Vélemény: Miért robbantott a Carnajev fiú?

A véres eseménnyel kapcsolatosan viszont ismét egy újabb tapasztalattal lett gazdagabb az amerikai társadalom: a totális demokráciának nevezett közösségben is élhetnek olyanok, akik semmibe veszik nemcsak az együttélés szabályait, a törvényeket, hanem az emberéletet is.

Feszültséggel teli hét után kissé megnyugodhat Amerika: elfogták az egyik bostoni merénylőt, a másikat pedig lelőtték. Ha minden igaz, ezúttal nem tévedtek a rendőrök és az igazi robbantókat sikerült semlegesíteniük. Váratlan és megdöbbentő esemény volt, az ilyenre nem lehet számítani, nem lehet rá igazán felkészülni. Erre sem lehetett. Merthogy a Bostoni Maraton elnevezésű futóversenyen idén 35 ezren vettek részt, méghozzá a világ minden tájáról, minden kontinensről, fiatalok, idősebbek, profik és amatőrök. Nem lehetett minden versenyző mellé egy-egy rendőrt állítani, s az utcán tömörülő közönséget sem tudják igazán ellenőrizni, hiszen ez egészen más jellegű, mint egy stadionban tartott sportverseny, ahol a rend őrei szigorúan átvizsgálhatnak mindenkit. A bostoni rendezvény az egyik legrégebbi ilyen esemény a világon: 1897-ben futottak itt először maratoni távot, alig egy évvel az újkori olimpiai játékokat követően. Akkor még mindössze 18 bátor sportoló akadt, aki vállalkozott a 42 kilométer és 195 méteres táv megtételére. Azóta, egy-két háborús évet leszámítva, mindig megrendezték ezt a versenyt és egyre nagyobb számban jelentkeztek a futók, idén voltak a legtöbben, számuk meghaladta a harmincöt ezret. A verseny ünnepet jelent a városlakóknak. Vagy résztvevőként, vagy nézőként csinálnak maguknak programot ezen a napon, s ilyenkor egy kicsit megáll az élet is, mert mindenki a maratoni futóversenyen van. Rengetegen segítik önkéntesként az eseményt, de a rendőrség, a tűzoltóság, az orvosok és a mentősök képviselői is felkészülten várják a futók rajtját. Hogy miként következhetett be mégis ez a szerencsétlen merénylet, amelyben három ártatlan ember (köztük egy 8 éves kisfiú) veszítette életét, csaknem kétszázan pedig megsebesültek? Erre szokták bölcsen válaszolni: csak a Jóisten tudja…Egyelőre valóban úgy tűnik, hogy ez a megállapítás a legvalószínűbb. Ám a nyomozás gőzerővel folyik és egyre több adat kerül napvilágra. Az már most egyértelmű, hogy a 19 éves Dzsohar Carnajev, akit Boston külvárosában egy kertben éppen felújításra váró motoros bárkában fogtak el a rendőrök és fivére, a 26 éves Tamerlan Carnajev, akit viszont két nappal korábban egy tűzharc során lőttek le a kommandósok, ők a tettesek. Az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ketten tervelték ki és hajtották végre ezt a tragédiába torkolló véres merényletet. Már a nevük alapján is következtetni lehet, hogy vagy ők vagy elődeik bevándorlók. Valóban azok – csecsenek. Több mint egy évtizeddel ezelőtt menekültként, kirgíz útlevéllel érkeztek az Egyesült Államokba, néhány évvel ezelőtt kapták meg az amerikai állampolgárságot. Az idősebb fiú sportolt, nagy álma volt, hogy ökölvívóként jusson ki a riói olimpiára és ott új hazáját képviselje. Öccsét viszonylag jó magatartású, éles eszű, kiváló tanulónak ismerte a környezete, osztálytársai pedig azt is elmondták róla, hogy ő volt „az osztály bohóca”. Szüleik elváltak, anyjuk nevelte őket, s azt is tudni vélik róluk, hogy szerteágazó kapcsolatokkal nem rendelkeztek. Ezek szerint tehát valóban úgy tűnik, hogy egyedül eszelték ki a sportolók és a közönség elleni merényletet. De miként foganhat meg egy-egy emberben ilyen aljas, mások életének kioltására szolgáló cselekedet terve? Miért gyűjtötték évek óta a fegyvereket, a lőszereket és a különféle robbanószerkezeteket? Miért „gyártottak” kuktának tűnő edényekből pokolgépet, amelybe nagy mennyiségű robbanószert, szögeket, vasdarabokat tettek, hogy még nagyobb legyen a rombolás? A látszólag békés, szelíd fiatalemberek miként élték kettős életüket mindaddig, amíg ki nem derült, hogy lelkükben hihetetlen romlottságot hordoznak és el akarják, el is tudják pusztítani embertársaikat? Ez viszont aligha derül ki, annak ellenére, hogy a fiatalabb Dzsohar-gyereknek a bírósági tárgyaláson ilyen jellegű kérdéseket is feltesznek majd. Az is bizonyosnak tűnik, hogy nem hazai vagy külföldi megrendelésre dolgoztak, nem áll mögöttük az al-Kaida vagy valamilyen erőszakszervezet, hiszen nem voltak tagjai semmilyen szélsőséges egyesülésnek sem új hazájukban. A véres eseménnyel kapcsolatosan viszont ismét egy újabb tapasztalattal lett gazdagabb az amerikai társadalom: a totális demokráciának nevezett közösségben is élhetnek olyanok, akik semmibe veszik nemcsak az együttélés szabályait, a törvényeket, hanem az emberéletet is. Ez a döbbenet némította el az embereket Bostonban és az egész országban, s ettől bénultak le azok, akik nem hittek ilyen események bekövetkeztében (csakúgy, mint a szeptember 11-i tragédia idején). Ugyanakkor megmutatta azt is, hogy ilyenkor miként nyilvánul meg az emberi szolidaritás: a bostoniak ezrei siettek a sérült sportolók és a maratoni nézőközönség bajba jutott tagjainak a segítségére. Az orvosok, ápolók, mentősök önként jelentkeztek szolgálatra, a taxisok ingyen szállították a könnyebb sérülteket, a versenyzők pedig a célba érés után a közeli kórházakba siettek vért adni, hogy így segítsenek sebesült társaikon. De megtapasztalhatták azt is, hogy a bulvármédiai etikai magatartása milyen alacsony szintre süllyed egy ilyen tragikus történés kapcsán is. A Murdoch-féle sajtókonszern egyik lapja, a New York Post, két férfi fotóját közölte a címlapon. Nincs is ezzel semmi gond, ám azt sugallta milliós olvasóközönségének, hogy ők a gyilkos bostoni merénylők! Ezt viszont már nem lehet visszaszívni, de – a demokrácia és a sajtószabadság szentségére hivatkozva - a becsületüket bemocskoló újságot sem betiltani… Mindenki reménykedik abban, hogy a Carnajev fiú elnyeri méltó büntetését. A félelem viszont beköltözött Bostonba, s már most feltehetjük a kérdést: vajon jövőre hányan jelentkeznek majd a világ legrégebbi futóversenyén a maratoni táv megtételére?