Politikai kultúra és kettős állampolgárság

Miért nem voltak képesek Patrubányék a következők szerint megfogalmazni a kérdést? „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról?”

Alkotmányos-közjogi kérdésekkel foglalkozó cikkeimben és az olvasókkal folytatott dialógusban politikai és jogi kultúránk rossz állapotának bizonyítékaként említettem az ún. kettős állampolgársággal kapcsolatos téveszméket. Korábban többször és más fórumokon is kifejtettem, és érzésem szerint fogom is még sokszor, hogy tartja magát a nézet, miszerint a 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról szólt. Hát nem. A népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetségének megfogalmazása szerint a népszavazásra feltett kérdés a következik szerin szólt: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti ’Magyar igazolvánnyal’ vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” A Magyarok Világszövetsége által megfogalmazott szövegből egyértelműen kiderül az, hogy: 1. az állampolgárokat az Országgyűlés általi törvényalkotás akarásáról kérdezik meg mindenekelőtt: szülessen-e törvény, az országgyűlés alkossa-e meg a törvényt; 2. az állampolgárság megadása kedvezményes honosítással történjen, tehát a szöveg, a népszavazás kezdeményezői és az állampolgárok akarata megkötötték volna a törvényalkotó Országgyűlés kezét: nem akármilyen megoldásról, hanem az állampolgárság kedvezményes honosítással történő megadásáról kellett volna döntenie; 3. a kedvezményes honosítás eljárásának egyéni kérelemmel kell megkezdődnie. Ehhez képest népszavazási kampányban tartotta, és a népszavazás óta napjainkig tartja magát a téveszme, hogy a népszavazás nagy kérdése az (volt), hogy a magyar állam vagy kormány egyoldalúan és kollektíve nyilvánítsa magyar állampolgárnak a határon túli magyarokat. Hát nem. Egyoldalú állami-kormányzati aktusról szó sem volt a népszavazási kérdésben, de a Magyarok Világszövetségétől kezdve az MSZP-n és SZDSZ-en át a Fideszig bezárólag mindenki ebben a szellemben beszélt, ami maga a kollektív téboly. A téboly még mindig tart. Üdvözlendő, hogy Retkes Attila és pártja, az SZDSZ, bűnbánatot gyakorol, belátja 2004-es bűnét, és már támogatja a „kettős állampolgárságot”, csakhogy – kötöm az ebet a karóhoz – 2004-ben nem a kettős állampolgárság, hanem a kedvezményes honosítás volt napirenden. Retkes morális és racionális megújhodásán tovább ront az, hogy elmondása szerint a szabad demokraták a kettős állampolgárságot egyéni kérelemmel megadását támogatnák. A liberális pártelnök ezt úgy adja elő, mintha a népszavazási kérdésben nem az egyéni kérelem szerepelt volna, és 2004 után ő, Retkes, most találná fel a közjogi spanyol viaszt. Nem jobb a helyzet a Magyarok Világszövetségét támogató és a Magyarok Világszövetsége által támogatott radikális jobboldalon, ahol a Zsideszt

azért mószerolják, mert „csak egyéni kérelem” alapján rendezné az állampolgárságot újabb törvényjavaslatában… Nekem semmi kifogásom az ellen, ha valakinek kifogása van az ellen, hogy a Fidesz „csak egyéni kérelem” alapján rendezné az állampolgárságot, de ha már a Magyarok Világszövetségét támogatják állampolgárság ügyében, akkor tessék szépen megszorongatni Patrubány Miklósékat amiatt, hogy „egyéni kérelem” alapján rendeztették volna a kedvezményes honosítást. Miért nem voltak képesek Patrubányék a következők szerint megfogalmazni a kérdést? „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról?” Vagy még egyszerűbben: „Akarja-e, hogy a magyar állam magyar állampolgárrá nyilvánítson minden határon túli magyart, aki nem rendelkezik magyar állampolgársággal?” Ha viszont politikailag ilyen egyszerű a kérdés, vajh’ miért nem beszélnek erről?