Oszkó Péter Svédországban

Oszkó Péter pénzügyminiszter rég nem lenne pénzügyminiszter Svédországban, mert mire kirótták volna a pénzbüntetést, már réges rég lemondott volna a reá nehezedő morális nyomás miatt.

Oszkó Péter pénzügyminisztert, jogtisztelő és jogkövető magyar állampolgárt több millió forint pénzbüntetéssel sújtja a II. kerületi önkormányzat, mert luxusvillájának építésekor jelentősen eltért az építési engedélyben foglaltaktól. A magas beosztású közszolga (minister=szolga, segítő; ministro=nyújt, szolgáltat, kiszolgál, ellát) jogtisztelő és jogkövető állampolgárként természetesen már korábban bejelentette, hogy tudomásul veszi a bírságot, és kifizeti az összeget, mindazonáltal nem érti, hogy a sajtó miért ilyen kérdésekkel, s nem az ország problémáival foglalkozik. Jelentem azért, mert az ország egyik problémája az, ha nem is a legnagyobb, hogy pénzügyminisztere úgy gondolja, hogy jogsértést követhet el, mert meg sem kottyan neki tetemes magánvagyonából milliós bírságra áldozni. Ezen az sem változtat, hogy Oszkó közszolga még akkor vágott neki az építkezésnek, amikor a Deloitte elnök-vezérigazgatója volt, és a házra már volt építési engedélye. Az sem menti igazából, hogy a kerület rendezési terve megváltozott, ezért ha az ő megváltozott elképzelése szerint új kérelmet nyújtottak volna be, az illetékes hatóság a teljes engedélyt visszavonta volna: az elnök-vezérigazgatónak módjában állt volna ugyanis újra terveztetni a házat. A közszolga elmondása szerint az építésze javasolta az eltérést az eredeti tervektől, mert különben összedőlt volna a ház, ami az én laikus olvasatomban azt jelenti, hogy az, aki az első tervet készítette, az engedélyező illetékessel együtt Mekk Elek volt. Naná, hogy ebben a rendkívüli helyzetben még akkor is képtelenség volt az eredeti rissz-rossz terv helyett egy újat készíteni a szabályoknak megfelelően, ha túlnyomórészt megmaradtak volna az eredeti elképzeléseknél, ezért az elnök-vezérigazgatónak nem volt mit tenni, mint nem engedélyezett változtatásokhoz folyamodni – szabálysértő módon. Oszkó közszolga számított is arra, hogy a házépítésből „politikai hercehurca” lesz, és ennek tudatában vállalta el a pénzügyminiszterséget, de ha jól értem szavait, a „politikai hercehurca” neki azt jelenti, hogy pitiáner politikai kekeckedés egy magas beosztású közszolgától jogtisztelő és jogkövető magatartást elvárni, és jogsértő magatartását nyilvánosság elé tárni. Oszkó Péter pénzügyminiszter rég nem lenne pénzügyminiszter Svédországban, mert mire kirótták volna a pénzbüntetést, már réges rég lemondott volna a reá nehezedő morális nyomás miatt. 2002-ben Svédországban a négypárti jobbközép koalíció hatalomra kerülése után alig egy héttel lemondásra kényszerült a kereskedelmi miniszter. Maria Borelius azért távozott, mert a kekec sajtó megírta, hogy adócsalást követett el a 90-es években azzal, hogy nem jelentette be az alkalmazásában álló bejárónőt és gyermekfelügyelőt, és nem fizette utánuk a járulékokat. Borelius ráadásul nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy akkortájt „túl drága” lett volna megtenni azt, mert kiderítették, hogy férjével együtt egy átlag svéd család jövedelmének sokszorosával rendelkeztek. Egy 735 ezer euró értékű nyaralójuk is volt, ami ráadásul egy külföldi cég nevére volt bejegyezve, hogy ne kelljen adót fizetniük utána. A bűnlajstrom végén olyan pitiáner tételek voltak, mint részvények eladása tőzsdehatóságok értesítése nélkül. Pár nappal később újabb miniszter távozott a svéd kormányból. A kulturális miniszter azért volt kénytelen benyújtani lemondását, mert a kekecek kiderítették, hogy 16 éven át nem fizette a televíziókészülékek után szedett üzemben tartási díjat. Kiadott nyilatkozatában Cecilia Stego Chilo maga fogalmazott úgy, hogy nem maradhat tovább a posztján. 2006-ban Laila Freivalds külügyminiszter azért kellett lemondania, mert a vádak szerint megsértette a véleménynyilvánítási szabadságot azzal, hogy nyomást gyakorolt a Svéd Demokrata Pártra, hogy zárja be internetes oldalát, amelyen pályázatot hirdetett a híres-hírhedt Mohamed-karikatúrákra. Freivaldsnak már másodszor kellett távoznia miniszteri tisztségről: 2000-ben igazságügy-miniszterként kedvezményes áron akart megvásárolni egy általa bérelt stockholmi lakást… Lehet, hogy Borelius, Stego Chilo és Freivalds közszolgák is számítottak arra, hogy stiklijeikből „politikai hercehurca” lesz, és ennek tudatában vállalták el a miniszterséget, de az biztos, hogy magától értetődő volt lemondásuk a morális terhek súlya alatt – nehogy abba a kormányuk is beleroppanjon.