Ha Bajnai eddigi tízhónapos kormányfői teljesítményét akarjuk értékelni, nem küzdünk a bőség zavarával. Sokat elmond róla, hogy magas állami kitüntetését, a Magyar Köztásasági Érdemrend tisztikeresztjét önéletrajzában az „üzleti elismerések” rovatban véli említésre érdemesnek.
A szegedi születésű Bajnai György Gordon és hét évvel idősebb barátja, ama „pápai gyerek” aligha gondolta volna abban a pesti garzonban, a nyolcvanas évek végén, ahol gyakorta folytattak éjszakába nyúló, világmegváltó vitákat, hogy idővel ily magasra röpíti őket ez a Kárpát-medencében sokszor kiszámíthatatlan politikai széljárás. Hogy mindketten miniszterelnökök lesznek, ráadásul ugyanabban az országban. A miénkben. A Bakáts utcai kis lakás Bajnaié volt, néhány száz méterre a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemtől, itt találkozgatott a házigazda Schifferrel, Gyurcsánnyal, meg a BalKon (Baloldali Konszenzus) nevű baráti társaság többi tagjával, hogy a „demokratikus szocialista alternatíva” magyar változatáról elmélkedjenek, ha még emlékszik erre a későkiszes agyszüleményre valaki. A leendő milliárdos jókor volt jó helyen: éppen a kilencvenes évek elején és éppen ott, ahol a közgazdász diplomákat osztották. Az akkor tájt Budapesten megtelepedő külföldi pénzügyi, gazdasági cégeknek ők kellettek, nem pedig a húsz-harminc évet a szocialista nagyvállalatoknál lehúzott régi káderek, így hát igen fiatalon vezető pozíciókban találták magukat, emlékszik vissza egy barátja. A családi háttér is kedvező képet mutat: a papa jómódú, késő kádárkori szocialista vállalkozó (bajai bútorgyáros), így hát a fiú nyugati menedzser benyomását keltette már akkor, amikor Magyarországon még sok gazdasági vezető bordó zakóban és pálmafás nyakkendőben járt. Millió minőségi inge volt, írja róla némi irigységgel ugyanaz a forrás. Segített az is, hogy némi ismertségre már egyetemistaként is szert tett, a közgázon a hallgatói önkormányzat vezetőjeként menzabojkottot szervezett; visszaemlékezésében büszkén említi, hogy a híradó helyszíni riportjában ekkor maga Juszt László interjúvolta meg! A kormányzati szerepvállalásai előtti időkből három jellemző életszakaszt említhetek, a teljesség igénye nélkül. 1993-ban fél évet Londonban, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) gyakornokoskodott, ahol akkor épp Németh Miklós, a kommunista korszak utolsó kormányfője volt az egyik alelnök. Kaphat-e komoly funkciót ismét e pénzintézetben – melynek súlyos euromilliárdokkal tartozunk - magyar exminiszterelnök, mint ahogy azt a verebek csiripelik? S ha igen, melyik? Huszonhét évesen lett a tőzsdei ügyletekben jelentős szerepet játszó CA IB Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese, ahol ugyanezen időben töltött be vezető posztot az offshore-sorban szintén elöl álló jelenlegi nemzeti bank elnök, Simor András is. S ne feledkezzünk meg az igazi nagy szerelemről, a Wallisról sem – e hatalmas befektetési részvénytársaság vezérigazgatója volt 2000 és 2005 között, s igazgatósági tagja 2000-től 2006 áprilisig. Ennek az áprilisi időpontnak abban lehet szerepe, hogy a 2005-re vonatkozó társasági adót Magyarországon 2006. május 31-ig kell bevallani (Cipruson nem tudom, meddig) – ekkor Bajnai már valóban nem vezette a céget, bár a napokban fölröppent, ciprusi-budapesti Dataplex-ügyben ellenfelei nem csupán ezen adónem megkerülésével, s nem is csak adócsalással gyanúsítják... Ha eddigi tízhónapos kormányfői teljesítményét akarjuk értékelni, nem küzdünk a bőség zavarával. Sokat elmond róla, hogy