Index: „kurvakanyar” jobbra

Félreértés ne essék, én nagyra tartom az Index nevű internetes hírportált. Ez most nem egy Pulibolha támadása a legöregebb, legnagyobb elefánt ellen, nem, dehogyis. Csak Panzer kolléga – miután lejátszotta makett-asztalán a partraszállást – ajánlotta figyelmembe

Tóta W. Árpád „kurvára nemzeti oldal”

című bejegyzését. Én meg úgy döntöttem megugatom egy kicsit azt az elefántot.

Miért is? Egyrészt, mert ugatni még szabad, másrészt, mert egy s mást illenék tisztázni, miszerint a nagy fikaoldal, egyik legtehetségesebb, legügyesebb fikázójának hol s miért fals a klaviatúra kattogása. Nos, első körben azt fejtegeti a blogger, hogy a nemzeti oldal miként lett az, ami, és a Fidesz hogyan sajátította ki magának e kifejezést. Ami ugyebár ökörség, mert a magyar nemzet mi vagyunk, és az „aki magyar velünk tart”-szöveg hülyeség; továbbá az sem állja meg a helyét, hogy a „magyar ember így gondolkodik”, mert a nemzetiek nemcsak egy párt szimpatizánsai. Bizony a magyar ember tízmillióképpen gondolkodik, másként a fuvaros, a magánorvos, a meleg, vagy épp a zsidó, cigány, az ő egyéni problémáikra a magyarság önmagában nem ad választ – érvel Tóta W. Az írás a „fekete, mint a néger segge lyuka”-féle dumákkal ölelkezve, egy bazinagy kurvakanyar jobbra. Épp az eszméktől prostituáltakat fikázza, kivezetve az egész írást a Jobbikra, amely most már a legeslegnemzetibb, „mint állat”. Ők, holdudvarukkal együtt „momomániásan” azok, akik bebizonyították, hogy „lehetsz egyszerre nagyon magyar, és közveszélyesen hülye”. Respect – mondaná egy kedves barátom, akinek az Index minden reggel kezdőlapként tekint ásítás közben torkába. Aztán még ő is érezné, hogy bizony ez egy kurvakanyar, Mad Max-kör, farkát nyaldosó feketére égett gumikígyó. Mert a nemzeti oldal meghatározása, lehet, valóban szerencsétlen, a nemzetizés avítt, ciki bizonyos körökben, üres lufi, téveszme. Tóta W. Árpádnak mindenképp. Pedig érdemes különválasztani a magyarságtudatnak azt a fokát, amit ha az egyén elér, megél, akkor bizonyos problémákra megoldást talál, a szélsőségessé dagadt zsidózós, „zsideszezős” őrültekétől. Ha belátom, megértem például, hogy magyar terméket, főleg élelmiszert, többek között azért is érdemes vásárolni (amellett, hogy a piacon vett paradicsomnak van például íze), mert így megtisztelem, segítem honfitársam boldogulását, aki a földeken kapált, izzadt, s imádkozott, ha jött a jég. Akinek ez az élete, s az én forintjaim az ő életén bizony segítenek, talán egy félcseppnyi sós kínt letörölnek a homlokáról. Ezt takarhatná a nemzeti gondolkodás, vagy mifene, mindenesetre olyan valami, ami felelősséget érez ebben a kurva országban élő, a boldogulásért szintén izzadva, erőn felül dolgozókért. És nem fekszik le vakon vagy divatból mindenféle eszméknek, mint valami prostituált.