Top

Magyar panama

2010. március 10., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Van nekünk magyar Velencénk, Velencén Sukorónk (ott megspóroltunk magunknak egy gigakaszinó-beruházást), de mindez nem elég: nekünk magyar panama kell! Hát megkaptuk.

Nem kell nekem mindent érteni. Értem! De fel nem foghatom, hogy miközben Vona Gábor jó taktikai érzékkel összemosni igyekszik egymással (mint az elmúlt 20 év lejárt szavatosságú termékeit) a Fideszt és az MSZP-t, szóval a kampány kellős közepén miért nem foglal állást – a kormány szerencsétlenkedését látva – Sávoly, azaz a MotoGP-pálya ügyében a legnagyobb ellenzéki párt! Mondjuk a Jobbik sem mond erre semmit – a környéken, Keszthelyen amúgy sem áll jól a szénájuk, pedig itt, kérem, a magyar termőföld zsebszerződésekkel külföldi kézre játszásának iskolapéldája történt, amiről a pártelnök általában szívesebben beszél, mint a szervezetükön belüli ügyekről (ha végre képernyőre jut): hát tessék, lehetne kapni az alkalmon!

Mert botrány van, kérem! Csak az a furcsa ebben a 35 milliárd forintos Balatonring-ügyben, hogy nem is lett volna skandalum körülötte, ha a civilek nem nyúlnak (akarom mondani), nem köpnek bele a kondérhoz közel – de nem minden gyanú fölött – állók szépen tálalt levesébe. Még a minden lében kanál MDF (vagy hogy is hívják mostanság e pártkonglomerációt?) sem emelte fel a szavát! Egyedül az LMP tette ezt, jól megragadva a lényeget csapta le a magas labdát. „Felmerül a kérdés, hogy valójában ki kormányoz Magyarországon: az állampolgárok választott képviselői vagy az adófizetők pénzét megcsapolni akaró lobbicsoportok?” – morfondíroztak nem rosszul… Miközben a parlamenti pártok meg sem mukkantak e témában. Mire föl ez a hallgatás, kérem?

Van nekünk magyar Velencénk, Velencén Sukorónk (ott megspóroltunk magunknak egy gigakaszinó-beruházást), de mindez nem elég: nekünk magyar panama kell! Hát megkaptuk. De ami a BKV-nál, a MALÉV-nál vagy a MÁV-nál folyik, mindaz összességében is „kismiska” ahhoz képest, ami (hangsúlyozom!) gyaníthatóan a Balatonring beruházása kapcsán történik. Mert a híradások (már ha mélységében is hajlandóak foglalkozni az üggyel, hogy az egyszerű szavazópolgár is megértse, miről szól a történet) rendszerint elfelejtik megemlíteni azt a csekélységet, hogy a 35 milliárdon felül az állam 10 évre átvállalni készül a versenyzési jogot biztosító évi 2 milliárdot, tehát ez is egy húszas, amit nem a „beruházónak” kell kivennie a zsebéből!

Na most ez, ha jól számolok, összességében 55 egység költségvetési pénz, amit a mi zsebünkből vesznek ki; ez egy nagyváros éves költségvetésével vetekszik. Nem kívánok demagóg lenni: tönk szélén álló kistelepülések, kisemberek vagy az egészségügy megsegítésére utalgatva, mert nem konszolidációs, hanem fejlesztési pénzről beszélnek, de ennyi milliárdból (ha már a Balaton-régióról van szó) a Balaton-part locarnóivá, monacóivá tehető, és akkor biztosan dől a turista télen-nyáron, biztos megélhetést, munkahelyeket teremtve az ott élőknek (biztos költségvetési bevételt generálva). De ha csak azt vesszük, hogy pénzhiányra hivatkozva szüntették meg az üdülési csekk adómentességét, ami akár padlóra küldheti a fellendülni látszott belföldi turizmust…

Én csak azt látom, hogy bizony nagy pénzek kizsarolásáról van itt szó, márpedig ilyen nagy karéjok kiszelésénél morzsa is akad bőven… Suchman Tamás bizonyára nem bízik az MSZP ismételt kormányra kerülésében (s akkor oda a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöki széke, a Pécs Kulturális Főváros kormánybiztosi pozíciója), Ujhelyi István sem ténykedik sokáig a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnökeként, nem sorolom, kik gründolják élethalálharc-szerűen az „igaz” ügyet. Szerdán kellene megtörténnie az aláírásnak. Ezzel a spanyolok jelképesen visszakapnák azt a pénzt, amelyet még anno a cégbirodalom-építő Gyurcsány Fletó érdekkörébe tartozó szállodafejlesztésben, felújításban ténykedő (majd a támogatást felvéve lelépő) „vállalkozások” vettek ki a spanyol állam (az ottani adózok) zsebéből! Bizony, így kerek a történet, így gurulnak el a forintok ide-oda meg amoda, már megint!

