Összefogva a civilekkel

Mi vihetné jobban előbbre Magyarország ügyét, mint a politika és a társadalom legjobb kezdeményezéseit egybegyűjtő civil szervezetek összefogása? A civil szféra ugyanis tudja azt, amit a politikusok nem mindig: mit tartanak igazán fontosnak a privát életükben az emberek, valamint, hogy milyen értékek mentén hajlandóak segíteni a bajban? A politikusoknak ugyanakkor meg vannak az eszközeik ahhoz, hogy a civil társadalom által felvetett problémákat megoldják.
A magam részéről már korábban szövetségre léptem a civil élet fontos szereplőivel, hiszen néhány hete Bakai Csaba javára visszaléptem a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáért folyó versengéstől. A civil szférával persze nem úgy tárgyalunk, mint a politikai porond szereplőivel. A véleményük, támogatásuk épp olyan fontos, ha hímző szakkört szerveznek, vagy ha sportegyesületet működtetnek. A civil szervezetek tevékenysége megrajzolja ugyanis a társadalom teljes szerkezetét, tevékenységükkel olyan feladatokat látnak el, melyekre az országos költségvetésből már nem jut elegendő pénz. A mi támogatásunk tehát nem teljesen önzetlen, hiszen szervezeteik úgymond, állami feladatokat is ellátnak. Ugyanakkor az az érték, amit a műhelyeikben teremtenek, mindannyiunk sajátja, színesíti kulturális-, sport-, és közéletünk minden dimenzióját. Épp ezért továbbra is számítok a civil szervezetek támogatására a választásokon és azt követően is. A nehézségeket sokkal könnyebb lesz együtt legyőznünk, mint egymás ellenében. Hiszem, ha a politika megmutatja a másik, szebb arcát is az embereknek, azok nem fognak habozni, hogy segítő jobbjukat nyújtsák nekünk.