Vélemény: De hová tűnt az ellenzék?

Mintha a magyar parlamenti ellenzék kiírta volna magát a médiából az új médiatörvény és az uniós évkezdés kapcsán.

Na de hová tűnt Damon Hill? - kérdezte egykoron Palik "Forma-1" László közvetítés közben. Szavai a magyar médiatörténelem legendáriumába kerültek, míg nevezett pilóta szépen lassan kikopott a gördülő cirkusz világából. Magam már nem is emlékszem, mely csapatnak volt tagja, és hányszor állt a dobogó tetején, illetve hány „évadot” húzott le a népszórakoztatás eme ágában. Mindez csak azért jutott eszembe, mert a hétvégi „médiacsendben”, amikor is némileg több a bugyuta, tizenkét éven felülieknek nem ajánlott rajzfilm, mint a gyakran bugyuta reggeli – napkezdő, hangulatalapozó – politikai stúdióműsor a tévékben, feltűnt, miért is van hiányérzetem: de hová tűnt a magyar ellenzék? - csattant fel bennem, és ugyanúgy hosszú pillanatokig kellett gondolkodnom, mint egykoron a kommentátornak: hol is, mikor is láttam, hallottam róla utoljára? Nem vagyok az önkínzás híve, mégis – mivel itt mérhető a legjobban a hazai politikai felhozatal milyensége – gyakran belelesek a parlamenti közvetítésekbe, igaz, fertály óránál nemigen bírom tovább. Hát most karácsony előtt óta nem volt ülés, ezért nem hallani sem napirend előtt, sem a törvényi vitában megszólalni az ellenzéket, mindenki szabadságon van, hiába, az év végi hajrában sokat kellett dolgozniuk, megfáradtak. De tényleg, politikust mostanában a megszokottnál kevesebbet láttam képernyőn, a helyüket az elemzők és a szakértők vették át. Úgy sejtem, a médiatörvénynek ehhez semmi köze, a szerkesztők is azzal gazdálkodnak, ami rendelkezésre áll. Na jó, de hová tűntek az ellenzék vezérarcai, emblematikus figurái, húzó- és megmondóemberei? Próbáltam követni nyomaikat (hol másutt, mint a sajtóban), de konstatálnom kellett, olybá tetszhet, szerepüket a külföldi sajtó publicistái és szakírói vették át. Egy-két pártvezetői, szilveszteri bulvármegnyilvánulás, semmi mélyen szántó elemzés, néhány az előbbiekhez képest középutasnak tekinthető facebookos megjelenés, sajtónyilatkozatok rövidre vágva. Mintha a magyar parlamenti ellenzék kiírta volna magát a médiából az új médiatörvény és az uniós évkezdés kapcsán. Mesterházy Attilától (mint a legnagyobb ellenzéki vezértől) annyira tellett, hogy a Népszabadságban azt nyilatkozta, komoly tömegrendezvényeket is szerveznek – március 15-én és május 1-jén, de akár (majd) még előbb is demonstrálnak. Akciótervéből még egy a Szabadság híd korlátjára kötött fekete szalagra futotta... A többiek gyakorlatilag említést sem érdemelnek, olyan vérszegényen reagáltak a honi sajtószabadság új törvényi szabályozásra, amelyről még „fideszesnek” tartott orgánumok is kritikusan fogalmaztak. A parlamenti ellenzékről beszéltem eddig, mert ugye ők számítanak. Ezért nem is lep meg, hogy Kuncze Gábor mint műsorvezető tűnik fel, akkurátusan kérdezgetve a politikai elemzőként bemutatott egykori MDF-szóvivőt. Ők ugyanis már egy nyelven beszélve értenek egyet fél éve, nekik már mindegy: oda a képviselői, bizottsági és ki tudja milyen, az Országháza környéki irodákban és kávézókban osztogatott gázsi, a sajtó meg azért még van annyira szabad, hogy befogadja őket, bukott politikusokat. Persze, nem lehet mindezt a szabadságolásra fogni, mert napnál világosabb, hogy a világ- és az európai sajtó kiemelt figyelme olyan lehetőséget produkált az ellenzéki pártoknak (minden csoda három napig tart, mondják), amelyet kihasználva megmutathatták volna magukat. Lehet, hogy nem is volt mit megmutatni, mert elkeseredtek, megfáradtak, kipukkadtak, mert nem tudnak sem összefogni, sem önálló, markáns, mással össze nem keverhető karaktert felmutatni, és mert tényleg frusztráló a kétharmad árnyékában a parlamenti patkóban ülni. Pedig példát vehetnének a Fideszről: a Horn-érába '94-ben egy 42 százalékról néhány százalékosra darált pártként vonultak, végignézhették az MSZP-SZDSZ-osztozkodást, amelybe nem szólhattak bele, hiszen azoknak több mint kétharmaduk volt, négy év elteltével mégis kormányzó erőként vették át az országirányítását. Az is lehet, mindenki a szocialistákra vár, hogy velük mi lesz, bejön-e a gyurcsányi forgatókönyv, mely szerint egy teljesen szétlopott országot úgysem lehet az összeomlás széléről visszakormányozni, kvázi bukik a kormány, addig csak várni kell, nem csinálni semmi, nem hibázni semmit. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a sajátként kezelt állami források kimerülésével saját szakértői gárdájuk sem hajlandó ingyen dolgozni nekik, és tényleg nincs jobb ötlet, mint kivárni, bízni Orbánék hibáiban. Pedig nekem olybá tűnik, elment az idő megint az ellenzék mellett: már csak húszat kell aludni, és meglesz a döntés a nyugdíjpénztárak ügyében. A médiatörvény „rossz kormányzati kommunikációja” valójában átgondolt húzás volt, az ellenzék elaludt, még mindig a sajtószabadságért küzdenek, miközben a nyugdíjakkal kapcsolatos vonatot is lekésték: magyarán az a vonat is elment! Ez a benézett szituáció pedig jellemzi az ellenzék és kormány szellemi színvonalát. Tényleg, Damon Hill végül előkerült?