100 éve Szeged: mikor a trikóért is bírság járt a Tiszán
Nosztalgikus időutazás egy korszakba, ahol a tiszai fürdés még erkölcsi kérdés is volt.
Volt idő, amikor a szegedi nyár nemcsak a Tisza vizének hűsítő ölelését, hanem a rendőrség szigorú figyelmét is magával hozta. A huszadik század derekán, egészen pontosan 1925 nyarán nem csak a strandolókat izzasztotta a kánikula – a tiszai fürdőzők erkölcsét is komoly próbatétel elé állították a hatóságok - számolt be 1925.08.14. napi számában a Délmagyarország.
Mert hiába a napsütés, a boldog pancsolás, ha közben a strandbiztos árgus szemmel figyelte, ki mennyit mutat meg bokából, combból vagy éppen vállból.
Egy tucatnyian buktak le 1925 forró augusztusának elején, amikor a rendőrség újfent rajtaütésszerűen razziázott a parton. Tizenöt ártatlan (vagy annak hitt) fürdőző – köztük nők, férfiak és ifjú bakfisok – vált a „túl rövid fürdőruha” áldozatává. Nem tettek mást, mint ami nyáridőben természetes: lehűtötték magukat a folyóban, napsütést fogtak, vagy épp vígan csónakáztak.
Csakhogy a trikó, a kivágás, netán a fedetlen kar már bőven túlment a „tisztességes” határon.
A város rendőrsége akkoriban valóságos erkölcsi hadjáratot indított a Tisza partján. A szabályok – és ezekből akadt bőven – nem csupán a strandolók öltözködésére, de a férfi-női fürdés szigorú szétválasztására is kiterjedtek.
Vegyes fürdőzés? Szó sem lehetett róla! A férfiaknak testet takaró, diszkrét fürdőruha dukált, így például egy napozás a csónakázás közben is kizárt volt. A hölgyeknek mélyebb dekoltázs? Kizárt. Trikó? Szabályellenes.
Még ha egyébként bálokon kivágott kosztümökben illegethették is magukat.
A szabályok betartását pedig nem bízták a véletlenre.
A rendőrség külön strandbiztosságot állított fel, élén egy hivatalos rendőr-fogalmazóval, akinek egyetlen dolga volt: járőrözni a Tiszán, ellenőrizni a viseleteket, és jelenteni, ha valaki illetlen fürdőruhát viselt, vagy – horribile dictu – átúszta a folyót. Mindezt motorcsónakból, nehogy valaki elszökjön a part árnyékosabbik felére.
Azok a szerencsétlen tizenötök, akiket ekkor utolért a szigor, hamarosan a rendőrbíró elé kerültek. Az első „bűn” még enyhébbnek számított: 75.000 korona pénzbüntetésre számíthattak.
Ám a visszaesők, vagy a különösen súlyos erkölcsi vétségek elkövetői – például azok, akik csak nadrágban fürödtek – akár félmilliós csekket is kaphattak a kezükbe.
Aki tehát a szabadságot kereste a Tiszán, az hamar a pénztárcájához nyúlhatott.
Ma már szinte megmosolyogjuk ezeket az időket, amikor a fürdőruha hossza rendőri kérdés volt, és a strandbiztos nagyobb tekintéllyel bírt, mint egy polgármester. De talán éppen ezért is édes a nosztalgia – mert tudjuk: azóta sok minden megváltozott.
A Tisza maradt, a nyarak továbbra is forrók, de ma már senki nem méri centivel a dekoltázst.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
