Vélemény

Vélemény: Döcögő Balkán-expressz

Vélemény: Döcögő Balkán-expressz

2012. március 3., szombat
Vélemény: Döcögő Balkán-expressz

Voltaképpen mi is történt Brüsszelben, illetve a két balkáni ország között? Egy olyan, látszólag nem túl nagy horderejű kérdésben kellett megállapodniuk a feleknek, amelyről eleddig vagy semmit sem tudott a szélesebb nyilvánosság, vagy alig hallott valamit.

Kis híján sikerült kisiklatni a már-már teljes gőzzel robogó expressz-vonatot, amely az Európai Unió előszobájába szállította a bebocsátásra váró szerb politikusokat. Az utolsó pillanatban akadályozták meg déli szomszédunk számára felettébb kínos balestet: az uniós tagországok brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző napon írta alá Szerbia és Románia a nemzeti kisebbségekről szóló együttműködési megállapodást, amely azután zöld utat adott a tagjelöltségi státus elnyeréséhez. Voltaképpen mi is történt Brüsszelben, illetve a két balkáni ország között? Egy olyan, látszólag nem túl nagy horderejű kérdésben kellett megállapodniuk a feleknek, amelyről eleddig vagy semmit sem tudott a szélesebb nyilvánosság, vagy alig hallott valamit. A vlachok emberi és nemzetiségi jogainak széles körű és teljes elismeréséért szállt síkra a bukaresti kormány, mondván: addig nem adja beleegyezését Szerbia uniós tagjelöltségéhez, amíg ezt a kérdést nem tisztázzák! Így azután megszületett az a külön megállapodás, amely a két ország a nemzeti kisebbségek helyzetéről írt alá, értelemszerűen elmaradt a bukaresti vétó, magyarán, mindenki jól járt, elégedetten dőlhet hátra a karosszékében. Érdemes azonban utána nézni annak, hogy tulajdonképpen kik is azok a vlachok és eddig miért nem foglalkoztak a helyzetükkel? Ismeretes, hogy a Balkán-félsziget országaiban jelentős számú román nemzeti kisebbség él, ugyanakkor a vlach kisebbség is a román etnikum része, csak ez a népcsoport az évszázadok során elszigetelődött, a mindennapokban használt köznyelve is alaposan megváltozott, így gyakran előfordul, hogy a román népcsoport tagjaival sem értik meg egymást igazán. Egy kicsit talán a moldvai csángók esetéhez és helyzetéhez is hasonlíthatnánk ezt a problémát, nem beszélve arról, hogy a szerbiai Timok-völgyben élő vlacok egyre kevesebben beszélik tanult anyanyelvüket. A tíz évvel ezelőtt népszámlálás alkalmával Szerbiában 40 ezren vallották magukat vlachnak, 35 ezren pedig románnak. Tudni kell azonban azt is, hogy az állam északi tartományában, azaz Vajdaságban, a Romániával határos bánáti településeken zárt tömbben élnek román nemzetiségűek, akiknek óvodájuk, iskolájuk, önkormányzatuk van, Újvidéken pedig még mindig működik román rádió és tévéadás, van napilapjuk is. A vlachoknak ez ugyan nincs, de a Timok folyó völgyében élő nemzetiség mintha nem is tartana erre igényt, hiszen Nemzeti Tanácsuk vezetői kijelentették: ők nem románok és rájuk semmiféle asszimilációs nyomás nem nehezedik! S hogy a dolog még furcsábbá váljék: a közelmúltban az említett tanács kidolgoztatta a cirill betűs vlach ábécét is…Ez legott nagy felháborodást váltott ki a román fővárosban, mind a politikai, mind pedig az akadémiai körökben, a kijelentést visszavonni azonban már nem lehet. Az megtörtént. Szóval így állunk a vlachokkal, akiknek az érdekeit és jogait Bukarest kényszerítő eszközként is felhasználta volna a barátinak nevezett szomszédos ország uniós integrálódási szándéka kapcsán. A szerbeknek immáron másodszor kellett engedményeket tenniük valamelyik szomszédnak, hiszen néhány hónappal ezelőtt Magyarország helyezte kilátásba a tagjelölti státus ellen való szavazását, amennyiben Szerbia nem vonja vissza diszkriminatív kárpótlási törvényét, amellyel voltaképpen kollektív bűnösnek mondta ki az egész délvidéki magyarságot. A restitúciós törvényt azután visszavonták, pontosabban egy olyan melléklettel egészítették ki, amely nem minősíti kollektív bűnösnek a több százezres magyar nemzetiséget ( s a hasonló sorstragédiákat megélt Duna-vidéki németeket sem), mire a magyar állam nagylelkűen rábólintott: jöhet a szavazás, mi a szomszédok tagjelöltségére voksolunk. Hogy mennyire lesznek ezért később hálásak, az már más kérdés. Azt hiszem a kedves Olvasót nem kell külön emlékeztetni azokra a honi sajtóvitákra, amelyek akkor jelentek meg, amikor Románia és Bulgária felvételi kérelmét bírálták el a brüsszeli grémium előtt. 2006-ot írtunk ekkor, s nagyon sokan követelték az akkori kormánytól, legyen egy kicsit erélyesebb, lépjen fel határozottabban a Romániában élő magyar nemzetiség jogainak biztosítása érdekében. Ez nem történt meg, nem is történhetett, hiszen alig két évvel korábban még az éppen aktuális kormány és annak vezetője nyíltan kampányolt a határon túliak kettős állampolgársága ellen. Nem akart következetlen lenni a kabinet, akkora pálfordulást végrehajtani, ami feltűnt volna a világnak, netán túl renitensnek tűnni a mindenható EU-vezetés előtt! Így azután szépen besétált szomszédunk az unióba, s azóta sem mondható, hogy igazán megkedvelt bennünket… Pedig a schengeni határok kibővítésének ügyében most is támogatjuk a balkáni ország csatlakozását az övezethez. Úgy tűnik, ez már csak így marad a világ végezetéig: mi maradéktalan jóindulatunkról biztosítjuk a hozzánk közel állókat és élőket, ők ezt nagy kegyesen elfogadják, egy ideig kényszeredetten mosolyognak ránk, utána, ha netán szóvá teszünk egy-két európai mércével is elfogadható és kezelésre szoruló problémát - először megdöbbenéssel veszik tudomásul, utána felháborodnak, majd agresszív támadásba lendülnek. Ez a forgatókönyv. Kíváncsi vagyok, miként működik majd ez Szerbia esetében, ha egyszer felveszik az unióba.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.