Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Magyar Anna megyei közgyűlési elnök, fideszes országgyűlési képviselő ellen a jobbikos Tóth Péter, míg megyei közgyűlési képviselőtársa, Toroczkai László ismeretlen tettes ellen tett feljelentést szerdán a Csongrád Megyei Főügyészségen.
Jogtalanul döntött tizenkét milliárd forintos vagyon átengedéséről Magyar Anna megyei elnök, fideszes országgyűlési képviselő, amikor a közgyűlés felhatalmazása nélkül aláírta azt a szerződést, ami szerint az állam átveszi a megye által fenntartott intézményeket – jelentette ki Tóth Péter, jobbikos megyei közgyűlési képviselő, aki hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést szerdán délután a Csongrád Megyei Főügyészségen.
„Köztudott, hogy október negyedikén a megyei elnökök a kormánnyal aláírtak egy olyan szerződést és kötelezettségvállalást, amire Csongrád megye esetében elnök asszonynak semmiféle felhatalmazása nem volt, nevezetesen, hogy vagyonelemeket adjon át a kormány részére. A fenntartói és tulajdonosi jogokat maga a képviselő-testület adja és biztosítja, s semmiféle határozat nem született, hogy ebben a kérdésben ő eljárhat” – indokolta feljelentését Tóth.
Az említett hatoldalas szerződést a Jobbik megyei elnöke szerint a kormány és a megyei elnökök egyaránt úgy próbálnak interpretálni, hogy ez egy politikai szándéknyilatkozat. „Ez azonban nem szándéknyilatkozat, hanem egy szerződés kötelezettségvállalásokkal, határidőkkel, aminek súlyos következménye az, hogy a megyei önkormányzat 12 milliárd forintnyi vagyont ad át a kormánynak” – hangsúlyozta.
Kifogásolta azt is, hogy miközben október 4-én aláírta ezt a szerződést Magyar Anna, október 14-én rendkívüli közgyűlésen kívánja erről tájékoztatni a megyei képviselőket. „Ilyen a világon a nincsen, hogy utólagosan beszámoljon valaki egy ilyen jelentőségű dologról, s egy személyben gyakorolja a tulajdonosi jogokat az önkormányzat vagyona felett” – indokolta a feljelentést.
Hazánk más megyéiben időben felkészültek az október negyedikei aláírásra, Tóth példaként Bács-Kiskun megyét hozta fel, ahol az elnököt feljogosították az aláírásra, illetve módosították a vagyonrendeletet is, ellentétben Csongrád megyével.
„Ez az október negyedikei szerződés a magyar önkormányzatiság legyalulása, tönkretétele, ez az Orbán-Ceausescu-terv befejezése, a magyar vidék szétrombolása” – jelentette ki Tóth Péter, aki szerint a Kádár-rendszer idejébe viszi vissza hazánkat. Hozzátette, Rákosi Mátyás is mind a tíz ujját megnyalta volna egy ilyen intézkedési tervért.
Toroczkai: a megye mostohán bánik vagyonával
Hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Csongrád Megyei Főügyészségen Toroczkai László szerdán. A főügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján a jobbikos megyei közgyűlési képviselő elmondta, a megyei tulajdonban lévő nagymágocsi Károlyi-kastély és 41 hektáros parkjával a tulajdonos meglehetősen mostohán bánik, emellett kedvezőtlen szerződést kötött a különleges értékekkel bíró angol kertben található 10 hektáros tó, s annak 15 méteres környékének hasznosítására.
A megye havonta 60 ezer forintért adja bérbe az említett területet, melyen egy egykor csónakházként funkcionáló épület is található. Büfé üzemel a tóparton, illetve kemping és játszótér létesítését tervezi a bérlő. A tónál 1500 forintos napijegyért lehet horgászni, így a jobbikos politikus számításai szerint egy hónap alatt kitermeli az egész éves bérleti díjat a tó és a ház, hiszen a fizetni kell a kifogott halakért és a sátorhelyért is. Egész napos rendezvényeknek, fesztiváloknak is helyet biztosít a tó és környéke, ami szintén bevételt hoz a bérlőnek. „A havi hatvanezer forintos bérleti díj mindezek ismeretében annyira alacsony, hogy joggal merül fel a hűtlen kezelés gyanúja” – jelentette ki Toroczkai. Hozzátette, nemzeti örökségünket képezi a park és maga a kastély, amit a megyei önkormányzat hanyagul kezel. A feljelentést a nyomozóügyészség befogadta, s három napon belül értesíteni fogja a feljelentőt, a Toroczkai László által leadott anyagot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak továbbítja az ügyészség.
Megyei reakció a sajtótájékoztatóra
A Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata az alább olvasható közleményben reagált Tóth Péter képviselő szavaira.
“Reagálás a Tóth Péter megyei képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a pénteki rendkívüli közgyűlési ülésen részletesen tájékoztatja a képviselőket a miniszterelnökkel megkötött politikai szándéknyilatkozat jellegű megállapodásról. A közgyűlés elnöke a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, ahogyan azt a szóban forgó megállapodás záró mondata is tartalmazza. Tudomásunk szerint egyébként Bács-Kiskun megyében a vagyonrendeletet 2011-ben egyáltalán nem is módosították.”














