Vélemény: Schmitt Pál tovább megy

Amikor a közszolgálati tévében elkezdődött az interjú, a köztársasági elnökön semmilyen feszültség nem látszott, annál inkább a riporteren, akinek pályafutása során kétségkívül ez lehetett egyik legnehezebb beszélgetése a kamerák előtt.

A köztársasági elnök péntek esti nyilatkozatára minden kétséget kizáróan jóval többen vártak, mint az elmúlt időszakban bármilyen más információra, hírre vagy a bulvártévék által sugárzott gagyi sorozatra. A kérdés ugyanis most a legtöbb nézőben így fogalmazódott meg: Schmitt Pál lemond vagy nem mond le? Más variáció ugyanis nem létezhetett, hiszen az elmúlt napok felgyorsult „kisdoktori-ügye” elnyomott minden más kül- és belpolitikai történést. Az ország most nem a fociról, az aszályról, a felelőtlenségből okozott hatalmas tüzekről beszélt, a celebek mindennapos kisebb-nagyobb nyoszolya sztorijai is eltörpültek a kérdés mögött, amely a menni vagy nem menni-re vonatkozott. Amikor a közszolgálati tévében elkezdődött az interjú, a köztársasági elnökön semmilyen feszültség nem látszott, annál inkább a riporteren, akinek pályafutása során kétségkívül ez lehetett egyik legnehezebb beszélgetése a kamerák előtt. Ami viszont az első kérdés után egyértelművé vált: Schmitt Pál köztársasági elnök nem mond le. Ez nyilvánvalóan azonnal kiverte a biztosítékot sok helyütt, hiszen a nyilatkozatot megelőző véleménykutatások szerint az emberek nagyobbik része úgy látta, hogy az elnök rövid nyilatkozatában visszaadja megbízatását, elköszön a nemzettől és sok sikert kíván majdani utódjának. Nem így történt. A rövid interjúban Schmitt ismét elmondta: nem érzi magát vétkesnek abban, hogy a kisdoktori dolgozatában átvette egy bolgár kutató gondolatait, hiszen azt a volt NOB-tag, akit személyesen is ismert, már „közkinccsé tette, bárki használhatja”. Ő is így tett az inkriminált passzussal. Lelkiismerete tiszta, de, hogy a közvéleményt és a tudós társadalmat megnyugtassa, kész csaknem 70 évesen is új disszertációt írni, rendelkezik akkora tapasztalattal és tudással. Nem fog meghátrálni, nem alkuszik, olimpiai bajnokként sem volt rá jellemző ez a magatartás, a jövőben is így fog cselekedni. Volt Schmitt Pálnak egy megjegyzése, amelyet az elkövetkező időszakban valószínűleg sokat idéznek és emlegetnek majd. Nevezetesen az, amikor kifejtette, hogy napokon keresztül a távoli Dél-Koreában volt, ott képviselte Magyarországot egy fontos nemzetközi konferencián, ez idő alatt az egyetemi szenátus gyorsan tette a dolgát és meghozta a már ismert határozatot, amely szerint elveszi kisdoktori címét. Minek e nagy sietség, kérdezte az elnök, elvártam volna, hogy meghívjanak a szenátus ülésére és engem is megkérdezzenek. Nos, ezt kétségkívül fel lehet majd használni később is arra, hogy az egyetemi grémium sebtében meghatározott döntését bírálják, legalábbis azok, akik nem értenek vele egyet. Elhangzott az interjú, ilyenkor a politológusok elemzik a tartalmát, véleményt mondanak, mi lehet a következménye annak, hogy Schmitt marad. Persze, nyilván másként látja a jobb- és a baloldal az elnök megnyilatkozását. Tudniillik egyesek már annyira előre szaladtak a „Schmitt utáni időszak” taglalásában, hogy felsorolták a lehetséges köztársasági elnök-jelölteket, elemezték azok esélyeit, majd azt is, mit hoz ez a kormánypártnak és mit az ellenzéknek. Most azután ezt a vonalat félre kell tenni és új úton elindulni. De miként, hogyan? Schmitt ugyanis azt nyilatkozta, nem hátrál meg, nem foglalkoztatja, hogy becsületébe is belegázoltak, „nem perelek, hanem érvelek” mondotta a riporternek. Magyarán, arra kell számítani, hogy a volt sportoló nem könnyíti meg azok dolgát, akik már nyugdíjas államfőként beszéltek róla és a döglött oroszlán-szindrómát próbálták újfent alkalmazni. Az ellenzék első reakciói szerint Schmitt nem tette meg az egyetlen „morálisan is elfogadható” lépést, jelesül, hogy lemond köztársasági elnöki posztjáról. Ezt az MSZP elnöke mondta, aki mélységes csalódásának is hangot adott. Nos, ezt inkább ne mondta volna, hiszen a „morális tartás”, majd az ezt követő lépés nem éppen az ő pártjának az ismérve és gyakorlata. Merthogy sem Horn Gyula nem folyamodott e morálisan elfogadható lépéshez, amikor kitudódott róla, hogy ’56-ot követően pufajkás volt és üldözte a forradalmárokat. De Medgyessy Péter sem tette meg ugyanezt, amikor bebizonyosodott (ő is bevallotta), hogy D-209-es fedőnevű ügynök volt, Gyurcsány Ferenc, aki elhíresült őszödi kisdoktori disszertációval is felérő beszédében bevallotta, hogy elvbarátaival egyetemben hazudott a magyar népnek a választások megnyerése érdekében, majd amikor a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a tömegbe lövetett és ártatlan embereket nyomorított meg – nem mondott le… Bizony, ezek a tények is ugyanolyan súllyal kerülhetnek és kerülnek is bele az elkövetkező időszak vitáiba, mint a kisdoktori. A kérdés viszont az, hogy a köztársasági elnök megtépázott tekintélye, amelyet immáron a külföldi média is előszeretettel használ, mit jelent majd a honi belpolitikai életben. Mert az kétségkívül dicséretes elhatározás, hogy a volt olimpiai bajnok, a kiváló sportvezető és diplomata kiáll az igaza mellett, új disszertációt ír, de azt felméri-e vajon, hogy milyen következményei lesznek ennek a mostani ügynek az őt delegáló kormánypárt további ténykedését illetően? Az idő mindenre választ ad majd. Vagy előbb vagy utóbb. Egyelőre csak az bizonyos, hogy Schmitt Pál nem mondott le, hanem megy tovább. S ő dönti el azt is, hogy mikor áll meg.