Hé, víz!

2009.08.10. A kincses szegedi nagytáj harmincötezer négyzetkilométeres területe a szellemi és tárgyi értékek mellett (minden ellenkező híresztelés ellenére) bővelkedik természeti erőforrásokban. A termőföld, csapadék, napsütötte órák, légkörzés, felszíni és felszín alatti vizek meg-megújuló energiái a terület gazdag népesség eltartóképességét feltételezik. Sőt a kitermelhető ásványvagyont is figyelembe véve megkockáztatom, hogy szülőföldünk a nagyvilág irigyelt helyei közé tartozik.

Azt tehát, hogy irigylik tőlünk még megérteném. Azon viszont nem tudok nem felháborodni, hogy sajnálják is. Sajnálják például a termálvagyont távfűtésre használni. Nemrég Polgármester úr a tisztelt közgyűlés számára összehívott egy tájékoztató fórumot e témában. A képviselők szép számmal (nyolc fő – a nyolc az egy szép szám) képviseltették magukat. Az ország két legnagyobb szakegyesülete (mind a kettő szegedi székhelyű), az egyetem kiváló felkészültségű kutatóinak bevonásával prosperáló szakcég (piacvezető a visszasajtolás technológia kutatásban) és a Szentes város gyakorlati tapasztalatairól számot adó tisztviselő (folyamatosan bővülő termál-távhő szolgáltatás) ütköztetett érvet, ellenérvet. Na, mit mond erre a képviselő? Idézem: „Amennyiben máshol, mondjuk Sándorfalván, minden kétséget kizáróan bebizonyítják, hogy működik a dolog, úgy Szegeden én leszek a zászlóvivője ennek az ügynek.” Nos, kedves Dr. Szőke Péter úr (elnézését kérem, de nem tudom a rangját), lassacskán veheti a selymet! Miskolc ugyanis olyan geotermikus erőmű építésébe kezdett „amely csaknem teljes egészében fedezné Miskolc távhőigényét, kiválthatná a jelenlegi fűtőerőművek szénhidrogén-felhasználását.” A butusok! Még azt sem tudják, hogy ilyenkor villamospályát kell füvesíteni.