Hazugság, blöff, baloldaliság

Medgyessy Péter bukása után egy idős és - bevallása szerint - kommunista, de egyben potenciális MSZP-szavazó úr azt kérdezte tőlem, hogy mi a szakmai véleményem a baloldal hosszú távú esélyeiről Magyarországon. Mivel az illetőt az MSZP sorsa izgatta, kénytelen voltam lelombozni azzal, hogy a baloldalnak nincs esélye egyszerűen azért, mert Magyarországon lényegében nincs baloldal.

Varga Iván

április 1-i cikke (Szoci-áldemokraták)

fundamentális kérdéseket feszeget: van-e Magyarországon szociáldemokrácia, és hogy ami magát szociáldemokratának nevezi, mennyiben felel meg a demokrácia értékrendjének. Az MSZP hétvégi kongresszusa nyomán a kérdés a jól ismert verzióban vetődik el: helyénvaló-e, hogy Lendvai Ildikó, Bajnai Gordon és mások száját a baloldal és baloldaliság szavai elhagyhatják? Medgyessy Péter bukása után egy idős és - bevallása szerint - kommunista, de egyben potenciális MSZP-szavazó úr azt kérdezte tőlem, hogy mi a szakmai véleményem a baloldal hosszú távú esélyeiről Magyarországon. Mivel az illetőt az MSZP sorsa izgatta, kénytelen voltam lelombozni azzal, hogy a baloldalnak nincs esélye egyszerűen azért, mert Magyarországon lényegében nincs baloldal. A baloldalisággal kapcsolatos eszmei-ideológiai káoszfesztivál az idős úr személyében testesült meg, mert ő Lenin máig hű híve, és úgy gondolta, hogy a „szocializmus kísérletének" bukása után a baloldali pozíciót kell elfoglalni a kommunistáknak is, én pedig szembesítettem Lenin hívét azzal, hogy Lenintől mi sem állt távol, mint a baloldaliság. Vlagyimir Iljicsnek a baloldaliság a kommunizmus „gyermekbetegsége" volt, azaz a „baloldaliak" gyermekdeden gondolkodnak a világ dolgairól, és mentális felnőtté válásuk csak a bolsevizálódásuk útján mehet vége: akinek esze van, az csak bolsevik lehet, és - vice versa - csak a bolsevikoknak van eszük. A bolsevikoknak az volt a bajuk a „baloldaliakkal", hogy azok - közhelyekkel kifejezve - a szabadság, az egyenlőség és a testvériség értékei szerint gondolkodtak. Márpedig Leninéktől mi sem állt távol, mint a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Leginkább azért, mert az ezen értékek szerint gondolkodó „baloldaliak" értelemszerűen szabadon akartak gondolkodni például azokról a bolsevikokról is, akiknek eszük ágában sem állt hagyni az embereket szabadon gondolkodni, és magától értetődőnek tekintették az emberek megfosztását a szabadságtól és szabadságjogoktól. A mai magyar jobboldalon - finoman szólva - népszerűtlen Jászi Oszkár több remek elemzést adott

A bolsevizmus erkölcsi válságához, Adalék az ifjú bolsevizáló lélek pszichológiájához,

valamint

Újabb adalék a bolsevizáló lélek természetrajzához

címmel a bolsevizmusról, helyhiány miatt mégis a Jászinál még népszerűtlenebb Lukács Györgyöt idézem meg, aki

A bolsevizus mint erkölcsi probléma

című írásában még szembe mert nézni a fundamentális kérdésekkel: Ha egy „nem-bolsevik a demokrácia elvére hivatkozik, amelyet a kisebbség diktatúrája természetszerűleg és tudatosan kizár, arra Lenin hívei, vezérük egy kijelentését követve, azzal felelnek, hogy eltávolítják pártjuk nevéből és programjából a demokrácia kifejezést, és egyszerűen kommunistáknak vallják magukat".

„A morális probléma felvethetősége tehát azon fordul meg - folytatja Lukács -, vajon a demokrácia a szocializmusnak csak taktikájához tartozik-e (mint harci eszköz arra az időre, amíg kisebbségben, amíg az elnyomó osztályok jogba foglalt és jogtalan terrorja ellen küzd), vagy pedig olyan integráns része, amelyet nem lehet belőle kihagyni, mielőtt összes erkölcsi és világnézeti következményei tisztázva nem lennének." Hát igen, a mai „szoci-áldemokraták" kérdését illetően Lukács 1918-as felvetése, hogy a demokrácia a szocializmusnak csak taktikájához tartozik-e, azóta aktuális maradt, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes 1989-ben az MSZP-KB tanácskozásán és a rendszerváltás kellős közepén szívbemarkoló őszinteséggel vallotta meg, hogy ő nem érti a „szabad választások" fogalmát. Magukat baloldalinak mondó olvasóim számára talán szemérmetlen bakugrás innen az előrehozott választásokra ugrani át, de megkímélem őket az egyszerre bizalmi, politikai és kormányválság és az előrehozott választások közötti összefüggések boncolgatásától. Jó okom az, hogy a minap kiderült, hogy a Bajnai-csomag egy kapitális blöff. Idézem a nem jobboldali Hírszerző internetes hírportált: „Gyurcsány Ferenc kormánya március 10-én nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget a most 'Bajnai-csomagként' megismert intézkedés-sorozat bevezetésére", és „a Magyar Közlöny április 2-i számában ... Gyurcsány Ferenc aláírásával kormányrendelet formájában hirdették ki a megállapodást". A HVG.hu „Brüsszelben írták meg a Bajai-csomagot" címmel írt a történtekről, majd „Nem írtunk alá Gyurcsány Ferenccel semmit" című videótudósításban számolt be arról, hogy Veres János letagadja (elhazudja) a megállapodás tényét. Ezért a Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon közötti „elvi" vita a baloldal potenciális társadalmi bázisát kiváltképp megnyomorító csomag baloldali értékkel való összeegyeztethetőségéről mélyen cinikus. Pár nappal ezelőtt egy nyugdíjas szocialista mondta vissza nekem lelkesen a gyurcsányista-bajnaista propagandát, hogy „el kell venni a 13. havi nyugdíjt, mert a nyugdíjasoknak is hozzá kel járulniuk a terhekhez". Ezek után a „baloldaliak" tényleg elgondolkodhatnak a szavak értelmén: szoci-áldemokraták vagy szociáldemokraták?