. Tanács-hiba, Kiss Zsolt jön, Trotter kétszer, csak egy benn, 65-76. Levytől elveszi Trotter a lasztit.
38′ Trotter megszerzi, végigviszi, Soós befejezi, 60-71. Jono dob rá, Dukics besegíti, 62-71!
37′ Jono újra a pályán! Báder dob kettőt, mindkettő benn van, 60-67. Drahos eladja, Fodor Marci beviszi, édesapja meg időt kér 60-69-nél. Ivosev nem tudja rendesen feltenni a közelit. Tanács jön vissza.
36′ Fodor gyors válasza, 56-63, Tanács azonban nem hagyja annyiban 58-63! Majd hibák mindkét oldalon, nem tudunk közelebb osonni, Báder viszont bedobja. Dukics és Drahos összjátéka végén irányítónk közelről ismét szépít, 60-65!
35′ Dukics lepattanót szerez, aztán Báder tartja fel egy elérhetetlen passznál. Ivosev dudaszóval ront be, teszi fel, és dobja be, 56-61!
34′ Levy messziről, csak dupla, Báder meg zsákol egyet a palánk alól, 52-59. Jono lejön. Kiss Zsolt hiába tör be, Nikolov nem hiába, 52-61, időt kér a Szedeák. Tanács bevarr egy duplát, 54-61!
33′ Bizony lőtávolban a Szolnok, talán nem is véletlen, hogy múltkor megszorongatta őket otthon a Kaposvár? Vida faultja, Dukics jön. Nem sikerül lepattanót szerezni, pedig Ivosev nagyot küzdött. Nikolov kettese benn, 50-57.
32′ Ivosev teszi fel, Trotter kiüti, de megadják! 50-55. Vida csen labdát, de nem tudunk lerohanni, visszazár a Szolnok, aztán elveszítjük a lasztit, majd Nikolov is.
31′ Trotter vezeti támadásra a Szolnokot, Horváth triplázik, 48-55. Mills elesik, nem fújnak Ivosev ellen.
III. negyed vég 48-52 (9-18, 17-19, 22-15)
30′ Levy megtáltosodik, ismét indul, faultolja Nikolov. Első büntető benn, második is! 47-52! 16 pontos már! Leblokkol a Szolnok, labdát szerzünk, indulunk, Ivosev, felteszi, megütik, két dobás. Mindkettő kimarad… Horváth nagyon rossz triplával próbálkozik, Tanácsot megütik, 0,7-tel a vége előtt két dobás. Egy benn, még egy már nem, 48-52! Óriási taps a lelátón a majd\’ másfél ezer hazai drukkertől!
29′ Vida rosszul dob, de összeszedi saját lepattanóját, fault, két dobás. Vida, az első nagy nehezen becsorog, a második már nem, 43-52! Levy labdát szerez, és mutat egy óriási zsákot! 45-52!
28′ Ismét elhagyjuk a labdát a palánk alatt, jön a Szolnok, jön Mills remek tempóval, 40-52. Ivosev szemfüles passza után Tanács egyedül a palánk alatt, nem ront, 42-52!
27′ Trepák ismét benn, Vida Máté is. Levy dudaszóval, 40-48! Trotter szépen megy fel, csúnyán elrontja, Ivosev megszerzi, eladjuk, Mills beviszi, 40-50.
26′ Dukicsnak nem megy a tripla, gyűrűt sem ért… Tanács visszatér. Báder ellépi a tiszta ziccert. A nagyok is hibáznak. Tanács triplája rossz, Ivosevé a labda, bedobja. Trotter válaszol, 38-48.
25′ Nem marad el Nikolov válasza sem, 34-46. Dukics passza után Ivosev küzd, kikerül Levyhez, ő bedobja! 36-46! Báder faultol, Soóst Mills váltja.
24′ Levy csont nélkül dobja a büntetőt Soós hibája után. A második kimarad, 31-43. Levy egyre hasznosabb, labdát szerez, Kiss Zsolt meg triplázik ismét! 34-43!
