Hétfő: megemlékezés, fogorvoslás és buli


Ma megemlékezést tartanak a Székely himnusz zeneszerzője, Mihalik Kálmán szegedi sírjánál és az Újszegedi Rendezvényházban, a Közéleti Kávéház keretében tájékozódhatunk a fogorvoslás aktuális kérdéseiről, továbbá tárlatrokra és nyitóbuliba mehet, ki-ki kedve és érdeklődése szerint.
Az ősziesre forduló időben itt az idő, hogy feledjük a nyarat, de éppen ezért ne feledjük, hogy
a Somogyi-könyvtár új nyitvatartási rendre tért át
. Hétfőtől a megszokott délelőtt tíz óra helyett
már reggel kilenctől
beléphetnek a látogatók a Dóm téri központi épületbe. Csütörtökön azonban a könyvtár délután egy órakor nyitja kapuit, szombaton pedig délelőtt tíz órától délután négy óráig tart nyitva. Sajnos kevesen tudják, hogy a Székely himnusz zeneszerzője,
Szegeden nyugszik,
a Belvárosi temetőben
. Rá és munkásságára emlékezika Csongrád Megyei Önkormányzat ma, amikor délután
fél ötkor
koszorúzza meg a Belvárosi temetőben a szerző síremlékét, ahol a kopjafa faragója,
Gál Imre
mond beszédet. A megemlékezés
délután fél hétkor
az Újszegedi Rendezvényházban folytatódik. Előadást tart
Borbély Zsolt
Attila
politológus, illetve
Kalmár Ferenc
, a KDNP alelnöke. A Székely himnuszt
Gyimesi Kálmán
operaénekes énekli el. A műsort az Iringó Néptánccsoport, a Borostyán együttes, a Csodaszarvas Citerazenekar, illetve
Szőke Dávid
szavalata színesíti. Délután hat órától "
A fogorvoslás aktuális kérdéseiről
" tájékozódhatunk az SZTE Fogorvostudományi Karán (Szeged, Tisza L. krt. 64. tanterem) a Közéleti Kávéház keretében. Szót kap
Nagy Katalin
dékán
, Rakonczay Zoltán
dékánhelyettes
, Gorzó István
egyetemi docens
, Sonkodi István
egyetemi tanár
, Radnai Márta
egyetemi docens
, Szontágh Eszter
főorvos
, L. Kókai Erzsébet
főorvos
, Pinke Ildikó f
őorvos
, Vályi Péter
adjunktus
, Bartha Tibor
adjunktus. Este tíz órakor kezdődik a
TTIK-s Nyitóbuli a JATE Klubban
(Szeged, Toldi u. 1.). Házigazda Dj. Alma, a kisteremben Dj. Egon. (A belépés TTIK-soknak természetesen ingyenes!) A belvárosi Kass Galériában (Szeged, Vár u 2.) pénteken nyílt meg
Lous Stuijfzand holland alkotóművész
kamara kiállítása, ennek közelében DÉMÁSZ D-galériájában (a Kálvin téren) pedig
Tomi Ungerer munkáitekinthetők meg.