Vélemény: Fajilag üldözött

Kamarás Istvánnak jó állasa volt. Még az is lehet, hogy rossz tanácsokat adott, kapott. Az nem lehet, hogy mindenért, mindig mások felelősek. Igen el lehet futni a gondok elől, földrajzilag el lehet költözni jobb, ígéretesebbnek tűnő tájakra. El lehet menni idegenbe. Csak ne lenne az a fránya honvágy és a kényszerű asszimiláció!

A kérdés az, hogy el lehet e futni a gondok elől? Kamarás István - Semlyén Zsolt volt romaügyi tanácsadója – szerint igen, és ez részéről nem megfutamodás, hanem figyelmeztetés. Személyes döntése: a süllyedőnek ítélt hajó (Magyarország) elhagyása,(Kanadába emigrálása) mindenképp kudarc, sajátja, és nemzetéé! Sajátja, ha úgy látja kormány közeli, jól fizetett, roma értelmiségiként (többek között a Barankovics Alapítvány támogatásával létrehozott Barankovics Roma Műhely elnöke volt) idehaza már nem tud segíteni a roma kisebbség tagjain, mi több menekülni kénytelen. A nemzeté, ha úgy érezte: „rettenetes, vészjósló időszak következik, ahol a nyomor és éhezés kézen fogva jár majd a megvetéssel és a kitaszítottsággal. Hosszú ideig élet-halál harcot kell folytatni a fennmaradásért, a túlélésért. A lenézettség, az előítéletesség most már egyre gyakrabban vált át nyílt agresszióba, hiszen ezt a társadalom egykoron burkoltan, most pedig már sajnos egyre nyíltabban támogatja. Rajtunk, szegényeken, cigányokon kérik számon mindazt a bűnt, mely több évtizede ebben a társadalomban tornyosul.” Mint a romnet.hu-n megjelent jegyzetében (búcsúlevelében?) kifejti, úgy véli a magyar roma az az áldozati bárány, mely még valamelyest összetartja a magyarságot, amiért cserébe nem kap semmit, sem lehetőséget, sem felelősséget! „Mi közünk nekünk az ország rossz anyagi helyzetéhez? Talán mi loptok szét az országot száz év alatt már sokadszor?” –

kérdi és folytatja hosszan és keservesen

. Azt állítani, Kamarás Istvánról, hogy nem látja jól népe helyzetét, balgaság volna, nem véletlenül volt bejáratos a miniszterelnök helyetteshez, vagy a Balog Zoltán vezette társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságba. Nem látni azt, hogy az utóbbi húsz év politikájának felróható hibája és nagy, rá is visszaütő mulasztása, hogy a cigányok ilyen mértékben kiszorultak a munkaerőpiacról, hogy ezért is a segélyes-gyerekszüléses megoldások váltak (maradtak) megélhetési alternatívává sokuk számára, érzéketlenség, mely a romákkal szemben tapintható társadalmunkban. Vélhetőleg azért jelölte meg fő aggályaként a szociális juttatások lefaragását és a közfoglalkoztatási rendszer átalakítását, mert a 80-90-100 százalékos munkanélküliséggel sújtott területeken, ahol a rendszeres munkavégzésre lehetőséget adó programokra még sokáig várni kell, olyan embereknél, akik a munkaerőpiacon nagyon hátrányos pozícióban vannak, ott elvenni az évek óta nem emelkedő segély egyötödét: hideg számítás. Ugyanakkor nem beszélni a roma politikai elit és értelmiség felelősségéről, tehetetlenségéről, mely igen is tetten érhető: ámítás. Legalább akkora, széltolás, mint a kormányunk által Európára sózott roma integrációs program, vagy a funkciójukat vesztett megyék elnökeinek déltengeri kirándulását, romaügyi stratégiai meetinggé magasztalni. Az már más kérdés, hogy Kamarás István miért pont Kanadába „emigrált”, és ott hogyan fogja bizonyítani, hogy őt odahaza bárki is üldözte volna. (Mert e nélkül, ugye csupán migrációvá válik az emigráció!) Az hogy Semjén Zsolt "a falat nézte", miközben ő az éhséglázadás rémét festette fel neki, vagy, hogy Balog Zoltán államtitkár állítólag azt közölte vele, hogy "nehéz kimondani, de ennél rosszabb lesz", szerintem a menekültstátuszhoz kevés. Igaz, régi roma polgárjogi aktivista kollégája, aki soha nem „focizott” a jobb oldalon a napokban azt kérte Kanadától, hogy

fogadja be a magyar romák felét!