23′ Nikolov hibája után Dukics középtávolija rossz, a lepattanó esélytelen. Trotter mint kés a vajban, a Szedeák meg bajban, 30-43.
22′ Soós kosara után keserű a szánk, 28-41. Ivosev labdát szerez, Drahost indítja, passzol Levynek, benn a közeli, 30-41!
21′ Első akciónk a második félidőben kudarc, Soós kiüti. Nikolovra nem figyel Dukics, be is viszi, 26-39. Dukics passzát Levy teszi be, 28-39!
Tekintsék meg legfrissebb fotóinkat a találkozóról!
Nagyszünet 26-37 (9-18, 17-19)
20′ Nikolov kihagyja, jöhetünk, harmadszorra kimarad egy tetszetős passzolgatás után, de megjön a vastaps a hazai drukkerektől! Nikolov rálép a vonalra így csak kettes, 26-37.
19′ Millsnél támadóhiba. Közben külön show a szolnoki ultrák szurkolása. Kiss Zsolt is show-men, egy triplát hint, ugrik a lelátó! 23-35! Aztán ismét egy, brávó! 26-35!
18′ Mills betörés után eredményes, majd eladott labdát követően Nikolov zsákja jön, 18-35. Dukics 3 faulttal tér vissza. Drahos dob büntetőt, 20-35!
17′ Horváth két büntetője benn, 17-29. Tanács triplája nagyon rossz, Drahos hiába szerez labdát, Ivosev is kihagyja a hármast (miért kellett eldobni???), Báder aztán már nem hibáz, 17-31, és Fodor Péter időt kér. Ivosev kettőt dobhat. Egy kimarad, egy benn, 18-31!
16′ Molnár hiába tör be, gyenge a kísérlet. Báder földön kap remek passzt, nem is hagyja ki a ziccert, 17-27. Drahos újabb hibája, ez az akció is elhal. Molnár begyűjt egy személyit. Levy visszatér helyette.
15′ Támad a Szolnok, földharc a labdáért, marad náluk. Trotter nagyon gyors, bedobja, de ellépi. Kiss Zsolt veri be az első hazai trojkát, időt is kér Pór Péter. 17-25! Soós triplája hosszú, kimarad.
14′ Ivosev ismét, nagyon megveri Gayt, 13-25, plusz egy dobással jöhetünk. Kiss Zsolt visszatér, Ivosev pedig bedobja, 14-25! Nikolov 2. hibája. Képtelenek vagyunk áttörni a védekezésüket.
13′ Ivosev veri meg az emberét, 11-25! Báder kihagyja a kihagyhatatlant, kapja is a magáét a lelátóról. Esélyünk sincs lepattanóra, Gay triplája kimarad aztán.
12′ 1 másodperccel a támadóidejük lejárta előtt Drahos ellen fújnak, Tanács sérelmezi, technikait fújnak. Fodor dobja, mindkettő benn, 9-23, közben az édesapját nyugtatgatják a sporik. Molnár szerez labdát, miközben a Horváth, Báder duó visszatér. Közben valamiért újabb technikai, Fodor ismét bedobja, 9-25, és jöhetnek is…
11′ Dukics ellen fault, ez a 3. Ivosev váltja is. Gay triplát dob, 9-21. Ivosev röviden próbálja ugyanezt, és nincs meg a lepattanó.
I. negyed vége 9-18 (9-18)
10′ Trepák, 8-18. Hiába küzdünk jól, a magas embereket nem bírjuk tartani a palánk alatt, elöl pedig nem segítjük egymást. Így nehéz lesz. Dukics jön vissza. Dobhat is kettőt, ez is kimarad elsőre, a második bemegy. Pocsékul dobáljuk a büntetőket már itt az elején. Egy ilyen kevés pontosnak tűnő meccsen ez luxus.
