Vélemény: Politika 2.0

„Az ellenzéket egyáltalán nem érzem felkészültnek, ütőképesnek, tevékenységük közel sem átütő, mintha mindegyik szereplő, önmaga bágyadt árnyéka volna csupán: pontosabban a Jobbik és az LMP kezd hangsúlyosan színtelenné válni, míg a „vörösök” önszántukból fakulnak.”

Az aktuális kormány regnálásának félidejében, minden valamirevaló politikai tényező elmondta a magáét: mit gondol az elmúlt két évről. Magam is elmondhatnám, hogy igen vegyes kép alakult ki bennem, hogy (finoman fogalmazva) nem vagyok elájulva az Orbán kabinet működésétől, vagy mentegethetném teljesítményüket azzal, hogy fél távon vagyunk csupán, korai sommás véleményt megfogalmazni. De ennyi hang és szólam között, nem hiszem, hogy kihallhatót, érdekeset tudnék mondani! Végül is nincs túl nagy jelentősége annak, ki mit gondol most! Hiába szól arról minden pártpreferencia vizsgálat, hogy „ha most vasárnap lennének a választások”, azok bizony két év múlva esedékesek, s az akkori országos kampányoknak kell majd meggyőznie minket, hogy menjünk el szavazni, és ha már sikeresen rábírnak erre, miért is, kire is adjuk voksunkat. Ezért is vagyok – addig is - jobban kíváncsi arra: milyen újdonságok, praktikák várhatóak két év múlva a vélemények szavazatra váltásának frontján? Az már most tudható, hogy e téren sem maradhat semmi a régiben. Változtak, – a kétharmad által – átíródtak a szabályok, az új keretrendszer az egyszeri, (rövidebb) elszánt, huszáros rohamnak kedvez, a mindent vagy semmit, illetve a győztes mindent visz elvén. Nem kell „nagyon”, vagy „agyongyőznie” magát senkinek a jövőben, elég lesz csak győzni. Csakhogy, míg a sportteljesítmények esetében egy-két századnyi, tizednyi különbség még, dobogós helyre, elismerésre váltható, addig a magyar politikában a nem győzők könnyen ama történelmi szemétdombra kerülhetnek, ahol már nem egy rendszerváltó párt végezte csúfosan. (A Fideszen kívül senki nem tudja – nincs rutinja abban -, milyen is, hogyan is kell túlélni pártként kétszer négy évet ellenzékben!) Éles és „mindent eldöntő” küzdelem várható tehát, csodálom is, hogy még cseppet sem érezni az előszelét. Persze, egyelőre az sem tudható biztosra, hogy a pártok mennyiből, miből, vagy hogyan gazdálkodhatnak? Valóra válik-e az az elegánsnak feltüntethető, de morbid gondolat, hogy akkor most a pártok egy darabig ne kapjanak állami támogatást az adóforintjainkból, míg kormányzati kommunikációra azért lássuk be: szükség van, az megéri a pénzét! Megvallom, az ellenzéket egyáltalán nem érzem felkészültnek, ütőképesnek, tevékenységük közel sem átütő, mintha mindegyik szereplő, önmaga bágyadt árnyéka volna csupán: pontosabban a Jobbik és az LMP kezd hangsúlyosan színtelenné válni, míg a „vörösök” önszántukból fakulnak. Persze, egyikük sem kóstolta még a „hét szűk év” kenyerét, híveik sem ismerik az „állandó ellenzékben levés” keserű, cselekvésre, változásra sarkaló szájízét, az új formációk meg… Hagyjuk is! Nézzük, inkább mi az, ami másképpen lehet, mint eddig volt? Mi az, amivel esetleg nem számolnak az ellenfelek stratégái, van-e új a nap alatt, van-e olyan csodafegyver, mellyel a marsall botot a zsebükben hordó civilek is „labdába rúghatnak” e pályán? Igen, az internet adta lehetőségekre gondolok, hiszen ez ma a politikai kommunikáció legolcsóbb és egyik leghatékonyabban használható módja. A Medián reprezentatív felméréséből kiderült a magyar népesség 58 százaléka otthon internetezik , és mindössze egyharmados azok aránya, akiknek nincs internetük otthon.Ha az iskolai, munkahelyi, és egyéb, nyilvános helyeken elérhető internetelérést is de vesszük, megállapítható a hazai penetráció (több mint kétharmados) 75 százalék feletti. Más kérdés ki mire, napi hány órában, használja a netet, s annak inkább passzív, vagy aktív felhasználója-e? Az is látható, hogy amennyiben az okostelefonok, tablettek és a mobil internet térnyerése a mostani ütemben folytatódik a két év múlva esedékes választásokkor majd mindenkinek ott lesz a kezében a politikai meggyőzésükre is alkalmas, alkalmazható eszköz. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy akár a „hagyományos” média esetében, itt sem lesz hová menekülni: még ha a reklámok nagy részét blokkoljuk is valamilyen alkalmazással, és a leghatékonyabb spamszűréssel is élünk, a közösségi média csatornáin át beszivárog majd életünkbe az, amit választási kampánynak hívunk. Ma az „internetes társadalom” kevéssé függ jövedelmi viszonyoktól és iskolázottságtól. Az internethasználatot inkább az életkor határozza meg: a 18-29, azt követően pedig a 30-39 évesek aránya a legnagyobb a felhasználók körében. Ki tudja saját pártjára állítani, aktivizálni e generációkat, milyen stratégiák mentén? A „millázás” ugyanis nem jött be, nem jelent komoly, biztos szavazatra váltható elkötelezettséget: a Facebookon a kommentelés az összes felhasználó kevesebb, mint egyharmadának, a lájkolás kevesebb, mint felének fontos. Még az esemény meghívókra szóló („ott leszek”) visszajelzések sem vehetők komolyan, például „az ACTA rendezvényt hat ezren igazolták vissza és húszan mentek el rá” – állítja egy szakértő! A közösségi média amúgy sem tekinthető mindenhatónak önmagában. Magyarországon mintegy 49 százalék azok aránya, akik fenntartással kezelik a közösségi média egyes platformjait. Ők elsősorban azért tartózkodnak a használattól, mert úgy vélik, az ilyen oldalak túl sok (már-már tévéműsornyi) időt rabolnak el, valamint hogy a felhasználók élete túlságosan átláthatóvá válik általuk (ami mondjuk igaz is). Ugyanakkor elemzők meglátása szerint, a hazai politika mostani webkettes aktivitása 2014-ben már nem lesz elég. A közösségi média arra jó, hogy két esemény, akció között fenntartsuk a kapcsolatot az érdeklődőkkel, de a hagyományos médiumok hirdetései még mindig nélkülözhetetlenek maradnak… Ambiciózus cél volt az LMP részéről, hogy a Facebookon gyűjti össze a 200 ezer népszavazáshoz szükséges aláírást, de ez ma Magyarországon nem realitás, mint ahogy az interneten zajló adománygyűjtés sem az (a pártok érdemi finanszírozásához ez kevés lesz). És vajon két év múlva, a Fidesz-KDNP pártszövetség legyőzése, kinek lesz realitás: világháló ide, vagy oda?