Népszavazás után, választások előtt – Szeged és a polgári fordulat esélyei

Szeged mozdulna, de hiteles és emberarcú alternatívára vár, melybe aztán belekapaszkodhat.

Alapvetően sikerként értékelték a szegedi polgári oldal vezetői az október 2-i népszavazás helyi eredményeit, amivel egyet is érthetünk abban a tekintetben, hogy a nemek aránya itt is 98 százalék fölött volt, másrészről ez összesen 44 500 voksot takar, ami jóval több annál, mint amennyit a Fidesz-KDNP az utóbbi önkormányzati választásokon kapott, és 7500-zal még azt is felülmúlja, mint amennyien – gyakorlatilag kétharmaddal –

Botka László

(MSZP) 2014-es polgármesterré választását támogatták. Nem szabad azonban azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy az országos átlagnál csaknem 6 százalékkal kevesebben járultak az urnák elé Szegeden, a csongrádi megyeszékhely az utolsó helyen végzett a megyei jogú városok rangsorában, még az elvakult fideszességgel aligha vádolható Dunaújváros és Salgótarján is megelőzte. Így ennek tükrében természetesen megjelentek a (némely esetben rendkívül) kritikus hangok is az utóbbi napok során, és az itteni polgári erők minden bizonnyal akkor teszik a legjobban, ha őszintén számot vetnek azzal, ami október 2-ából következik. Amennyiben az érintett politikai csoportosulások számára az a célfüggvény (és tételezzük fel, hogy az!), hogy a jelenlegi kormányerők számára majdan megnyerjék Szeged városát, akkor reálisan kell értékelni, hogy milyen irányban érdemes tovább indulni (építkezni) 2018-ra és 2019-re készülvén. Túlzott örömünnepre tehát egyáltalán nincs ok, de persze arra sem, hogy – úgymond – feladják a várost, sutba dobják esélyeiket. Amögé bújni és azzal takarózni tehát, hogy a napfény városa erős (bevehetetlen?) szocialista fellegvár – hiba. Az is egyértelmű ugyanakkor, hogy valamiféle látható és mindenki számára egyértelmű fordulatra van szükség ahhoz, hogy a helyi jobboldal mennyiségi és minőségi szempontból is bővítse, majd állandóvá tegye bázisát. Mit is mutatnak, mit is jeleznek, mire utalnak tehát a szegedi számok, és mi következik az adatokból? Ki lehet abból indulni, hogy 44 500 fő nem csak hogy vette a fáradságot, és elment a népszavazásra, de

Orbán Viktor

és kormánya álláspontjával, (migráns)politikájával értett egyet. Azaz elutasította a baloldali (Botka László-féle) (migráns)politikát. A szocialista polgármester tehát egyrészről elégedett lehet, hogy a megyei jogú városok közül Szegeden volt a legmagasabb az otthon maradók (és az érvénytelenül szavazók) aránya (azaz a legkisebb a kormányzat és/vagy a helyi jobboldal melletti cselekvőteljes kiállás). Ám azt is világosan látnia kell, hogy az itt élők döntő többsége egyáltalán nem helyesli, hogy a betelepítés kérdésében kvázi összekacsint

