És bár a média a helyszínről tudósított, mégis inkább az új kormány alakulásával, a „kettős állampolgársággal” és a szomszédos szlovák állam reagálásával volt inkább elfoglalva, hangsúlyosabbá téve e kérdéseket, miközben percről percre élő adásban a szemünk láttára alakult ki a katasztrófahelyzet.
Most, hogy nagy valószínűséggel elvesztettük a nagy vízzel szembeni borsodi csatát (jobb megoldás nem lévén majd' ötezer, azaz két-három falunyi lakost kellett kitelepíteni), úgy érzem, az utolsó napok hősies helytállása, a helyszínen maradtak és az erősítésként végül oda küldöttek további „harcban állása” ellenére kimondhatjuk: a segítségnyújtás megkésve érkezett Borsodba. Az áradás árát még senki nem tudta kiszámítani, a jelek szerint a hét végéig éjt nappallá téve folyamatosan támadni fognak a megduzzadt folyók, minden útjukba esőt veszélyeztetve: lesz mit újjáépíteni, ha lesz – miből? –, aki belevágjon: sokaknak bizony mindent elölről kell kezdeniük! Hogy miért késett a segítség, illetve a helyzet komolyan vétele? Most utólag azt lehet gondolni, hogy mivel elsőként főként (korábban soha nem hallott nevű) kis falvak kerültek veszélybe, s a nagy folyókon nem mutatkozott vészterhes áradás, továbbá nem hittük, hogy csak nem fordul jobbra az idő, egyszerűen nem vettük komolyan a helyzetet! Megszoktuk továbbá, hogy mostanság egyre szeszélyesebb az időjárás, így sajnos már nem számít rendkívülinek egy-egy hazai területen mindent tönkretevő elemi kár, okozza azt jég, víz vagy viharos szél. Mivel egyre több ilyen híradást látunk, talán kevésbé kavarják fel a közvéleményt e képek és segélykérések. Mindettől eltekintve: a kormánynak (még ha ügyvezető is már csupán) kötelessége lett volna a helyén lennie, márpedig nem volt ott! Éppen a helye átadásával volt elfoglalva, épp csak annyit tett ez ügyben, hogy ne érje szó ezért, utolsó – nem a csontvázak dugdosásával töltött – perceiben. Ha jól emlékszem, talán még maga Bajnai Gordon is „leutazott vidékre”, és beígért 800 milliót, hogy azt majd Orbánék kifizetik, de nem kongatta meg a vészharangot. És bár a média a helyszínről tudósított, mégis inkább az új kormány alakulásával, a „kettős állampolgársággal” és a szomszédos szlovák állam reagálásával volt inkább elfoglalva, hangsúlyosabbá téve e kérdéseket, miközben percről percre élő adásban a szemünk láttára alakult ki a katasztrófahelyzet. A válság első jeleként a készenléti rendőrség zsákolásra utasítását aposztrofálhattuk, és hogy megindult a karitatív szervezetek segélygyűjtése. Mindezek után varázsütésre – talán az új kormány színre lépésével? – mindenki rájött, ennek a fele sem tréfa, de akkora már időhátrányba keveredtünk, hiába duplázták a védekezésre szánt összeget, hiába álltak rendelkezésre helikopterek... Az elmúlt hétvégére már 8000 embert irányítottak a válságban lévő térségekbe, ahogy a hírekből kiveszem, többségükben rendvédelmi dolgozók (még börtönőrök is) meg némi katonaság. (Apropó, hadsereg: mindenki külföldön szolgált, vagy állami pénzen a laktanyában várt a parancsra? Mi történt, hogy a haza védelmére felesküdött fiaink – egy-két egységtől eltekintve – nem moccantak rá az ár- és belvízvédelemre? Vagy netán vészhelyzet – körletelhagyási tilalom – volt elrendelve szlovák–magyar ügyben, csak nem vertük nagydobra? Vagy csak a félreértések megsegítése végett nem mertünk az északi határ környékére vezényelni gépesített alakulatokat, helikopterestől? Pedig mint NATO-szövetségesek kéz a kézben védekezhettünk volna a határ mindkét oldalán, ha nincs ez a fránya Trianonra emlékezés, pont ilyenkor!) S ha már itt tarunk, hol volt a „gárda?” Most meg ne kérdezzék, hogy milyen gárda, mert ami nincs – precízebben fogalmazva nincs engedélyezve –, az nem létezik, pont úgy, mint a cigánybűnözés! Nos, kérem, én az iménti kérdést nem egyszer feltettem a tévéképernyők előtt ülve. De nem hívén az ott látottaknak, ráklikkeltem a
. Vona Gábor ugyanis többször hivatkozott egy Jobbik TV-re, ahol azt is lehet látni, amit a többi tévén nem: nevezetesen, hogy egy bizonyos formaruhákat kedvelő, a piros-fehér nemzeti jelképeinket nem megvető, alakzatban masírozni kedvelő csoportosulás tagjai ott vannak a bajban, s ha kell, a romákkal közösen zsákolnak, vagy jobb híján azok házait mentik a habzó ártól. Bizony a feloszlatott – s a hétvégén más néven újjáalakult – gárda tagjai és szimpatizánsai (a nem manipuláltnak látszó felvételek szerint) ahol szükség volt rájuk (és szóba álltak velük a belügyérek) ott segítettek, ahol tudtak. Mi több szervezetlenségről, oda nem figyelésről panaszkodtak (hol zsák van, és nincs homok, hol fordítva), továbbá hiányolták a „kétharmadot” a gátakról. Tény, hogy a sajtó egységesen bojkottálta e csoportosan segítségnyújtásra jelentkező nemzettársaink vízelhárító munkájáról szóló tudósítások közreadását, ami, ha akarom, érthető – álláspont –, ha akarom, nem. Ennek ellensúlyozásaként azt reméltem, már készülnek a vasárnapi zsákolásról szóló vörös inges, narancs pólós és zöld anorákos, szintén csak az internetre szánt videók: de nem így esett, és ez az eset sajnos magáért beszél! Mint ahogy az is ciki, hogy a két segélygyűjtőszám egyikén, a 1749-en a teljes összeget a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják, míg a másikon, a 1752-ön a Magyar Telekom levonja magának a „kapcsolási díjat”, és erről csupán az apró betűs rész második mondatában tájékoztatja a jótékonykodókat. A víz Szegedre a Tiszán még csak most érkezik igazán, Csongrád megye és a határ már a belvízben úszik. Az árban pedig ott sodródhat valahol akár egy a házakkal, vagyonokkal elsodort Molnár Oszkár-féle gumikalapács, mint egy bajba jutott település nagy többséggel megválasztott független polgármestere és egyéni parlamenti képviselője zajos múltjának záloga. A gumikalapácsos egyszer s mindenkorra gumicsizmásként vonul be az elárasztott Edelény történetébe!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.