Vélemény

Vélemény: Rossz emlékű útakadályok

Vélemény:  Rossz emlékű útakadályok

2011. augusztus 3., szerda
Vélemény:  Rossz emlékű útakadályok

A szlovákok és románok pedig attól félnek, hogy ha elismerik Koszovót, akkor Felvidék és Erdély magyarok lakta lakossága is vérszemet kaphat, kérheti a jelenlegi államalakulatból való kilépését. Persze, mindenki tudja, hogy ez badarság, mint ahogyan azt is, hogy a nemzetiségi problémák állandó felmelegítése az adott ország aktuális belpolitikai helyzetétől, viszonyaitól függ.

Húsz évvel ezelőtt kezdődött. Még javában tombolt a Slobodan Milosevic által gerjesztett nacionalista őrület a szomszédos Jugoszláviában, amikor – 1991 nyarán – a szerbek előbb Borovóban, majd a Plitvicei tavak környékén, később a dalmát tengerparthoz közel eső Knin városában útakadályokat építettek. Hogy miért? Az indok és az ehhez tartozó alaposan megfontolt érvelés az volt, hogy a szerbeket elnyomják a volt Jugoszláviában, nem élhetnek alapvető emberi jogaikkal, másodrangú polgárokként kezelik őket az akkor még tagköztársaságnak számító Szerbiában is! Voltaképpen a jogfosztottságra való hivatkozás volt akkor és később is minden – immáron harci – cselekmény magyarázata. Azt azért meg kell jegyezni, hogy mindennek kellő alapot nyújtott a Szerb Tudományos Akadémia 1986-os hivatalos Memoranduma, amely kimondta, hogy minden szerbnek egy államban kell élnie! Nos, ez a nagy jelentőségű iromány az akkori politikai erőviszonyok között (egységes Jugoszlávia 6 tagköztársasággal és 2 tartománnyal, a rotáció elvén működő államelnökség, egységes honvédelmi rendszer stb.), valamint a Josip Broz Tito által létrehozott és hagyományozott „jugoszlávság” eszmei áramlatai mellett még nem vált a szerbek nemzeti szentírásává, sőt a derék akadémikusokat, ímmel-ámmal ugyan, el is marasztalták. Két évvel később azonban jött a már említett Milosevics, akit előbb Szerbia, majd később kis-Jugoszlávia elnökévé is választottak, ő tűzte zászlajára a Memorandumban megfogalmazottakat és meg is próbálta egy államban egyesíteni a véreit, értelemszerűen az ő vezetése alatt… S ekkor kezdték hangoztatni a szerbek veszélyeztetettségéről szóló téziseket, majd ország szerte nagy felvonulásokat tartottak és transzparenseken követelték jogaikat, azután következtek az útakadályok, alig néhány hónap múlva eldördültek az első lövések, s elkezdődött az a balkáni őrületnek nevezett hihetetlen vérontás, amely során száz ezrek vesztették életüket, csaknem egy millió ember pedig menekülni kényszerült a XX. század végi apokalipszis elől. Most ismét útakadályokról szólnak a híradások. Ezúttal Koszovóban történik mindez, abban az országban, amely alig három évvel ezelőtt kiáltotta ki függetlenségét. Igaz, a gond abból adódik, hogy ezt éppen Szerbia rovására tette. Az 2008. február 17-én létrejött új államalakulatot eddig 60 ország ismerte el, köztük Magyarország is, ugyanakkor például Oroszország, Szlovákia és Románia még nem tette meg ezt a lépést. Hogy miért nem, arra is adott a válasz: az oroszok mindig is nagy barátai voltak a szerbeknek, meg azután saját területükön is van egy két „önkéntes” , aki önállósulásra vágyik…A szlovákok és románok pedig attól félnek, hogy ha elismerik Koszovót, akkor Felvidék és Erdély magyarok lakta lakossága is vérszemet kaphat, kérheti a jelenlegi államalakulatból való kilépését. Persze, mindenki tudja, hogy ez badarság, mint ahogyan azt is, hogy a nemzetiségi problémák állandó felmelegítése az adott ország aktuális belpolitikai helyzetétől, viszonyaitól függ. Hogy miért építettek a szerbek útakadályokat Koszovóban? Azért, mert Szerbia nem ismeri el a koszovói vámbélyegzőt, ezzel ugyanis óhatatlanul elismerné magát az országot is, így gyakorlatilag semmilyen áru nem juthat be a Szerb Köztársaság területére. Válaszul a Koszovói Köztársaság behozatali tilalmat vetett ki a szomszédjából érkező árukra. S míg ezt a legtöbb határátkelőhelyen sikerült be is tartani, a Brnjak és Jarinje nevű határállomásokon keresztül továbbra is zavartalanul keltek át a szerbiai szállítmányok. (E két határátkelő egyébként Koszovó többségében szerbek lakta részén található.) A koszovói rendőrség alakulatai július végén megszállták az átkelőket, hogy érvényt szerezzenek kormányuk rendeletének. A feldühödött szerbek ekkor nemes egyszerűséggel felgyújtották a két határállomást, Molotov-koktélokat dobáltak az ottani rendőrségre, egyik közeli faluban tűzharcra is sor került, melynek során néhány koszovói rendőr életét vesztette. A híradások szerint a szerbek gépfegyvereket használtak az összecsapás során, ami újfent arra utal, hogy a kilencvenes években zajló balkáni háborúból még maradt vissza némi lőfegyver a hatalmas arzenálból. A békefenntartók (KFOR) igyekeztek rendet teremteni, sőt, maga Borisz Tadics szerb elnök is önmérsékletre intette a Koszovóban élő honfitársait, alig észrevehető eredménnyel. Az őrjöngést ugyan felváltotta egy „civilizáltabb” ellenállási forma, jelesül az útakadály létesítése, ami viszont továbbra is gondot jelent mind a két országnak, nemkülönben a KFOR alakulatoknak. Parancsnokságuk ugyan felszólította a tiltakozókat, hogy bontsák el a barikádokat, tegyék szabaddá az utakat, a nemzetközi egységek katonái (közöttük a mieink is) megkezdték az útakadályok eltávolítását, de ez a munka egy kicsit hasonlít a Déva várának építésére…Másfelől a lázongó szerbek jelentős támogatást kapnak nemcsak a civilektől, hanem a szerb pravoszláv egyháztól is, mert papjaik csatlakoztak az akadályokat építőkhöz és azok őrzőihez. Ez pedig, mint a múlt század utolsó évtizedében tapasztalhattuk, nem vezet(het) jóra. Tudniillik, a szerb pravoszláv pópák akkor is áldást mondtak a harcba induló csapatok tagjaira. Az eredmény ismeretes. Igaz, később az egyház vezetése elhatárolódott a szörnyű vérontásról és nem buzdított tovább hazafias cselekedetre sem. Egyszerűen szólva: áll a bál. Az egyszerűnek tűnő kis incidenseket nem szabad lebecsülni. Ismerve az ottaniak mentalitását, harciasságát, nem tűnik egyszerűnek a probléma megoldása. Pedig erre egyfelől az emberéletek megőrzése végett lenne óriási szükség, azért, hogy ne szélesedjen ki ez a konfliktus nagyobb területre. Másfelől pedig azért, mert Szerbia EU-s felvétele – ellentétben a közvélekedéssel -- a néhány háborús bűnös kiadatásával még nem valósult meg. Sőt, a koszovói probléma megoldása lenne/lesz az a kulcskérdés, amely zöld utat biztosít majd déli szomszédunk számára az európai országok e társulásába. Legalábbis véleményem szerint…

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.