az EP fura urával

, bizonyos

Martin Schulzcal,

ideiglenes migránstelepet rendez be önkormányzati pénzzel és logisztikával a nagyállomáson, netán – bármikor, bármilyen megfontolásból – állandó lakhelyet biztosítana Szegeden bármennyi bevándorlónak. Ez a 44 500 fő nagy valószínűséggel elégedetlen azzal is, amilyen pályára a baloldal az utóbbi időszakban a várost állította, kvázi alkalmas lehet arra, hogy a változáspárti erők tartósan magukhoz csábítsák. Ehhez azonban tenni kell végre, különben pillanatok alatt elolvad az új, nyilvánvalóan nem homogén tábor! Ugyanis a másik oldalon tagadhatatlanul szembeötlő a visszajelzés, hogy Szeged sereghajtóként végzett a nagyvárosok között a részvételi adatokat tekintve, azaz valami nagyon nincs rendben. A legjobban teljesítő választókörzetek azok, melyeken évek óta tudatos és szisztematikus egyéni képviselői munka folyik (Szentmihály, Kecskés, Hattyas, Kiskundorozsma), illetve – és ezt is észre kell venni! – a hagyományosan polgári értékrenddel bíró városrészek (közülük is kiemelkedően a nemcsak helyi, de az országos átlagot is megugró Újszeged és Alsóváros), annak ellenére, hogy utóbbiakat az utóbbi két és fél évben látványosan elhanyagolták, magukra hagyták az érintett pártok. A másik oldalon a paneles körzetek még a szegedi átlagtól is messze elmaradtak, amiből szintén le kell vonni a tanulságokat. Egyértelmű, hogy akadnak a városban olyan közösségek, melyek ki vannak éhezve a polgári értékrendet hordozó tartalmas üzenetekre, velük mindenképpen komolyabban kellene foglalkozni. Nem halogatható tovább a háztól házig, lélektől lélekig tartó, érdemi munka megkezdése, hiszen mondjuk ki végre: nem lehet az utolsó pillanatok rohamával pótolni hosszú hónapok, évek személyes jelenlétét, terepmunkáját, törődését: a beágyazódást. Csak a migránstémával, illetve a destruktivitással magával nem lehet versenyre hívni a szegedi baloldalt, és az országos szél sem fog befújni senkit semmilyen székbe, ha maga nem tesz azért, hogy áttörje korlátait. Szeged mozdulna, de Szeged hiteles és emberarcú alternatívára vár, melybe aztán belekapaszkodhat. Hiteles és emberarcú alternatívára, a jelenlegi polgári rendszer értékes, dolgos, bizonyított és elfogadott szereplői mellett új, lendületes, a kisebb és nagyobb közösségekben felépíthető személyekkel. Éles és tartalmi, ugyanakkor konstruktív helyi ellenzékiséggel, láthatóbb és mérhetőbb várospolitizálással. Ez a nagy múltú, de mára kátyúba került város olyan helyi ellenzékiségért kiált, mely kérlelhetetlen a baloldali városvezetés koncepciótlanságával, ötlettelenségével szemben, mely a kormányzat – és akár a megyei önkormányzat és a szűkebb-tágabb régió (határon inneni és túli) településeinek – partnerségét keresi a fejlődés jegyében. Ami nem menekül el a politikai viták elől, nem szükséges, de hamar múló rossznak tekinti a közgyűléseket, hanem vállalja a verbális küzdelmet azokban az ügyekben, melyeket a város szempontjából károsnak tart. Fel kell emelkedni, és az asztalra kell csapni, amikor kiárusítják a családi ezüstöt, amikor értelmetlenül és oktalanul sarcolják a helyi lakosságot, amikor ésszerűtlen és átgondolatlan átszervezésekkel rontják létfontosságú szolgáltatások színvonalát, vagy amikor a fél városvezetés a vádlottak padján ül egy országos visszhangot kiváltó büntetőügyben. Ami jó, azt persze lehet és kell is támogatni, de mindemellé oda kell rendelni végre az előremutató módosító javaslatokat, innovatív előterjesztéseket, saját kezdeményezéseket is. Szeged, a szegediek érdekében. A hallgatás ugyanis nem megoldás. A passzivitásra pedig nem lehet mentség. Ahogy a tettek és az új ötletek, úgy a csend és a mozdulatlanság is üzenet a 44 500 fő és a többiek számára. A munka viszont nemcsak megkerülhetetlen, de sikerrel is kecsegtet! A kvótanépszavazás ugyanis Szegeden is leverte a cölöpöket. Akár fordulópontként hathat, de csak akkor, ha a polgári erők helyesen értelmezik, hogy mi következik a 37,8 százalékból és az utolsó helyből, és ha meg tudják ragadni a 98 százalékban és a 44 500 egyirányú szavazatban rejlő esélyt. A kettőt együtt, szoros egységben kell tekinteni, különben garantált a méretes öngól. Október 2-a egyértelműsítette, hogy a termékeny talaj a napfény városában is adott. Már csak el kellene vetni a magot. Aztán öntözni, gondozni, ápolni. Téved, aki azt hiszi, hogy azonnal, veríték nélkül kaszálhat.