Narancsos forradalom

A második forduló azt bizonyította, hogy a választó polgárok túlnyomó többsége, köztük bizony a baloldaliak is, immunis volt a kétharmados többség miatti riogatásokkal szemben.

Nem találok túlzást abban, hogy győzelmi beszédében Orbán Viktor a forradalom szóra támaszkodott. A választó polgárok döntő többsége valóban egyfajta népítéletet alkotott az elmúlt nyolc év kormányzásáról és kormányzó erőiről. Ha a rendszerváltásról mondhatjuk azt, hogy „alkotmányos forradalom” volt, akkor a szavazók is valóban „forradalmi erejű” döntést hoztak. A választási eredmények alapján az eddig „kormányzó” szocialisták nem egyszerűen „elvesztették a választásokat”, hanem a szavazók mérvadó többségének szemében „ancien régime”-mé, azaz régi renddé vagy régi rendszerré váltak. A „rezsim” nem csak a politikai és társadalmi uralmat gyakorlók meghatározott körét, hanem azok jogrendjét és értékrendjét is jelenti: a jogrend és az uralkodó értékek az uralkodó erőket szolgálják elsődlegesen. Egy korábbi cikkemben arról írtam, hogy az MSZP relatíve jól szerepelt a közel húszszázaléknyi szavazói támogatottsággal, de ezt ellensúlyozta, hogy a második fordulóban épphogy megúszott egy totális vereséget. Hajszál választotta el attól, hogy sehol ne nyerjen egyéni mandátumot, de a kudarclistán az is szerepel, hogy két kerület kivételével mindenütt jobboldali győzelem született. A szocialisták tehát nemcsak hogy nem nyertek, két kerület kivételével, de nem voltak képesek arra sem, hogy a választókat elriasszák a Fidesztől, vagy mozgósítsák más jelöltek mellett. A szocialista „régi rezsim” most ott kezdi nagyjából, ahol 1990-ben abbahagyta. A párthoz most is egy hiteltelenné vált és megbélyegződött kurzus kötődik, amit megintcsak egy többé-kevésbé gyűlöletes, de mindenképpen lejáratódott személy nevesít, akit kivételesen nem Kádárnak vagy Grósznak, hanem Gyurcsánynak hívnak. A szocialista frakcióban olyan nevek vannak, mint Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Juhász Ferenc, Nyakó István stb. akik részben nagy öregek a rendszerváltás idejéből, részben s inkább reprezentánsai a Gyurcsány-kurzusnak. Személy szerint Gyurcsányt érthetően vezérelheti valamiféle revanspolitika, és ezért nem csodálkoznék azon, hogy Lúdas Matyiként megpróbálná a fideszes Döbröginek visszaadni, amit kapott, ahogy azt beígérte, de szerintem a legjobbat azzal tenné pártjának és a baloldalnak, ha szép csendben lemondana mandátumáról, és még csendesebben visszavonulna a politikától a gazdasági és magánéletbe. Persze nem csak és kizárólag Gyurcsányon múlik a Szocialista Párt húsz éve folyamatos „megújulása”, de az ő személye nyilvánvalóan egy ballaszt, egy tehertétel. Mert azzal fenyegeti pártját, hogy előbb-utóbb szocialista Torgyánná növi ki magát, amire azért is megvan az esélye, mert ha aktivizálódik az Országgyűlésben, a Jobbik részéről sem lel meleg fogadtatásra: kettős jobboldali zárótűz alá kerülhet, amiből pártja semmiképpen sem jöhet ki jól. A szocialista agónia biztos jele, hogy az ötven év alatti szavazók, de kivált a huszonévesek és harmincasok körében rendkívül alacsony az MSZP támogatottsága. A leépülés és szétesés melegágya még az a döbbenetes jelenség, hogy a második forduló előtt az állva maradt szocialista jelöltek szinte menekültek pártjuk elől: szórólapon és plakátokon nem alkalmazták a megszokott vörös színt és a szegfűt, és még ott is elzöldült függetlenként jelentek meg, például Makón, ahol nem is volt LMP-s jelölt, vagy igen gyér volt az LMP támogatottsága. A tünetegyüttes azzal vált teljesé, hogy szinte önkormányzati választássá tették az országgyűlési választást. Mintha közük sem lenne, s nem is lett volna, országos nagypolitikához, kormányzó párthoz, Gyurcsány nevű miniszterelnökhöz vagy éppen egy Balatonőszöd nevű településhez. Ami részben érthető, ha az önkormányzati választásokra gondolunk, de a kérdés ugye az, hogy miképpen lesz így általános szocialista „megújulás”, ha már például a listán mandátumot nyert szegedi szocialisták „szegedügyi ellenzékként” deklarálták magukat. Gyenesei István példáját követik, aki a Somogyért Egyesületből kialakított Somogyért Szövetség révén nyert mandátumot 2006-ban? Kilépnek az MSZP frakciójából, és önálló képviselőcsoportot hoznak létre Szegedért Szövetség néven? Az elszocialistátlanodással elegy elszegediesedés sajátos stációja Botka László dogmája, miszerint Szeged eddig csak uniós forrásokból épült s szépült, és a város egyáltalán nincs ráutalva kormányzati támogatásokra és kormányzati hivatalokban lobbizásra, ezért – ha jól értem – a polgármesteri szék újbóli megszerzése és Szeged további irányítása is abszolút független az országos politikától. Szép, szép, csak azt nem értem, hogy akkor a „szegedügyieknek” miért is van szükségük országgyűlési mandátumokra. Miért nem elégednek meg az önkormányzati képviselőséggel? Az az utolsó ambíció is megdőlt ugyanis, hogy Orbán Viktor telj- és túlhatalmával szemben „demokratikus kontrollt” képviseljenek az ország házában. A második forduló azt bizonyította, hogy a választó polgárok túlnyomó többsége, köztük bizony a baloldaliak is, immunis volt a kétharmados többség miatti riogatásokkal szemben. Az eredmény e téren is forradalmi: nem félnek az új erő alkotmányosan nagy hatalmától, de legalábbis nem kérnek abból, hogy éppen az „ancien régime” védje meg a demokráciát.