Sport

Labdarúgás: a Dorog ellen javíthat a Szeged-Grosics

Labdarúgás: a Dorog ellen javíthat a Szeged-Grosics

2016. szeptember 13., kedd
Labdarúgás: a Dorog ellen javíthat a Szeged-Grosics
szeged2011_siofok22_gs

Abszolút a középmezőnyben áll a Szeged 2011-Grosics Akadémia nyolc fordulót követően az NB II-ben: Klausz László együttesének hétközben esélye nyílik a javításra hazai pályán az újonc Dorog ellen.

Harmadik vereségét szenvedte el a hétvégén a továbbra is listavezető Nyregyháza ellenében a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amelynek ezzel kiegyenlítetté vált a mérlege, hiszen három győzelmet és két döntetlent értek el Germán Tamásék. A Szeged-Grosicsra a hétközi fordulóban ismét egy újonc vár, azonban a Dorog egészen más játékerőt képvisel, mint a Nyíregyháza: az NB III-ból felkerült együttes célja nem lehet más, mint a biztos bentmaradás kiharcolása. A Dorog a nyáron többek között a tavalyi NB III Közép csoportjának gólkirályával, a több, Csongrád megyei csapatban is megfordult Csák Zoltánnal erősítette meg keretét - igaz, egyelőre nem ő a házi gólkirály, hanem a csapat találatainak majd a felét, a kilencből négy gólt is jegyző Perovics Dávid az, akire az eddigiek alapján igazán figyelnie kell majd a szegedi védelemnek, a rutinos Sitku Illés pedig bármikor megvillanthatja képességeit. A Németh Szabolcs által vezetett gárda már idegenből is zsebelt be három pontot, miután a Balaton-partjáról, a Siófok vendégeként térhetett haza győzelemmel, és bár hét helyezés, de csupán egyetlen pont választja el a két együttest egymástól, így a Szeged-Grosics számára fontos lehet a szerdai siker annak érdekében, hogy biztonságosabb távolságba tudja a mögötte lévő csapatokat - egyúttal pedig tapadjon az elöl állókra.

Online

Szerdán 16.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia - Dorogi FC másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

"A hétvégi eredmény nem volt kedvező számunkra, de a játék, és a helyzetkialakítás az jó volt, azt tudtuk játszani, amit eddig is, csak nem éltünk a lehetőségeinkkel. A Dorog elleni meccsen megprbálunk jobb százalékban kihasználni a helyzeteinket" - fogalmazott portálunknak Klausz László, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője. Bár többnyire csak a következő meccsben szoktak gondolkodni a vezetőedzők és a játékosok, azonban Szántai Leventéék most fontos napok előtt állnak, hiszen a Dorog elleni meccs után ismét egy újonc, a Kozármisleny látogat a Grosics Akadémiára, így amennyiben kedvező eredményt érnének el ezen a két mérkőzésen, akkor megnyílna az esélyük arra, hogy megkapaszkodjonak az élmezőnyben. "Az NB II-ben nincs egyszerű mérkőzés, ezt mutatják azok a meccsek is, ahol az esélytelenebbek nyerni tudtak. Nem egyszerű ezen csapatok ellen játszani, láttam mind a két csapat meccseit, foggal-körömmel védekeznek, az előrevágott labdákat pedig csatáraik lévén meg tudják tartani, vagy meg tudják futni a védelmet, biztos vagyok benne, hogy erre fognak épteni. Nehéz ezeket a meccseket, a kötelező győzelmeket hozni, de ahhoz, hogy ott tudjunk maradni az élbolyban" - tekintett az előttük áll feladatokra Klausz László. A gárda sérült-szekciója tovább gyarapodott a Nyírségben, miután

Andrei Coroian

és

Farkas Márk

sem tudta vállalni a játékot,

Pászka Lóránd

lábközépcsont törése miatt dőlt ki a sorból. A Szeged-Grosics mestere ezzel kapcsolatban kifejtette, három ember kiesése már problémát okoz, hiszen szűk kerettel dolgozhatnak. "Olvastam az újságban, hogy Mátyus János félt a múlt heti mérkőzéstől, mert sok a sérültjük, de ők 28-as kerettel dolgozhatnak, az ő csapatán nem lehet észrevenni a sérültek hiányát, ellentétben a mienkkel. Remélem, hogy tudjuk majd pótolni a hiányzókat" - nyilatkozta Klausz László.

Így játszottak a csapatok a 8. fordulóban

Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-0 (0-0)

Nyíregyháza, Sóstói úti stadion, 1500 néző. Vezette: Radványi Ádám (Punyi Gyula, Márkus Péter).

Nyíregyháza:

Hermány – Vámos, Rubus, Ur, Pálinkás (Dragóner – a szünetben), Tamási (Holdampf 79′), Kónya, Tisza, Rudolf, Harsányi, Pölöskey (Farkas M. – a szünetben).

Vezetőedző:

Mátyus János.

Szeged-Grosics:

Szántai – Áchim, Tóth, Jagodics, Zabari, Király (Geiger 74′), Horváth, Pászka (Balogh 59′), Mészáros, Germán, Zádori (Andorka – a szünetben). Vezetőedző: Klausz László.

Gólszerzők:

Dragóner (54′, 90+4′).

Sárga lap:

Király (22′), Horváth (26′), Pászka (30′).

Dorogi FC - Kozármisleny 0-2 (0-2)

Dorog, vezette: Ducsai József (Hofbauer Roland, Makkosné Petz Brigitta)

Dorog:

Szemerédi - Perovics, Kővári, Kovács I. (Sitku - a szünetben), Mészáros Á. (Szedlár, 64'), Füredi, Bora, Grabant P., Medgyes, Berkó, Tóth Martin. (Grabant - a szünetben).

Vezetőedző:

Németh Szabolcs.

Kozármisleny:

Helesfay - Kiss M., Gubacsi, Szekszárdi, Dinjar, Nagy E. (Kirchner, 66'), Kocsis, Beke (Kemény, 81'), Sinanovic (Pajor, 71'), Tóth Márk, Városi.

Vezetőedző:

Kovács Zoltán.

Gól:

Sinanovic (38'), Városi (42').

A bajnokság állása

A kilencedik forduló programja:

szeptember 14., szerda 16.00 Soroksár-ZTE. 16.30 Budaörs-Mosonmagyaróvár, Cegléd-Nyíregyháza, Szeged 2011-Grosics Akadémia-Dorog, Kisvárda-Cigánd. 18.00 Szolnok-Vác, Balmazújváros-Siófok, Sopron-SZEOL, Puskás Akadémia-Csákvár. szeptember 15., csütörtök 18.00 Kozármisleny-Békéscsaba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.