Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: fehérvári teszt előtt a Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A címvédő otthonában bizonyíthat a Naturtex-SZTE-Szedeák, ehhez szükség lesz az elmúlt hetekben bemutatott játékára és főképp védekezésére.

Pozitív mérlegbe fordult hét játéknapot követően a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I/A csoportjában: Juhos Leventéék zsinórban elszenvedett három vereségüket követően a Sopront és a Paksot is legyőzték az újszegedi sportcsarnokban, így négy győzelemmel és három vereséggel várhajták a székesfehérvári fellépést. Pénteken annak a bajnoki címvédő Alba Fehérvárnak lesz vendége a Naturtex, amely nem a legjobban rajtolt a bajnokságban: a tavalyi idény aranyérmese idei hat bajnokijából csupán kettőt nyert meg, igaz, három elvesztett idegenbeli mérkőzést követően a legutóbbi, otthonától távol mérkőzést meg tudta nyerni Dzunic Branislav együttese, miután Kecskeméten 89-75-re győzött. Az Alba a nemzetközi terepen is botladozik, hiszen a FIBA Europe Cup-ban az eddigi három meccséből, amelyet egyaránt saját csarnokában játszott, csak a legutóbbi, Tsmoki-Minsk elleni találkozót tudta megnyerni. Ami valamelyest még a szegediek esélyeit növelheti, hogy szerdán este Izraelben léptek pályára a sorozatban Lóránt Péterék, ahol alaposan visszavágtak a Bnei Herzliya-nak, hiszen 25 pontos, 93-68-as győzelemmel zártak.
Ami az Alba játékosállományát illeti, a nyáron öt új légiós érkezett a királynők városába, közülük azonban Elijah Macontól már el is köszöntek, a helyére pedig az az Alhaji Mohammed érkezett, ami a tavalyi bajnokcsapat tagjaként térhet vissza a gárdához. Kiváló kosarasok alkotják a fehérvári csapat keretét, amely minden bizonnyal a végelszámolásnál ismét ott lesz az aranyra esélyes csapatok között – ám a Szedeák semmiképp sem úgy tekint erre a meccsre, amely már a feldobás előtt eldőlt volna!

“Nagyon fontos volt az elmúlt két meccsen aratott győzelmünk. Az Alba nem a terveinek megfeleően kezdett, de ezt felülírhatta a sok sérülés is. Nem lesz rajtunk nyomás, de ez nem azt jelenti, hogy feladnánk a meccset, egy jó meccset szeretnénk játszani, és ha nyílik esélyünk a meglepetésre, azt szeretnénk kihasználni. Nem számíthatunk arra, hogy fáradt lesz az ellenfelünk, hiszen bő kerettel dolgozhat a kollégám. Bár otthon játszottunk, de a Szolnok ellen is megmutattuk, hogy képesek vagyunk egylabdás meccset játszani, bátran, jó hozzáállással kell játszanunk” – fogalmazott a találkozó előtt Andjelko Mandic, a Szedeák vezetőedzője, aki várhatóan a fülgyulladással bajlódó Wirth Ádám játékára nem számíthat.

Nyári játékosmozgás az Albánál

Érkezett: Trevis Simpson (Blackwater Elite – Fülöp-szigeteki), Alandise Harris (Louaize Zouk – libanoni), Elijah Macon (West Virginia University – amerikai), D.J. Fenner (Nevada University – amerikai), Kasey Hill (Florida University – amerikai), Kovács Ákos (ASE)
Kölcsönből visszatért: Filipovics Márkó (Szeged)
Maradt: Keller Ákos, Lóránt Péter, Luka Markovics, Tóth Péter, Keller Iván, Varga Máté, Joel Nshimba, Alhaji Mohammed, Branislav Dzunic (edző)
Távozott James Farr (ES Chalon-Sur-Saone – francia), Brandon Taylor (Steaua CSM Eximbank Bukarest – román), Winston Shepard (?), Justin Edwards (Capo d’Orlando – olasz), Bradford Burgess (?), Somogyfoki Péter (Bonyhád).

Így játszott az Alba legutóbb

KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár 75–89 (19–23, 17–18, 21–25, 18–23)
Alba: Hill 14/3, Simpson 32/15, Harris 9, Lóránt 9, Keller Á. 12/3. Csere: Kovács Á. 8, Fenner 3, Horton -, Keller I. 2, Filipovics -.

A két csapat legutóbbi mérkőzésén

Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák 94–70 (22-20, 20-8, 24-16, 28-26)
Fehérvár, Alba Regia Sportcsarnok. Vezette: Pálla Zoltán, Farkas Gábor, Kulcsár Tibor (Szabadvári János).
Alba: Taylor 14/6, Mohammed 21/12, Shepard 10, Lóránt 6, Keller Á 8. Csere: Keller I. 2, Burgess 11/6, Markovic 10/6, Farr 12. Vezetőedző: Braniszlav Dzunics.
Szedeák: Boltic 13/3, Ciric 13, Lilov 12/6, Juhos 9/3, Sulovic 11. Csere: Bán 7/3, Wirth 3/3, Filipovics 2. Vezetőedző: Nikola Lazic.

A bajnokság állása:

1. Szolnoki Olaj KK 6 6 – 1,000
2. Egis Körmend 6 5 1 0,916
3. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 6 4 2 0,833
4. Kaposvári KK 6 4 2 0,833
5. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 4 3 0,785
6. DEAC 7 4 3 0,785
7. KTE-Duna Aszfalt 6 3 3 0,750
8. Pécsi VSK-VEOLIA 6 3 3 0,750
9. Zalakerámia ZTE KK 7 3 4 0,714
10. Atomerőmű SE 7 3 4 0,714
11. Alba Fehérvár 6 2 4 0,666
12. MAFC 7 2 5 0,642
13. Sopron KC 6 1 5 0,583
14. JP Auto-JKSE 5 – 5 0,500

A 8. forduló programja:

november 10., péntek 19.00 Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák. november 11., szombat 17.00 DEAC – Falco KC Szombathely. 18.00 Atomerőmű SE – Soproni KC, Egis Körmend – PVSK, Jászberény – KTE-Duna Aszfalt, MAFC – Szolnoki Olaj KK. november 12., vasárnap 19.30 ZTE – Kaposvári KK.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Kézilabda: újabb spanyol világbajnok költözhet Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sajtóhírek szerint a 2018-as nyári átigazolási időszakban játékost cserélhet a BL-címvédő Vardar Szkopje és a MOL-Pick Szeged.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem ütötte ki a Ceglédet a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Pedig úgy indult a találkozó, hogy nagy verésnek lesz kisgazdája a hazai csapat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ekkora felújításon még soha nem esett át az újszegedi sportuszoda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Meg is mutatjuk, hogy néz ki a felújított uszoda!

Tovább olvasom

Aktuál