Az első gyertya

Az adventi koszorún négy gyertya. Három lila, egy rózsaszín. Ma az egyik lilát illő meggyújtani: a hit jelképe ez. És az egyház ünnepi színe.

A karácsonyi várakozás, a készülődés heteiről a hajdani nagy néprajztudós, Bálint Sándor mondta: ez a tél ráérős, eszmélkedő csöndjének ideje. Szó mi szó, amit jó negyven évvel ezelőtt megfogalmazott, vagyis az eszmélkedő csönd, az Sándor bácsi réges-rég történt elmenetele óta jórészt eltűnt. Vagy csak az elzárt kis közösségekben él ma is tovább. A nyüzsgő élet nem kedvez se a csöndnek, se a nyugalmas elmélkedésnek.

Úrjövet – így fogja rövidre a népnyelv az Adventus Domini-t, az Úr érkezésére, a karácsonyünnepre hangoló négy hét lényegét. Beszédes tény: a templomok küszöbét soha máskor nem lépi át annyi ember, mint épp ebben az időben. Aki rég elszokott az istenházától, az is betér ilyentájt – ha másért nem, talán csak azért, hogy gyermekének megmutassa, milyen a legendabéli betlehemi istálló. És hogy gyermekkorát hozza vissza a sercegő viaszgyertya látványa, s az illata.

A most kezdődő adventidőben együtt van az ünnepre készülés hétköznapi rutinja, a gyermeknek kínált mese, és a kereszténynek a legfontosabb, az úrjövetvárás misztériuma is. Békés ünnepet!