Top
joszegeden

Megújult a Szegedi Pinceszínház + HANG + PANORÁMA

2009. december 18., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor
pinceszinhaz_18

Új otthonra talált Szeged város 2001 óta működő egyetlen és első állandó stúdiószínháza, a Szegedi Pinceszínház. Hétfőtől szerdáig többféle programmal készült a Kancsár József és Kancsár Orsolya vezette társulat a megújulásra, csütörtök este pedig sor került a nyitógálára.

Először 2004-ben ázott be a Szegedi Pinceszínház Horváth Mihály utcán álló épülete – ekkor háromszáz köbméter vizet szivattyúztak ki a tűzoltók. „Mindenünk odalett. Szerveztünk egy jótékonysági gálát, s hála az égnek, rendbehoztuk az épületet. De olyan nagy esőzések voltak azután is, és a nagy víz akkora kárt tett, hogy szinte minden esőnél beázott a színház. 2006-ban ismét mindenünk ’elúszott’, ekkor kezdtük el a tárgyalásokat az önkormányzattal. Két lehetőség volt: vagy felújítják az egész háztömböt, vagy adnak egy másik helyet. Végül ez utóbbi mellett döntöttek” – tekintett vissza Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház gazdasági igazgatója. A Pinceszínház társulata a Dugonics tér 2. szám alatt talált tehát új otthonra. Ha nézőhelyek számában nem is, de elrendezésben és helyileg tekintve jóval kedvezőbbek a feltételek, mint a másik épületben volt.
„Egy kulturális központot szeretnénk létrehozni: kiállításoknak, workshopoknak kínálunk majd otthont, illetve minden olyan csoportnak, amelyeknek nincs helyük” – beszélt jövőbeli terveikről Kancsár Orsolya.
A gálaműsor egy „zenés elgondolás” kifejezetten az új színház megnyitójára készült, mely több jelenetet fogott egybe az ember boldogságáról kialakított gondolataiból, dalokkal megfűszerezve, főleg a férfi-nő kapcsolatára összpontosítva. Kancsár Orsolyától megtudtuk, a kemény, kétéves kálvária, amit a Pinceszínház építése jelentett, ihlette az „Idézetek a boldogságról” című produkciót.
A színház első előadás február elején várható: John Fowles Lepkegyűjtők című könyvét adaptálják színpadra Eltűnt pillangók címmel. Áprilisra pedig egy monodrámára kérték fel a társulatot a Budapesti Kamaraszínházba Egy őrült nő naplója címmel, amit Szegeden is továbbjátszanak majd.
„Sokféle ötletünk van, egyelőre májusig terveztünk, mert látnunk kell az anyagiakat: nekünk ugyanis nem olyan egyszerű a dolgunk, mint például egy kőszínháznak, amely mindig kap valamennyi támogatást. Az áprilisi-májusi bemutatók után pedig készülünk a várjátékokra” – összegzett Kancsár Orsolya.

kancsar_jozsefHallgassa meg Kancsár Józseffel, a Pinceszínház művészeti igazgatójával készített hanganyagunkat!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

szekhelyi_jozsefHallgassa meg az eseményen részt vevő Székhelyi Józseffel, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorával készített hanganyagunkat!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.


Pinceszínház – színpad in Szeged


Pinceszínház – társalgó, zeneterem in Szeged

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.114 IP címről szól hozzá.

  • 4. sármőr hozzászólt ekkor: 2009. december 19., szombat, 09:25
    Válaszolok

    Kancsár Orsi nagyon jó kis csaj. Öröm nézni.

  • 3. atagam hozzászólt ekkor: 2009. december 18., péntek, 19:53
    Válaszolok

    palinta fejezd be!meg van az ip cimed !

  • 2. Palinta Kázmér hozzászólt ekkor: 2009. december 18., péntek, 18:01
    Válaszolok

    Nagyon szép, hogy az önkormányzattól színjátszásra alkalmas helyet kaptak. Megérdemelték. Inkább ilyenek kapjanak klub helyet, mint a Jobbik!

  • 1. páholy hozzászólt ekkor: 2009. december 18., péntek, 15:32
    Válaszolok

    Gratulálunk Kancsáréknak! A helyszín és az előadás is nagyon jól sikerült.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom