Vélemény: Most itt tartunk!

A majd négyszáz milliárd pedig nem kevés pénz, volna helye másutt is, az eladósodott (vagy eladósított?) önkormányzatok is egy egyszeri konszolidációban bíznak, pont annyira, amennyire az egészségügyben dolgozók már nem bíznak semmiben.

Borzasztó híreket hallani mostanság: hogy a válság még csak most kezdődik, meg hasonlókat. S ezekben a találgatásokban, az igazán elborzasztó az, hogy tudjuk, nem sok mindent tehetünk ellenük: a hírek vagy igazak, vagy nem, a jóslatok vagy teljesülnek, vagy csak részben, de akárhogyan is legyen, nem sok jót jelentenek, a bajra készülés, egyfajta önmagát beteljesítő jóslatként működhet. Talán ezért sem figyelek oda szívesen így nyáridőben a híradásokra, meg amúgy is uborkaszezon van - nagyjából ugyanazt hallani hetente többször is: semmi újdonság a közmédiában, csak a jól megszokott dolgok sulykolása, a kormányszóvivő minden rémhírt cáfol, illetve más megvilágításba helyez, vagy épp pont az ellenkezőjét állíja. A politikusok is takaréklángra állították, szabadságolták magukat, kisebb a médiazaj, a pártok kardcsörtetése. Ilyenkor jobban észre lehet venni olyan apró-cseprőnek tűnő ügyeket melyek mellett, bizony évközben elmegyünk, melyek fel sem tűnnek, vagy idővel elsikkadni látszanak. A kormányszóvivő szavainak ellenpontozására, egyedül mintha – önszorgalomból – Gyurcsány Ferenc vállalkozna, magát és a köztársaságot a Facebookon védve, süssön nap, vagy essen eső. „Most itt tartunk. Stratégiai kérdés van a napirenden, a mi oldalunk meg szerencsétlenkedik. Sajtójával, politikusaival, állítólagos elemzőivel. Szerintem többségük nem érti, hogy mi zajlik”-

állapítja meg

börtönbe csukásának lehetőségével számot vetve a volt miniszterelnök. Pedig azon véleményével, miszerint a többségünk nem érti, mi zajlik, nincs egyedül. Sőt megkockáztatom: nem csak a szocialistáknál nem látják, mi és miért történik valójában, hanem a polgári oldalon sem. És most nem arról van szó, hogy Fletót börtönbe akarják-e csukni? Hanem mondjuk a „kertek alatt” csendben a Magyar Közlönyben megjelentekre gondolok. Miért pont a MÁV és a BKV konszolidációja a legfontosabb? A határozat utasítást ad a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával határozza meg a MÁV-csoport és a BKV adóssága átvállalásának megoldási lehetőségeit, a MÁV-csoportnál maximum 300 milliárd forint értékben, a BKV-nál maximum 78 milliárd forint értékben. Nyilván ki lehetne ezt esetleg hozni kevesebből is, de minimálértéket nem szabtak meg. A majd négyszáz milliárd pedig nem kevés pénz, volna helye másutt is, az eladósodott (vagy eladósított?) önkormányzatok is egy egyszeri konszolidációban bíznak, pont annyira, amennyire az egészségügyben dolgozók már nem bíznak semmiben. Előbbiek még nem tudják, hogy nem kapnak egy fillért sem, utóbbiak már igen, ezért menekülnek a szakmából ezerszámra külföldre. De tudjuk: a tömegközlekedés az tömegközlekedés, az ország szegényebb - még munkába, iskolába járó lakosságának vérkeringését biztosítja! (Meg – tennék hozzá a rosszmájúak – mint tudjuk, a MÁV és a BKV a legjobb kifizető helyek közé tartoznak az országban. Miért lenne érdeke a hatalomnak ezen változtatni? Akkora, széthordott és széthordható birodalmak ezek, hogy kár lenne vagyon nélkül hagyni őket.) Az önkormányzatokat sem haja cserben az állam, nagyjából annyit próbál elérni a helyhatóságok hitelezőinél, hogy (mint a frankhiteleseknél) hosszabb távon kelljen törleszteniük adósságaikat. Csakhogy a bankok is egyre gyengébb lábakon állnak, mert meg is lettek adóztatva, ezért akarnak mihamarabb kamatostól a pénzükhöz jutni. Belátható, hogy nincs az országnak olyan területe, ahol valamilyen baj ne lenne, de talán mégis csak igaz, hogy a leglerobbantabb helyzetben az egészségügy leledzik. Igaz, vannak még eladható ingatlanjai, de mása sincs a területnek, infrastrukturálisan, de leginkább humán erőforrás szempontjából az egészségügy az utóbbi húsz évben teljesen le lett gatyásítva. A rendszerben lévők testi, lelki, (és nem utolsósorban) morális állapota katasztrofális. Túlterheltségük elfogadhatatlan, minden normális országban tilos lenne így dolgozniuk az érintetteknek. A gyakorlati munka jogkövető módon lehetetlen. Mindenhol, minden létező szabályt megszegnek. (Meglehet, ezek most és itt súlyosnak tűnő szavak, de egy külön írásban a jövőben részletesen is foglalkozom a témával.) A lényeg, hogy lenne mit „konszolidálni” az egészségügyben is, de leginkább az alapokig visszabontani az egészet, mert az is sok pénzbe kerül. Igaz, hogy a meg nem gyógyítható, vagy a menthetetlennek mondott emberek halálozása nem olyan feltűnő, mint egy tragikus vonat- vagy metróbaleset, de a kormány felelőssége az ott áldozatos munkát végzőkért és betegeikért nagyobb is lehetne. Hiába, a kormányok jobban tartanak a vasutas- és BKV-sztrájkoktól, mint az összeomlott egészségügy következményeitől. (Persze az is lehet, hogy egy összeomlott egészségügyet végül már csak kiprivatizálva lehet majd megmenteni.) Sok a kérdés, sok a megkerült válasz. Egyenes beszédre lenne végre szükség. Mert ennek hiányában, azt hihetjük, fejétől bűzlik a hal. Most akkor hogyan is megy ez a pénzosztás a Fidesznél?

Kérdésünkre

lassan egy hónapja nem kapunk választ, és ennek hiányát nem lehet a nyárra és a szabadságolásra fogni, sokkal inkább a sunyítás aklából kilógó lólábra gyanakszom. Továbbra is várjuk, hogy a sajtó elől a némaságba (vajon hol üdül?) burkolózó képviselő helyett mondja már ki végre valaki, hogy a „forrásosztó képviselők” és Balázs József ideje lejárt! (Jelen állás szerint Vida József főügyész szerint Balázs József – Juhász Oszkár polgármester feljelentése szerint - nem vonható felelősségre!) Lázár János csütörtökön úgy fogalmazott: ezeket a „rossz mondatokat” a Fideszben „rendbe tesszük”! Ha nem így lesz, minden kimondott szó hitelét veszti.