9′ Tanács triplája kijön, Levy gyűjti be, Ivosevvel szemben szabálytalanok, két dobás. Közben Trotter helyett Fodor a pályán. Toma kihagyja az elsőt, kihagyja a másodikat. Ennyire nyomasztó lenne az ultratábor hangja? Mills és Levy elmér egy-egy triplát.
8′ Dukics oszt ki egyet Bádernek, neki meg egy személyit a bírók. Dukics le is jön, Drahos a pályán ismét. Báder megint büntethet kétszer, csak egy benn, 8-16 így is. Hiba ismét elől… Nikolov viszont nem tud érvényesülni a palánkunk alatt, Bádert pedig Trepák váltja, 210 helyére 210…
7′ Levy irányít, Kolti üresen dob, kimarad a trojka. Horváth Ákos lép egyet, benn a dupla, 8-15. Gay is a pályán, nálunk meg Molnár Miklós Kolti helyére.
6′ Báder gyengén teszi fel, Drahos meg most ellépi a támadást. Tanács jön be, Drahos le. Ki lesz az irányító? Horváth Ákos triplagyanús duplája után Fodor Péter időt kér. Ivosev 2 plusz 1-et harcol ki, nincs benn a ráadás. Mills a pályán Soós helyett.
5′ Levy személyi hibája, Bádert csapja le, két bünti jön, egy benn, a másik is, 6-9. Drahos megint eladja a labdát… Máris szembeötlik, hogy a 210 magas Bádert a palánk alatt nehéz tartani. Két büntetővel épp ő jön ismét, 6-11.
4′ Drahos eladja, Soós ziccere benn lerohanás után, 4-7. Levy ismét egy kettessel közelről, 6-7!
3′ Dukics hármasa rövid. Ivosevé az első fault szegedi részről. Trotter-tripla rossz, Drahos meg ziccert ront… Horváth Ákos triplájával 4-5.
2′ Dukics teszi fel, kimarad, végül Ivosev küzdi be, 2-2! Levy első kosarával 4-2 ide! Nikolov ront ziccert kétszer.
1′ A Szolnoké az első támadás joga, ultráik rá is kezdenek, ám Báder lepattanóját megszerzi a Szedeák. Trotteré az első pont, 0-2.
18.25 A bemutatás szerint mégiscsak 5-ös lesz Jono, egyelőre 9-es nadrágban van. Még mindig csak áramlanak befelé a nézők, az ezret már meghaladni látszik a létszám.
18.20 A vendégeknél mégiscsak játszani fog Brandon Gay, akiről eredetileg úgy tudtuk, csak jövő hétre lesz meg a játékengedélye. Ahhoz képest most itt van, melegít Levyhez hasonlóan 9-esben.
18.10 Örvendetesen növekszik a nézőszám, szemben a vendégek is gyűlnek, már megduplázódtak, de hazai részről is telik a nézőtér.
18.05 Megvan Jonathan Levy mezszáma is: Jono a 9-es mezben vívja csatáit a Szedeák színeiben. Korábban elmondta, általában 5-ös mezben játszott eddig, de vélhetően ez a változás nem fogja zavarni. Valljuk meg: benne nagyon bízunk!
18.00 Pályán a Szedeák is, a már jelenlévő 200 hazai szurkoló őket köszönti tapsviharral.
17.55 Impozáns fekete-fehér mezben kifut melegíteni a Szolnok csapata, szurkolóikból is akad a lelátón, köszöntik is őket harsány \”Hajrá, Olaj!\”-jal. Mintegy száz főre becsülhető a szolnoki drukkerek száma.
17.45 Szeretettel köszöntjük a Kedves Olvasókat és a monitor előtt szurkolókat az újszegedi sportcsarnokból! Rövidesen kezdődik a Szedeák soron következő mérkőzése, még hozzá a bajnoki címvédő Szolnok ellen.

