Egyetem

Fókuszban a szöveg a szegedi Humboldt-konferencián + FOTÓK

Fókuszban a szöveg a szegedi Humboldt-konferencián + FOTÓK

2012. december 15., szombat
Fókuszban a szöveg a szegedi Humboldt-konferencián + FOTÓK

December 12. és 15. között Humboldt-kollégium zajlik a szegedi egyetemen, a konferencia témája a szöveg, melyet a nyelvészeti mellett interdiszciplináris megközelítésben is vizsgálnak.

A szegedi kollégium létrejötte önmagában is nagy sikernek számít. A Humboldt-kollégiumokat ugyanis korábbi Humboldt-ösztöndíjasok kezdeményezhetik, de a jelenlegi gazdasági helyzetben az előterjesztések csak mintegy harmada valósulhat meg – tudtuk meg

Vargáné-Drewnowska Ewa

főszervezőtől, a Német Nyelvészeti Tanszék vezetőjétől. A konferencia résztvevőinek mintegy egyharmada Humboldt-ösztöndíjas.

Az Alexander von Humboldt Alapítvány kutatói ösztöndíjak és más elismerések segítségével a német és külföldi tudományos együttműködéseket segíti. Az Alexander von Humboldtról (1769-1859), az ismert német természettudósról elnevezett szervezet programjai nagy hangsúlyt fektetnek a tudományos cserekapcsolatokra. Az egykori ösztöndíjasok egy sajátos alumni szervezetet alkotnak. A Humboldt-hálózat ma több mint 25 ezer tagot számlál a világ mintegy 130 országában, a hálózatban minden tudományterület képviselteti magát. Évente 2 ezernél több kutatási helyet finanszíroznak Németországban és külföldön, mindehhez több mint 800 kutatói ösztöndíjat, illetve díjat osztanak ki.

A szegedi eseményre különböző nyelvészeti diszciplínák jeles szakértői látogattak el, akiknek kutatásai valamiképpen kapcsolódnak a szöveghez. A konferencia középpontjában a szöveg mint kommunikációs forma és mint különböző tudományterületek központi fogalma áll. Az előadások a szöveg nyelvtani, pragmatikai, kognitív, nyelvtörténeti, szövegnyelvészeti és didaktikai megközelítését taglalját, de emellett irodalom-, jog- és informatikatudományi szempontok is szót kapnak. A kollégiumra négy országból – Németország, Lengyelország, Svédország és Finnország – érkeztek előadók, köztük olyan prominens germanisták, mint például

Gisela Zifonun

, az egyik vezető nyelvész, a híres IDS-nyelvtan egyik vezető szerzője vagy

Gerhard Stickel

, a mannheimi Német Nyelvtudományi Intézetből (Institut für Deutsche Sprache, IDS) korábbi vezetője. A szegedi konferencián számos helyi korábbi Humboldt-ösztöndíjas vett és vesz részt, a szegedi német nyelv- és irodalomtudósok – mint Vargáné-Drewnowska Éva, a Német Nyelvészeti Tanszék vezetője,

Bernáth Árpád

professor emeritus és

Csúri Károly

, az Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék oktatója, korábbi vezetője – mellett például a jogtudomány területéről

Kengyel Miklós

professzor, a Magyarországi Humboldt Egyesület vezetője,

Karsai Krisztina

, az SZTE ÁJTK dékánhelyettese és

Szomora Zsolt

docens, valamint

Nyúl László

számítógépes grafikus és

Csirik János

informatikus professzor.

Az Arisztotelész-féle szövegnyelvészetről beszélt Bernáth Árpád professor emeritus, korábbi Humboldt-ösztöndíjas irodalomtudományi előadásában, mely szintén kiemelte a konferencia interdiszciplináris jellegét. Emellett a kollégium végén, december 15-én egy pódiumbeszélgetésen több nem nyelvész „humboldtos” is részt vesz. Vargáné-Drewnowska Ewa hangsúlyozta, a Humboldt-alapítvány szeretné a tudományos utánpótlás figyelmét is felkelteni a programmjai iránt. A konferencián a Germán Filológiai Intézet hallgatói is részt vettek, és nem csak a szervezésben, illetve az előadások meghallgatásában. Két hallgató posztert is készített a kollégiumra, az egyik a szövegalkotás folyamatát követi végig a Germanistisches Magazin (GeMa) szerkesztőségénél, a másik pedig olyan „nehéz” szövegfajtákat elemez, mint például a pályázat vagy a meghívó. A kollégiumot színvonalas kulturális programok kísérik. A rendezvény nyitókoncertjén az SZTE Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének hallgatói közreműködtek, a zárókoncerten pedig a kar oktatói, neves és elismert művészei adnak műsort, ezzel is mélyítve a Bölcsészettudományi és a Zeneművészeti Kar közötti együttműködést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.