Eggyel több vagy kevesebb? Más sem kellett, szegény, Kanada magyarországi nagykövetének: a napokban személyesen tájékozódott a honi romák helyzetéről. Hogy megállja e a helyét mindaz, amit Kamarás István és Horváth Aladár állít, Kanada szerint, az új évre kiderül. Épp a menekültbefogadás nyár közepére tervezett szigorításán gondolkodnak. Addig azonban nyitva az út a kanadai magyar roma „emigráció” előtt: tavaly 2500 hazánkfia nyújtott be menekültkérelmet, majd 97 százalékuk eltűnt a hatóságok szeme elől, valahol a nagy tavak környékén: nehogy hazatoloncolják! Kamarás Istvánnak jó állasa volt. Még az is lehet, hogy rossz tanácsokat adott, kapott. Az nem lehet, hogy mindenért, mindig mások felelősek. Igen el lehet futni a gondok elől, földrajzilag el lehet költözni jobb, ígéretesebbnek tűnő tájakra. El lehet menni idegenbe. Csak ne lenne az a fránya honvágy és a kényszerű asszimiláció! Adalékul - nem feledve, hogy bizony számos honfitársunknak van félnivalója származása miatt, s volt időszak, amikor válogatás nélkül kerülhetett célkeresztbe bárki, aki roma! - következzék egy látlelet a kanadai „emigrációról”, itt az alábbiakban: Legálisan is le lehet telepedni a nagy tavaknál, amennyiben makulátlan az erkölcsi bizonyítványunk, de ahhoz meg kell tanulni angolul, és egy - ottani viszonylatban - hiányszakmát is el kell sajátítani. No és persze ki kell várni a sorunkat: a „magyar dömping” miatt ez a világban (Iránban, Kubában, Koreában) valóban bajban levőknek jelenleg, másfél évébe telik. Arról ne is beszéljünk, hogy az „ajtóstól” Kanadába vándorló mieink megközelítőleg 11 millió forintnyiba kerülnek személyenként a befogadó országnak, illetve az ottani adófizetőknek. (Már meg is orroltak ránk, illetve a romáinkra! És ezzel oda a kezdetben valóban meglévő előítélet-mentesség!) Jelenleg azonban csak fel kell szállni a repülőgépre (mondjuk kölcsönpénzből) és odaát állami pénzen visznek is minket taxival az átmeneti szállásra, majd úgynevezett startpénzt kapunk. Ha fajilag üldözöttnek valljuk magunkat, akkor már megvan a lakhatásunk, plusz jár a helyi szegényeknek (is) járó segély. Egy kellő méretű család 350-450 ezer forintnyi indulótőkével számolhat. Ezt a játékot (ügyesen fellebbezgetve) akár 4-5 évig is játszani lehet a kanadai hatóságokkal, majd többnyire, ezt követően kitoloncolják az országból azt, akit lehet. (Persze a többség, örökre kint szeretne maradni, csakhogy ott is - rövid időn belül – be kellene illeszkedni a befogadó társadalomba!) Októberben előfordult, hogy naponta százan „”menekültek” Torontó irányába… Az, hogy üldözött valaki, orvosi látlelettel, vagy, a kisebbségi önkormányzat igazolásával próbálhatja meg igazolni. Akik évek múltán – kénytelen-kelletlen - végül ismét itthon találják magukat, már rég visszafizethették a repülőút árát és még pénzmagot is hozhatnak haza, amit ugyanennyi idő elteltével idehaza kevesebb eséllyel kereshetnek meg. Persze vannak, akik pórul járnak, mert kicsábító „vendéglátóik” lehúzzák őket… A romából megélő roma határainkon túl sem ismeretlen fogalom… Másoknak ugyanakkor a magyarországi viszonyokhoz képest hamarabb és biztosabban sikerülhet a munkavállalónkénti megkapaszkodás, az „uzsoracsapdából” való kitörés. Vitán felül, kint jobbak a lehetőségek, és egyenlőre még kevésbé előítéletesek a viszonyok. Annyi bizonyos csupán, ha szigorodnak is a befogadó állam menekültügyi törvényei, a romák nem mondanak majd le a kanadai emigráció nyújtotta előnyökről, mert a Nagy-tavak országa akkor is az ígéret földje marad, a hazai kilátásokkal szemben.