Két ország egy polgára

Hétfőn a parlamentben beterjesztik a kettős állampolgárságról szóló indítványt, amelytől egyesek a kisebbségi magyarok gondjainak gyors megváltását várják, a nemzet újraegyesítését, az ellenzők viszont Magyarország gazdasági összeomlásával riogatnak.

Ezúttal csak néhány érvre és ellenérve mutatunk rá, amelyeket az évek óta tartó érzelmes és parttalan viták talán kevésbé jártak körül. Amikor az etnikai alapú nemzethez tartozás alapján kívánjuk megteremteni a magyar állampolgársághoz jutást a határon túli magyar közösségek számára, leginkább a következő érveket sorakoztatjuk fel: a magyar nemzethez tartoznak ők is, ezért természetes, hogy Magyarország mint a magyarok állama, sajátjaként, állampolgáraként ismeri el őket. Trianon traumáját nem kell hangsúlyoznunk, akkor is tudjuk, hogy a határon túli magyarok akaratuk ellenére veszítették el állampolgárságukat, úgy, hogy a szülőföldjüket sem kellett elhagyniuk. Magyarországnak tehát hazafias kötelessége az állampolgárság megadásával is kifejezni szolidaritását, gondviselését az elszaggatott nemzettestek iránt. Kilencven év után is több mint 2 millió magyar él az ország határának túloldalán, és EU-s tagságunk után sem mondhatjuk, hogy megnyugtatóan rendeződött volna a sorsuk. Az elmúlt két évtizedben nemzetpolitikai alaptétel volt: mindenki boldoguljon a szülőföldjén, tehát maradjon otthon, és ott teremtse meg a feltételeket boldogulásához. Ennek a politikának a megvalósítása elképzelhetetlen a kollektív kisebbségi jogok, és ezen belül a nemzetiségi autonómia különböző formáinak a biztosítása nélkül. Csakhogy az autonómiatörekvések, a kollektív jogok koncepcionálisan összeegyeztethetetlenek azzal a nemzetállami felfogással, amelyet Szlovákia, Románia, Ukrajna, Horvátország és részben Szerbia is képvisel. Az etnikai alapú nemzet és nemzetállam számára a más nemzetiségűek puszta léte is akadály, amelyet fel kell számolni a nemzetépítés folyamatában. Ahhoz, hogy a magyarság kollektív jogai, az autonómia megvalósuljon ezekben az államokban, el kell hagyniuk vagy jelentősen módosítaniuk a nemzetállami modellt. Ezen a ponton jutunk el a paradoxon kicsúcsosodásáig: miközben a határon túli magyarok a nemzetállami modell módosítását feltételező autonómiáért harcolnak, egyfajta társnemzeti státusért, közben magyar állampolgárságot követelnek az etnikai alapú nemzetállamhoz tartozás elve alapján. Jogtudósok szerint itt nem pusztán a bort iszik, vizet prédikál elvéről van szó, hanem arról, hogy az etnikai alapú nemzetállam mélyen és koncepcionálisan összeegyeztethetetlen a kisebbségi kollektív jogokkal és autonómiával. Ebből kifolyólag az etnikai alapú kettős állampolgárság intézménye és a szülőföldön való autonómia biztosítása nehezen lehetne egyazon nemzetpolitika része. Amennyiben a közép-kelet-európai térségben továbbra is nemzetállamokban gondolkodunk, a meglévő nemzeti és etnikai sokszínűség elfogadhatatlan és megszüntetendő. Ennek léteznek kifinomultabb és durvább formái: az asszimiláció állami serkentése, a lakosság etnikai összetételének megváltoztatása erőszakos betelepítéssel, genocídium, lakosságcsere, a kettős állampolgárság útján történő áttelepülés és a szülőföld elhagyása. E nemzetállami törekvések alternatívája a nemzetiségeknek otthont nyújtó államok multietnikus állammá válása, belső önrendelkezés biztosítása a területükön élő nagy létszámú, erős nemzettudattal rendelkező nemzeti közösségek, esetünkben a magyar számára, kihasználva az EU-n belüli személyek és javak számára biztosított mozgásszabadságot, az államhatárokon átnyúló regionális együttműködés különböző formáit. Ebben a folyamatban Magyarországnak fontos patrónus szerep jut. Ahhoz, hogy a határon túli magyarság egyenrangú félként megmaradhasson ezeréves szülőföldjén, nem biztos, hogy jogilag Magyarországhoz kell kötni őket, megkönnyítve serkenteni az áttelepülésüket. Mindez akkor lehet sikeres, hiteles és meggyőző, ha Magyarország maga is felülvizsgálja az etnikai nemzetállam uralkodó modelljét és a rendszerváltás után húsz évvel végre megoldja az itt élő kisebbségek jogi és politikai helyzetét, biztosítja parlamenti képviseletüket. És akkor még nem is beszéltünk a kettős állampolgárok áfa-visszaigényléséről, az esetleges szociális és egészségügyi jogosultságukról, a magyar útlevélről, amellyel a nem uniós országok lakói is munkát vállalhatnak majd az unióban, a nyugdíjrendszerről, kinek hol jár és mennyi, a Szerbiában magyar rendszámtáblával vagy Magyarországon szlovákkal közlekedő kettős állampolgárról , az igazságszolgáltatásról és a kiadatási gyakorlatról, egy sor olyan kérdésről, melyről eddig nemigen tájékozódhattunk.