magas állami kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét – melyet horribile dictu a hazai vállalatirányítási kultúra fejlesztése terén elért eredményeiért 2006-ban kapott - önéletrajzában az „üzleti elismerések” rovatban véli említésre érdemesnek. Gágágá – mondták erre a hajdúsági libatenyésztők, kínjukban… Gágágá, mondták maguk a libák, mind a hatvanan, akiket a Kossuth téri kordon mögé hajtottak a gárdisták Bajnai kinevezésekor, a második Gyurcsány-puccs ellen ekként tiltakozván. Bizony, a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal történt megszavazása óta legitimációs problémákkal küzd. Kinevezésének jogszerűségét ugyan nem vitatták, legitim voltát annál inkább, s vitatják is mind a mai napig, hiszen csupán két parlamenti párt képviselői szavazatait tudhatta maga mögött, a választópolgárokét nem. Ráadásul ama két párt támogatottsága igen szegényesnek volt már akkor, tavaly tavasszal is mondható. Az MSZP kampányában persze Bajnai az idol, a szaktekintély, egyfajta igazodási pont, már-már a haza válságkori bölcse. Legtöbbet hangoztatott érdemei: megmentette az államcsődtől az országot és nem engedte elvágtatni az inflációt. Nos, az államcsődmentesség és az alacsony infláció természetes állapot, ezek biztosítása még gazdasági válság idején sem bizonyul külön érdemnek. Ezzel szemben a kellőképp nem súlyozott, átgondolatlan megszorítások: az előkészítetlen ingatlanadó bevezetésének erőltetése, működési pénzek megvonása az egészségügyben és az önkormányzatoknál, évközbeni áfaemelés, az előkészítetlen ingatlanadó bevezetésének erőltetése, a tizenharmadik nyugdíj és a gázártámogatás megvonása viszont egyenként is meglehetősen barátságtalan lépés, együttesen azonban olyasmi, mint ama emlékezetes Bokros-csomag. Ideológiai síkon előrehaladott Jobbik- és Magyar Gárda-fóbia, külpolitikailag egyoldalúság jellemezte. Rövid hivatali ideje alatt kétszer is járt az Egyesült Államokban, ahol fénykép készült róla Obama elnök oldalán, az „amerikás magyarok” közül azonban nem annyira az ötvenhatosok, mint inkább George Soros és Charles Gati társaságát kereste, utóbbinak magas állami kitüntetést adományozván. Ezen túlmenően az Unión kívül csak a Közel-Keletig jutott, a stratégiai partnerek közül Ukrajnára, Oroszországra, Kínára nem jutott az időből – talán a szándékból se nagyon. Az egyiptomi kiruccanás Nabucco-ügyben gazdaságilag kétségkívül hasznos volt, az izraeli látogatást azonban nyugodtan nevezhetjük mindössze demonstrációnak – végül is elmondhatja, hogy Izrael történetében ő a második magyar kormányfő, aki hivatali idejében látogatott a zsidó államba (Antall 1991-es vizitje után), de itthon ez csak fölpaprikázta a kedélyeket, hiszen az elhíresült sukorói kaszinóberuházásért a közhiedelem szerint még gazdasági miniszterként ő vállalt személyes garanciát. „Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok” – mondta beiktatásakor Bajnai György Gordon, a 43. sz. Építők csapatának igazolt labdarúgója. Egy darabig még előttem lesz ez a kicsit merev járású, furcsa kéztartású ember, ahogy messzire kidobja a labdát, hosszan szöktetve a baloldalon vitézkedő középszerű középpályásokat. Őt látva az a hamis látszat keltődik, hogy a meccsen sok vizet nem zavart, nem miatta kapott méretes zakót a csapata. Pedig végig a pályán volt, fontos posztokon, az emberek mégis csupán arra emlékeznek majd, hogy a kapitányi karszalagot csak a hosszabbítás perceire engedték felhúzni neki.
Sandi István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.