Sztereotípiák és előítéletek

A szocialistáknak a „nemi sztereotípiák” elleni harcát nem kevés hisztériával fogadták a jobboldalon, ahol kész tényként kezelték, hogy az ovikban ez év őszétől a gondozóknak az „apa” és „anya” helyett az „egyes szülők” és „kettes szülők” kifejezést kell használniuk, vagy hogy ha a kislányok túl sokat babáznak, akkor orientálni kell őket fiús játékok felé.

Az Orbán-kormány az előző szocialista kormány által megalkotott és most ősszel hatályba lépő óvodai alapprogramból törölte azt a jobboldalon eddig igen támadott részt, miszerint az óvodai nevelés során kerülni kell a „nemi sztereotípiák” erősítését. A „nemi sztereotípiák” helyett az óvodáknak a társadalmi, nemi és egyéb „előítéletek kibontakozása” ellen kell küzdeniük. Úgy tűnik, a kedélyek megnyugodnak, legalábbis a jobboldalon, ami egy szimpla szócserének köszönhető: a sztereotípiákat az előítéletek váltották fel. Mi a különbség? A szocialistáknak a „nemi sztereotípiák” elleni harcát nem kevés hisztériával fogadták a jobboldalon, ahol kész tényként kezelték, hogy az ovikban ez év őszétől a gondozóknak az „apa” és „anya” helyett az „egyes szülők” és „kettes szülők” kifejezést kell használniuk, vagy hogy ha a kislányok túl sokat babáznak, akkor orientálni kell őket fiús játékok felé. Tény az, hogy a szocialisták által kidolgozott óvodai alapprogramban szó sem volt ilyesmiről, amit józan ésszel gondolkodó konzervatív-jobboldali értelmiségiek is elismertek. A hisztéria tehát pontosan úgy működött, ahogy a radikális liberális értelmiségiek között működni szokott, akik a legapróbb, bár vitatható jobboldali jelenségből is messzemenő vagy abszurd következtetéseket képesek levonni. A jobboldalon ezt a radiális liberális értelmiségi típust nevezték el nem véletlenül az Antall-kormány idején hiszterio-liberálisnak vagy hiszteroliberálisnak. A „nemi sztereotípiák” elleni konzervatív-jobboldali „hisztériának”, mint minden hisztériának úgy általában, volt s van némi alapja: az ún. gender-szemlélet. A „gender” az angol nyelvből jön, és „társadalmi nem”-et jelent, szemben a „biológiai nem”-et kifejező „sex” szóval. Azt fejezi ki, hogy a férfi és nő közötti természetes biológiai (nemi-szexuális) különbségek a társadalmi konvenciók, szokások és – főleg – szocializáció miatt társadalmi különbségekké változnak, mely különbségek kifejeződnek az eltérő öltözködésben (nőknél szoknya), színhasználatban (nőknél rózsaszín), játékokban (lányoknál babázás, fiúknál autózás), foglalkozásokban, a férfiakkal és nőkkel szembeni elvárásokban és velük szembeni attitűdökben. A gender-szemlélettel nekem semmi gondom nincs mindaddig, amíg társadalmi tényekről és társadalmi változásokról tudósít. A gender-szemlélettől azonban érdemes megkülönböztetni a gender-szemlélettel operáló és manipuláló gender-ideológiákat, amelyek mögött a nyugati társadalmakat agresszív ideológiai nyomással megváltoztatni akaró csoportok húzódnak meg. Például nálunk radiális liberális értelmiségiek körében. Az alapkérdés ugyanis az, hogy gender-szemlélet által feltárt társadalmi valóságot (a lányok babáznak, és rózsaszín ruhába öltöztetik őket stb.) hogyan értékeljük. Jelen esetben is e cikk minden egyes olvasója valószínűleg véleményt alkot a témáról, az egyes esetekről, ezért valójában az a kérdés, hogy hagyományainkkal, a hagyományos társadalmi értékeinkkel, szokásainkkal és konvencióinkkal mit kezdjünk. A radikális liberálisok egyebek mellet azért radikálisok, mert radikálisan szemben állnak az előbb felsoroltakkal, és a hagyománnyal és történelemmel való szembenállásuk alapján akarják átnevelni és átépíteni a szerintük kimondatlanul is „elmaradott” társadalmakat és embereket. A gender-szemlélettel szembeni, szerintem hisztérikus jobboldali reakciókról azért gondolom, hogy nem voltak alaptalanok, mert a „nemi sztereotípiák” fogalmát jó ideje egy olyan masszív értékrendszer övezi, ami én az előbbiekben a radikális liberálisok gender-ideológiájának neveztem. Meglehet, hogy ha nem történt volna kormányváltás, a jobboldali-konzervatív félelmek nem igazolódtak volna be, mert a szocialisták között sem gondolkodik mindenki radikális liberális észjárással. De nem zárhatjuk ki azt sem, hogy éppen az „nemi sztereotípiák” önmagában ártatlan kifejezése lett volna a trójai faló, amin keresztül szép lassan, de biztosan tágították volna a kormányzati pozíciókba került radikális modernizátorok a tudati kereteket, hogy szabálymódosítással vagy új szabályok megalkotásával rombolják le a „társadalmi nem” szerinti különbségeket. Erről a tudati modernizációról (ideológiai megdolgozásról) itt és most hipotetikusan kellett beszélnem, de racionálisan végiggondolható a „roma szegregációról” elleni radikális liberális küzdelem alapján, amiben korántsem a diagnózis, a „roma szegregáció” társadalmilag tragikus ténye a kérdéses, hanem a kínált, de az ideológiai dogmák miatt társadalmilag legalább annyira tragikus terápia.