majd meglátjuk, hogy a mai közgyűlésen mit ránt elő anna a szatyorból:)
A kormány előbb lenyúlta,a magánnyugdíj megtakarításokat,most meg vinne, és eladna mindent, ami mozdítható.Gratuláció a 2/3-nak,és azoknak akik nem látják,hogy mi folyik itt.8év után nem volt itt kormány váltás,csak kicserélték a brokit az emberek szájában.
http://hvg.hu/gazdasag/20111013_korhaz
70,már nincs aki foglalkozna vele.Mindenki tovább passzolta,mert kezelhetetlen.
69 önnek egy jo pszichiaterre lenne szüksége,
ugy látom!
Égető szükség van mind a 64 Vármegyére,már csak hagyomány
órzési szempontból is.64 megyebál nélkül mi lenne velünk?
Tekintetes urak és asszonyok egyetlen találkozása a kultúrával a megyebálon való részvétel.A díszmagyart,a
kacagányt(és a röhejt) ott eszi meg a fene a gardróbba,
ha nem lesz megyebál.Na és persze a “rokonok” hol adják
át ajándékaikat és kéréseiket,ha nem a bálon. A kis
képzetlen hoszteszek már húsz éve is csak néztek,amikor
a meghívót kérték (CT,MRI avató)az akkor még Új klini-
kán Farkas László ügyvédtől,aki akkor Köztársasági Meg-
bízott tisztséget töltött be.Az Ispán vagyok,az Ispán,
mondta a Köztársasági Megbízott minden gőgjét beleadva
Farkas ügyvéd.Ilyen malőröknek nem tehetjük ki a jövő
Kegyelmes,Nagyságos,és Tekintetes méltóságait. A megyéknél dolgozó cselédség legalább megtanulja azalap-
vető etikett mibenlétét.
Hegyi, igaza van. Köszönöm az építő kritikát.
Kotogán,legyen konzekvens,mert nem csak az ökör konzekvens.
Ha már egyszer “lokalitás” és “autonómia” fogalom kört
táncolja körül,akkor ne “központosítás”-t írjon,akkor
legyen “centralizálás”.Így szövegromlás következik be,mi
több még a gányolás fogalma is eszembe jut.
Lacz, olvassa el 61. kommentet, ott keressen sértegetést, és érvhiányt. Én, akinek fontos a lokalitás, az autonómia, akár sértésnek is vehetném, hogy ön engem figyelmen kívül hagyva, érvek nélkül, a központosítást kéri.
Mivel sértettem meg?
Ha ön azt szeretné, hogy Budapestről határozzák meg az életét, akkor oda kell költözzön, mert ne biztos, hogy mindenkinek erre van igénye. És ezt nem kell megindokolni, érvekkel alátámasztani remélem.
63: úgy látom Ön is csak sértegetni tud másokat értelmes érvelés helyett. Kár Önnel foglalkozni, húzzon a magafajtái közé és röfögjenek együtt, ki kit jelent fel és dobál meg sárral.
Egyetlen egy hozzáfűznivalóm van! Tessenek már számolni!
A megyének van 8 milliárd adóssága, és van 12 milliárd (papíron!!)összvagyona..Tehát a kettő különbsége 4 milliárd, ennyi a tiszta adósság nélküli vagyona.
Azt hiszem, ez kérhető csak számon a feljelentett elnökasszonyon.. De kinek nincs ma adóssága? Állítólag a ma született csecsemő is 2 millió tartozással jön a világra…Talán inkább az a gond, hogy sokan egy fenékkel két-három lovat akarnak megülni, és az nem megy anélkül, hogy le ne essen, vagy valami galibát ne csináljon. Itt az a galiba, hogy előtte nem kapta meg mit is kell aláírni, és nem szentesítette úgy, mint a békésmegyeiek..Rendkívüli közgyűléssel esetleg. Hiszen úgy is ez volt már előre megírva, csak idő kérdése volt, mikor?
Lacz, úgy látom önt is Pestről irányítják. Ebből az aspektusból tényleg minden lokalitás, decentralizáció felesleges lehet. De szerencsére vannak akik lélekben és szellemben is itt laknak.
Szerencsére az élet, a természet, az univerzum törvényei erősebbek, mint a kicsinyes politikusok görcsei.
59: így van és ezért nem értem, hogy a Jobbik miért ragaszkodik a megyékhez?! Tóth Péter félti a saját fizetését? Nem hinném. Akkor hát?
Az már régi téma, hogy a megyékre lassan semmi szükség nincsen. A helyi önk.-ok is áttolják az államra és részben az egyházakra sok intézményüket, ezt a megye is megteheti. Funkciója ezután nem marad szinte semmi, akkor lehet őket abba hagyni. Ott a megyei Főispánság, lassan indulnak a járásiak is, kimúlt a régi megye, élt kb. ezer esztendőt.Spórolni, ahol csak lehet!
laller, figyeljen a részletekre is
Az Ópusztaszeri Park az mondjuk talán jellegéből adódóan állami kellene legyen. Viszont a lokális, közösségi intézmények nem.
Toroczkai már jogerősen elítélt személy, ha nem is olyan régen. Mire olyan büszke végül is? Esetleg arra, hogy Budaházi jó sokat ült előzetesben, ő meg megúszta eddig.
Egyébként a nagy feljelentős hülyülés közben valaki össze tud kaparni három értelmes érvet, hogy mi szükség van a megyékre, és miért nem jó ha a magyar állam veszi át mondjuk az Ópusztaszeri Emlékpark fenntartását?
Kapja meg a jussát mindenki aki a megye vagyonát kijátssza jogtalanul. Magyar Anna legalább adhatna a látszatra. De nagyon nyeregben érzi magát. Majd megnézem, hogy Toroczkait vagy Tóth Pétert egy székkel letudja-e állítani?