A várható kezdőötösök:
Szedeák: Drahos, Levy, Ivosev, Tanács, Dukics.
Szolnok: Trotter, Horváth, Mills, Nikolov, Báder.

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Fodor Péter vezetőedzővel Jonathan Levyről, az új amerikai játékosról készült interjúnkat pedig itt találják.

Illés András – Pintér M. Lajos

Közvetítésünk automatikusan frissül, ne frissítse böngészőjét
új esemény érkezett, kattintson ide a megjelenítéshez

17 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    17. lelátós
    2011. október 31., hétfő, 09:45
    Válaszolok

    Azt hittem nagyobb zakót kap a SZEDEÁK. Jó kis meccs volt, remek hangulatú lelátóval.

  • '>
    16. tollas
    2011. október 31., hétfő, 09:43
    Válaszolok

    ez is szép eredmény gyerekek.

  • '>
    2011. október 31., hétfő, 05:19
    Válaszolok

    mesehazy nem engedte akkor

  • '>
    14. Dalriada_Eszti
    2011. október 31., hétfő, 04:15
    Válaszolok

    amiko 2 hétig kerestek miniszterenökött
    mié nem jelentkezett a szolnoki bácsi?
    most hirös lönne 😀

  • '>
    13. Dalriada_Eszti
    2011. október 31., hétfő, 04:14
    Válaszolok

    12 bizony gáz
    ez is jelzi a rennszer végét))
    szétszakadt a párt.
    mingyá sirok 😀

  • '>
    12. Veddisznó
    2011. október 30., vasárnap, 23:49
    Válaszolok

    Mifene?
    A botkalapnak már fotósra sem telik? Csak egy képet tettek fel a meccshez, de az is valami régi fotó, mert már új mezünk van. Sajna a kép régi.
    Így kár a gőzért.

  • '>
    11. Szczerbiak
    2011. október 30., vasárnap, 23:08
    Válaszolok

    Jó kis meccs volt, jól küzdöttek a srácok, odatették magukat, meg kellett izzadnia a Szolnoknak.
    A hosszabb kispad, a sok kihagyott büntető és a buta eladott labdák döntöttek.

    Levy ha összeszokik a többiekkel kiváló lesz, Tomával meg nagyot akasztottunk ez tény, hatalmas spíler!

    Jövő héten ütjük a Sopront!

    Hajrá Szedeák!

  • '>
    10. kevin
    2011. október 30., vasárnap, 22:03
    Válaszolok

    Szép volt, szegedi fiúk, nagy csatára késztettétek a bajnokot. Nagyon jó volt a szolnoki tábor, de a mi közönségünk is kitett magáért. Jövő héten megverjük a Sopront!!!

  • '>
    9. Tisza-part
    2011. október 30., vasárnap, 21:25
    Válaszolok

    A fotókon nagy a feeling!!!

  • '>
    8. SZEGED
    2011. október 30., vasárnap, 21:24
    Válaszolok

    Szép volt fiúk, nagyon rendben volt a mai meccs. Üdv Levy-nek, sokat ér a csapatnak azt mutatta ma!

  • '>
    7. Mukk
    2011. október 30., vasárnap, 20:32
    Válaszolok

    Tisztes helytállás!
    Szép volt fiúk!!!!!

  • '>
    6. Erika
    2011. október 30., vasárnap, 20:16
    Válaszolok

    Ezt a 7-10 körüli különbséget nem nagyon fogjuk átlépni… sajnos.

  • '>
    5. béka
    2011. október 30., vasárnap, 19:44
    Válaszolok

    Nem biztos az Mukk, lehet ám bravúr a kosárban is: 45-52 most, csak hét közte, gyerünk!!!!!

  • '>
    4. Mukk
    2011. október 30., vasárnap, 19:32
    Válaszolok

    Az egyik csapatnak 40 millió a költségvetése, a másiknak meg 400. KI lehet találni, melyik, melyik. ÍGy sajnos tudható mi lesz az eredmény.
    Hajrá SZEDEÁK!!!

  • '>
    3. Heindrich
    2011. október 30., vasárnap, 18:38
    Válaszolok

    Mindjárt bejön Mills és megszórja magát 🙂 Hajrá OLAJ!!!

  • '>
    2. Heindrich
    2011. október 30., vasárnap, 17:58
    Válaszolok

    Nyerünk! Csak az OLAJ!!!

  • '>
    1. FG.Peti
    2011. október 30., vasárnap, 12:21
    Válaszolok

    HAJRÁ SZEGED HAJRÁ SZEDEÁK!!!