Szeged: a Napfény városa és a kommunizmus árnyéka

A kommunizmus sötét fejezet a történelemben. Szegeden még ma is sok helyen fellelhetők a kommunista múlt emlékei.

Szeged, a Napfény városa – a kommunizmus árnyéka azonban még több mint 35 évvel a rendszerváltás után is rávetül. Vörös csillagok, Marx-domborművek és vitatott utcanevek tanúskodnak arról, hogy a kommunista diktatúra maradványai makacsul tartják magukat a város szövetében.

A Rókusi körút 33. számú panelház falára égett sarló és kalapács emblémát ma már egy hatalmas klímahirdetés molinója takarja, ám a Mars tér 19. számú társasház kapualjában a Marx-dombormű továbbra is látható. Ez a dombormű, mely többször is heves vitákat gerjesztett, végül mégsem került eltávolításra. Sokáig az „elég volt!” felirat éktelenkedett alatta, de mára már lemeszelték, ahogyan a filozófus portréjára fújt festéket is gondosan eltávolították.
A belvárosban, a Petőfi sugárút és a Bécsi körút sarkán álló társasházak falain is felfedezhetők további kommunista szimbólumok: vörös csillag és KISZ-felirat díszíti az épületjelző táblákat. Egy emléktábla tájékoztatja az arra járókat, hogy a négy társasházat, mely összesen 86 lakást foglal magában, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) egyetemi lakásépítési akciójának keretében építették 1967-ben - számolt be róla a Délmagyar.
Ságvári megállója és utcanevek Szegeden
Szeged egyik legrangosabb gimnáziuma több mint két és fél évtizeden át viselte Ságvári Endre, a kommunista vezető nevét, aki 1944-ben egy igazoltatás során agyonlőtt egy csendőrt. Bár a Szegedi Tudományegyetem 2015-ben, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására reagálva, megváltoztatta gyakorló iskolájának nevét (ma már Báthory István nevét viseli), az intézmény előtti buszmegálló átnevezését a városvezetés nem érezte szükségesnek. Így a helyi járatokon ma is a „Következő megálló: Ságvári gimnázium” hangzik el a hangosbemondóból.
Petőfi-telepen további két kommunista politikusnak, Sallai Imrének és Fürst Sándornak állít emléket utcatábla. Utcáik átnevezését többször is kezdeményezték már, ám a lakossági tiltakozás minden esetben akkora volt, hogy a dolgok változatlanok maradtak.
Ez a Zsukov, nem az a Zsukov
A tápéi Zsukov tér esete különösen érdekes adalék Szeged kommunista múltjának utóéletéhez. A tér eredetileg Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsallról kapta a nevét, aki a második világháború legendás szovjet parancsnoka volt, ám 1956-ban kulcsszerepet játszott a magyar forradalom leverésében.
Amikor 2013 januárjában életbe lépett az a törvény, amely kimondja, hogy közterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek megalapozásában vagy fenntartásában részt vett, a Zsukov név tarthatatlanná vált.
A törvényi kényszer ellenére a helyi lakosok ragaszkodtak a megszokott elnevezéshez.
A megoldás egy kreatív kompromisszum lett: a tér nevét megtartották, de a névadó személye megváltozott. Így ma a tápéi Zsukov tér Gennagyij Zsukov professzor nevét viseli, aki a Nemzetközi Űrtörvénykezési Hivatal elnöke volt. Egy ügyes húzással sikerült megfelelni a törvényi előírásoknak, miközben a helyi identitás is megmaradt, egy "másik" Zsukovnak köszönhetően.