Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: minden körülményt legyőzött a Makó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

fk_szeged-mako032kf

Majdnem százperces meccsen vívta ki a harmadosztályú tagságot a Makói FC: Csongrád megye bajnoka egyet megőrzött az odavágón kiharcolt háromgólos előnyéből, így a következő szezonban az NB III-ban szerepelhet. Méhes Tiborral, a csapat edzőjével értékeltük a párharcot.

“Még folyamatban a tegnapi ünneplés kipihenése” – ezzel kezdte beszélgetésünket Méhes Tibor, a Makói FC, mondhatni győztes hadvezére, hiszen sikerre vezette csapatát a Nagykanizsa elleni osztályzón, így a csongrádi bajnok jövőre magasabb ligában szerepelhet. Négy-egyre hozták Hacker Bencéék a Kanizsa elleni párharc első meccsét, ugyanakkor mintegy félórát követően már csak egy maradt meg mindebből. “Nagyon jól kezdtünk, de kaptunk egy nagyon könnyű gólt, ami megfogta a csapatot. Számomra nagy meglepetés volt a Nagykanizsától, hogy olykor kíméletlenül, helyenként nagyon durván játszott. Széll Kristóf, vagy Gémes Bence annyit és akkorát kapott, hogy az félelmetes volt, nem állt a játékvezető a helyzet magaslatán. Megpróbáltak bedarálni bennünket, ez félig-meddig sikerült is, a harmincadik perc körül úgy éreztem, baj is lehet. Nem volt jó a támadójátékunk, de a félidőben sikerült a fiúkat megnyugtatni. A szünet után már látszott a fáradtság a Nagykanizsán, nem tudtak olyan ritmust diktálni, mint addig” – fogalmazott portálunknak a hagymavárosiak mestere.

Nyilvánvalóan egy teljesen más meccs jöhetett volna, ha a Kanizsának sikerül ledolgoznia hátrányát – főleg akkor, ha ezt még az első félidőben megteszi. A szünet után más sokkal kevesebb lehetősége volt a hazaiaknak arra, hogy összesítésben már ők álljanak jobban, azonban az első 45 perc utolsó negyedórája komoly küzdelmet kívánt a Makótól. “Szerencsére kihúztuk az első félidőt, sikerült rendezni a sorokat. Jól védekeztünk a második félidőben. Óriási egyéni hibákat követtünk el az első játékrészben, legalább úgy, mint a Nagykanizsa az odavágón. Nagyon sok néző volt, igazi futballhangulat volt a mérkőzésen. Fiatal keretünk van, a heti edzésmunkánk sem volt túl acélos, mindenkinek volt valami problémája. Még meccs előtt is szaladgáltam Nagykanizsán gyógyszertárba, hogy Sirokmán és Hacker problémáját kezelni tudjuk. Öt embert veszítettünk a szezon végére, nagyon elfáradtunk” – nyilatkozta a Makó vezetőedzője. A párharc első meccsén is fontosnak tűnt, hogy a bekapott gól után sikerült még egyszer betalálnia a Makónak, ez pedig csak hatványozódott a második kilencven perc során – azonban Méhes Tibor úgy látta, az első meccsen a zalai bajnoknak ítélt büntető legalább ekkora fontossággal bírt. “Nagy kár volt azért a tizenegyesért, amit a játékvezető megadott az odavágón. Többször visszanéztem az első meccset, nekünk volt egy olyan szituációnk, ami sokkal inkább ért büntetőt. Ha 4-0-al mehettünk volna a visszavágóra, akkor kicsit más lett volna a helyzet. Szenzációsak voltak a szurkolóink, több mint 100 makói volt a lelátón – de ők egész szezonban ezt a magas színvonalat hozták. Nem is fizikálisan, inkább pszichésen fáradtunk el. Nem nagyon tudtam változtatni a kezdőn, inkább azt láttam rajtuk, hogy fejben megfáradtak. Nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, a két meccs összképe alapján talán az dönthetett a javunkra, hogy egyénileg nálunk több olyan játékos van, aki egy ilyen meccset el tud dönteni. Iszonyatosan hiányzott a két meccsről egy Gémes-gól, ha ez megvan, akkor tulajdonképpen simán megyünk az NB III-ba. Nagyon odafigyeltek rá, másrészt nem mertünk úgy felzárkózni a támadásokhoz, mint korábban, így nagyon egyedül volt elöl, másrészt rengeteget kapott a védőktől” – zárta Méhes Tibor.

A Maros-parti labdarúgókra mintegy két hét pihenő vár a sikeres osztályzót követően, a szakvezető hozzátette: a szűk keretüket szeretnénk négy-öt helyen szeretnék megerősíteni ahhoz, hogy sikerüljön a várhatóan igen kemény csatákat hozó harmadosztályban helyt állniuk.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Újra nyert a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szombaton 18 találattal múlta felül a vendég Dabast.

Tovább olvasom

Hírzóna

Asztalitenisz: déris, bethlenes és radnótis sikerek a Diákolimpián

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megyei asztalitenisz diákolimpia V.-VI. korcsoportos fiú-lány döntőjét rendezték.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kézilabda: zsákmány nélkül tért haza az északi portyáról az Algyő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Több algyői játékos sérülten utazott a csapattal.

Tovább olvasom

Aktuál