Kis János és a cigánykérdés II.

Kis János cikkének tartalmilag talán az a legprovokatívabb állítása, hogy „az erőforrásokért folyó küzdelemben" a romáknak az „önvédelem" érdekében „meg kell szerveződniük", és „az önvédelem útján" azok adnák „elismert vezetőiket", „akiknek van tapasztalatuk a szervezett erőszak terén"!

Löffler Tibor politológus írásában Kis János liberális filozófus provokatív című és tartalmú esszéjére reagál, mely a HVG február 18-i számában jelent meg, s amely szerzőnk szerint „bizonyítéka a magyar liberális politikai filozófia és gondolkodás régóta tartó agóniájának". Az írás első részét hétfőn olvashatták a SZEGEDma.hu-n.

Érthetetlen, mert életszerűtlen módon veszi védelmébe Kis a Hevesben rendőrökre támadó romákat is. Leírja ugyan, hogy „egy húsz-harminc fős, felzaklatott csoport botokkal, kerti szerszámokkal fenyegetett meg rendőröket", és mindezt elfogadhatatlannak is tartja, de végső soron mégis igazolja a történteket: „Az esetet azonban megelőzte egy házkutatási sorozat - a rendőrök egy bujkáló roma férfit kerestek -, és még nem vizsgálták ki, vagy ha igen, nem hozták nyilvánosságra, hogy történt-e olyasmi a házkutatások során, amit a feldúlt emberek joggal sérelmezhettek. Ennél is fontosabb, hogy Hevesben egyetlen rendőrnek egyetlen haja szála sem görbült meg". Kis maga elárulja, hogy semmit nem tud arról, hogy történt-e olyasmi a házkutatások során, amit a feldúlt romák joggal sérelmezhettek, de egyrészt megenged egy ilyen nem megalapozott következtetést, másrészt a jogos sérelmek okán érthetővé teszi rendőrök fenyegetését botokkal, kerti szerszámokkal. Kis érveléséből sajnos a következő esetek is igazolhatóvá válhatnak: a) a „többséghez" tartozó nem romáknak jogos sérelmeik vannak romákkal szemben, ezért botokkal és kerti szerszámokkal támadhatnak romákra; b) romáknak jogos sérelmeik vannak nem romákkal szemben, ezért botokkal és kerti szerszámokkal támadhatnak nem romákra. Utóbbi verzió kísértetiesen rímel az olaszliszkai lincselésre és a hasonló támadásokra, amikről egyébként Kis János hallgat. A „liberális" dogmák alapján azonban csak a romák csoportos garázdasága igazolható, és azért, mert - mint láttuk - a feltételezett jogos sérelem révén a garázda romák „áldozatokká" váltak. A „liberális" dogmák azonban általunk ismeretlen okból nem teszik megérthetővé vagy igazolhatóvá a romák áldozatainak esetleges garázda reakcióit. Talán azért, mert ők a „többséghez" tartoznak, s mint ilyenek, méltatlanok a megértésre. Kis János cikkének tartalmilag talán az a legprovokatívabb állítása, hogy „az erőforrásokért folyó küzdelemben" a romáknak az „önvédelem" érdekében „meg kell szerveződniük", és „az önvédelem útján" azok adnák „elismert vezetőiket", „akiknek van tapasztalatuk a szervezett erőszak terén"! A „liberális" filozófus nem árulja el, hogy milyen roma csoportoknak lehet tapasztalatuk a szervezett erőszak terén, de nem is beszél arról, hogy többé-kevésbé szervezett, militáns roma önvédelem már működik: sokszor fordult már elő, hogy romák másokkal vagy egymással szembeni konfliktusaik során mobil telefonon riasztották társaikat, akik botokkal, ásóval, kapával, gereblyével, lapáttal vagy szamuráj karddal gyakoroltak önvédelmet. A dolog morális pikantériája, hogy Kis János kimondatlanul is Cigány Gárdáról beszél („szervezett erőszakon alapuló önvédelem), miközben korábbi írásaiban az erőszak legitim állami monopóliumára hivatkozva vitatta el a Magyar Gárda létjogosultságát. De miért nem látja igazolhatónak, a Magyar Gárdától függetlenül, ha a „többség" tagjai a „kisebbség" agresszív magatartásformái miatt lépnek a szervezett önvédelem útjára? Kis János esszéjének átlátszó hiányossága, hogy nem reagál olyan sem jobboldali, sem baloldali fórumokra, mint például a libertárius Hírszerző hírportál (lásd Seres László, Pelle János és különösen Papp László Tamás írásait), amelyekben bizony felelőssé teszik a cigányokat a liberális szellemi és politikai elitet is! Ennek fényében kérdőjeleződik meg igazán a Kis János képviselte álláspont liberalizmusa: az egyénközpontú liberalizmusban ugyanis centrális kérdés az egyén és az ő egyéni felelőssége helyzetéért és tetteiért. Kis János viszont következetesen távol tartja magát a kérdéstől, hogy általában a cigányokat és konkrét esetekben egyes cigányokat és csoportjaikat milyen felelősség terheli, és hogy rájuk milyen kötelességek hárulnak. Ehelyett minden felelősséget áthárít a sztereotipizált „többségi" társadalomra. A magyar „liberalizmus" agóniája 1992 szeptemberében kezdődött, amikor Kétegyházán nem romák azért támadták rá a roma Csurár család házára, mert már torkig voltak azzal, hogy néhány roma család terrorizálja az egész falut, viszont a „liberálisok" és a velük szövetséges sajtó hajlandó volt politikai okból eltekinteni a konkrét együttélési konfliktus konkrét okaitól, hogy a történtekért Csurka Istvánt, az MDF-et és az Antall-kormányt okolják. Ezt a stratégiát és Kállai Ernő kisebbségi jogbiztos nyomán szalonrasszizmusnak nevezhetjük, amennyiben az „antirasszisták" politikailag érdekeltek a roma közösség embertelen körülményeiben és az ebből eredő együttélési konfliktusokban.