Most már csak az a kérdés (bár még tucatnyi kérdés maradt megválaszolatlanul, vagy pont ezért), ha mindez igaz vagy csak a fele annak, amit fentebb lejegyeztem, miért csak a Lehet Más a Politika képviselőjelöltjei emelik fel ez ellen a szavukat. Kormányváltás ide vagy oda: tényleg lehet más a politika?

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 31 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.110 IP címről szól hozzá.

  • 31. avonos hozzászólt ekkor: 2010. március 12., péntek, 17:31
    Válaszolok

    no perec,ugy irok ahogy akarok! ostobba.

  • 30. bodobács hozzászólt ekkor: 2010. március 12., péntek, 17:25
    Válaszolok

    Nez perce, a stílus az ember.

  • 29. noperce hozzászólt ekkor: 2010. március 12., péntek, 17:22
    Válaszolok

    Ennyi helyesírási hibát és slendriánságot régen láttam már egy ilyen fontos blogban. Értelmesebb nincs, aki véleményt formál? Vagy éppen elriasztja ez a béna ömlengés? Ennyit elég is erről írni, hogy akikről szó van, legalább eddig el tudják olvasni. Figyeljétek meg, hogy a saját védelmükben mennyire vehemensek lesznek, de közügyekben úgy sem lehetnek azok – tisztelet a kivételnek. Lehetne pedig más… a közélet is.

  • 28. Bumbuska hozzászólt ekkor: 2010. március 12., péntek, 02:20
  • 27. ivcsek hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 18:08
  • 26. bodobács hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 17:41
    Válaszolok

    Bodóbácsi már keresi a szigeti kaszinyóba a személyzetnek valókat. Személyesen tanít be mindenkit.Egyesületi formában fog működni a kaszinyó, van már 7 pont, amit kötelező betartani, mert aki nem tartja be, kihajítódik. Pl. az ilyen: A bagózási népszokás a kaszinyóba tilos, aki mégis bagózik, az kihajítódik. (stb,stb)

  • 25. logipedus hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 17:06
    Válaszolok

    itt szegeden is sorra bontják le a gyárakat a zanzibáriak… :(
    szolnoki eridj haza!

  • 24. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 16:28
    Válaszolok

    Tom Esze 17,én nem tudom elképzelni,hogy kaszinóba járó emberek tökmagozzanak,és szotyizzanak annyit hogy ez jelentős hasznot hozzon valakinek.Meg azt sem,hogy Jóska Pista bácsit betanítsák Krupiénak.Félkarú rablókból is van az országban elég.Azok is nem a hasznára,hanem a kárára vannak a társadalomnak.

  • 23. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 16:06
    Válaszolok

    Szia Logi, Széles Gábor nem bezárta az Ikaruszt,hanem eladta a Kínaiaknak.Eböl gazdagodott meg.A Kínaiak most is gyártják és ellátják vele,egész Ázsiát.Több ezres munkahelyet nem a Kaszinó város jelentene,hanem pl konzerv gyárak,és hazai cukorgyárak, amiből volt 12,most 1 sincs.A cukor répa termesztés rengeteg embernek adott megélhetési lehetőséget,majd nézzük meg,hogy az év közepétől mennyibe fog kerülni 1 kg ínport cukor. Nem nyugat felé kellet volna rá piacot keresni,hanem keleten,vagy épp az Araboknál.Ugyan ez a helyzet a konzerv gyártással is.Ezeket mesterségesen teszik tönkre,mint megannyi mást ebben az országban.

  • 22. logipedus hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 15:20
    Válaszolok

    ikaruszt is emlitsük meg-szeles gabor záratta be .

  • 21. logipedus hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 15:19
    Válaszolok

    esze tom,én nem hiszek a mesékben,föleg nem az ezer munkahejet igérgetökben!

  • 20. logipedus hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 15:18
    Válaszolok

    macska,szia,a multikrol annyit:friss hir:a postapalota mellett volt egy cba-bolt,kb 8 éve virágzott már,nemrég amikor a pp.tövébe tesco költözött akkor egyböl csödbe ment a cba!

  • 19. logipedus hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 15:16
    Válaszolok

    single player,nem kell kaszino!munkahely kellene elöször is!ezen dolgozik Gábor!és nem értem ebbe az ügybe miért keveritek bele?még nincs bent a parlamentben!tudom türelmetlenek vagytok,de nyugi :P

  • 18. idesüss hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 14:39
    Válaszolok

    A cikk időközben elavult.
    A Fidesz állást foglalt, és nem ment fejjel a falnak.
    “Kormányra jutásuk esetén felülvizsgálják.”
    Mert aki hiányos információ birtokában igyekszik okosakat mondani, az biztosan koppan.

  • 17. Tom Esze hozzászólt ekkor: 2010. március 11., csütörtök, 14:08
    Válaszolok

    Macska, rosszul tudod, Sávolyon ezer somogyinak lesz állása, annyi vécésnénire, takarítóra, szotyi és tökmagárusra lesz szükség. Ráadásul a mezőgazdaság is fellendül, mert arrafelé minőségi a napraforgó, és mint látjuk, a (Suchman-féle) tök is bőven megterem.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom