A közös érdek

Természetesen senki nem lehetett boldog a Feröer-szigetek elleni 1-0-s győzelem után, azonban a lefújást követő események biztosan nem a magyar labdarúgás további eredményességét segítik.

Abban aligha van vita, hogy amit a magyar válogatott nyújtott a Feröer-szigetek elleni, 2018-as világbajnoki selejtező-sorozat utolsó mérkőzésén, az nagyon kevés volt. A visszafogott jelző nem csak a pályán látottakra, hanem annak minősítésére is igaz, előbbinek hangot is adott az a közönség, amelyik egy kvázi tét nélküli, nem épp neves ellenfél ellen, hétköznap este is megtöltötte a Groupama Arénát - ez talán mutatja is, hogy mit jelent itthon a futball. Az a futball, ami egy ilyen eseményen is össze tud hozni 20 ezer embert. Abban sincs kétség, hogy összességében csalódás, amit hozott a csapat ebben a csoportban, és nem feltétlenül a helyezés, hanem jóval inkább a megszerzett pontok számában maradtunk el az előzetesen elvártaktól. Nem az a fő probléma, ami kedden este történt: három nappal egy olyan, mentálisan kimerítő vereség után, mint amit Svájcban szenvedtek Kádár Tamásék, egy olyan Feröerrel kellett játszani, ami ölni már tudja a futballt, bármennyire is elvárható minimum volt az, hogy nyerjünk, nagyon meglepő lett volna, ha ezt könnyedén tesszük. Ahogy telt az idő, ezen a közönség sem segített – félreértés ne essék, nem ők a hibásak a meccs alakulásáért, de az aligha segít, ha fél óra után fütyülik a sajátjaikat. A végén pedig semmi szükség nem volt arra, hogy megalázzák a szurkolók elé kivonult játékosokat: ha kérték ezt, ha nem, a válogatott játékosai megtapsolták volna a szurkolást, nem elképzelhetetlen, hogy elnézést kértek volna, e helyett viszont fej lehajtva, szidalmak közepette sunnyoghattak az öltözőbe. A mutatott játék után jogos a kritika, amit bizonyára meg is kapnak, kaptak a játékosok, és aligha hinném, hogy ne lettek volna pontosan tisztában azzal, hogy ez tényleg kevés volt, minden téren. De ez már csak következmény. Meg lehet büntetni a csapatot egy meccs után, a fejükre lehet olvasni bármit, a szurkolónak már csak joga van hozzá. De az tűpontosan látszik, hogy ebből a csapatból rövid idő alatt „kivették” azokat, akik hangadóként át tudnak adni az újaknak valamit abból, amit a válogatott futball jelent Magyarországon. Nincs már Király Gábor, Gera Zoltán vagy Juhász Roland, képességekben pedig lehet, tudnánk pótolni őket, de sajnos nem véletlen kellett karrierjük ilyen kései szakaszában is fontos szerepet betölteniük a csapatban. Nincs karaktere a csapatnak, ekkor pedig a kispadról kaphatna segítséget: csakhogy Bernd Storck június kilencedikén, Andorra la Vellában hagyta minden hitelét. Ott nem csak a világbajnoki álmok, hanem a német szakember is rendesen elszállt, az MLSZ-nek pedig úgy tűnik, belefért ez is - Bozsik Péter éppen tizenegy éve kapott ki Máltán, akkor meg is köszönték munkáját. Könnyű lenne a helyzetünk, ha egy kapitányváltással egy csapásra megoldódna. Ennél összetettebb a dolog, mert jelenleg valóban nincs akkora merítési lehetőség, ami alapján joggal várhatnánk el jobb eredményt. Sötét a jövő: adott egy kapitány, akinek talán túlzottan nagy hatalom került a kezébe, adott egy olyan alapanyag, amely a nemzetközi középszinttől is messzire futballozik hétről-hétre, és adott egy olyan, sikerre éhes közeg, ami – érthetően - ennél többre vágyik. A Feröer ellen pályára lépett csapat teljesen magára hagyottnak tűnt, akinek nagy szüksége lett volna a közönség támogatására, éppen ezért volt rossz látni, hogy pont azok törölték még beléjük a lábukat, akikre eddig mindig számíthattak, és most igazán sokat segíthettek volna a csapatnak.

Ami pedig ott, az ultrák előtt történt, az semmiképp sem ennek érdekében történt.

https://www.youtube.com/watch?v=r8_crqaMfLE