Egy szimbólumok és jelentésrétegek sokaságát magában hordozó ókori szöveget és az arra épülő több ezer éves vallási tradíciót nem lehet a természettudományok eszközével diszkreditálni. Ugyanakkor azt, aki nem hisz Istenben, s nem hiszi, hogy az embernek van lelke, képtelenség meggyőzni olyan - bibliai - szövegekre hivatkozva, amelyek autoritását éppen az adja, hogy sorai mögött a természetfelettieket sejtik követői.
A tudománytörténetben kevés elképzelés kavart olyan nagy vallási, politikai és társadalmi vihart, mint Charles Darwin evolúcióelmélete a tizenkilencedik század közepén. Mint arról portálunk is beszámolt,
Szegeden a héten Darwin-napot tartottak
, s ismeretterjesztő előadással, kamara-kiállítással emlékeztek meg a tudományos gondolkodásban óriási fordulatot vivő egykori tudósról. A rendezvény honlapján Hraskó Gábor (a Szkeptikus Társaság egyik vezetője) az Amit sosem mertél megkérdezni az evolúcióról című írásának Elfogadja-e a Vatikán az evolúció elméletét? című egységében az alábbiakat olvashatjuk. „XII. Pius 1950-ben az evolúcióelméletet, mint egy lehetséges, komoly hipotézist említette. II. János Pál pápa 1996. október 22-én a Pápai Tudományos Akadémián ismertette állásfoglalását, miszerint »az új ismeretek birtokában megállapítható, hogy az evolúcióelmélet több, mint hipotézis és fontos egységesítő szerepet látszik betölteni a tudomány legkülönbözőbb területein«. Elemzők szerint II. János Pál mindezt úgy értelmezte, hogy ugyan elképzelhető, hogy az ember majomszerű ősökből fejlődött ki, de minden egyes ember esetén a Teremtő egyedileg plántálja a lelket az új egyedbe. Ez komoly lépés
Vatikán részéről, de még mindig ellentmondásokkal terhelt. A megfigyelések ugyanis semmi ilyen jellegű ugrásszerű változást nem mutatnak az ember és más állatok között sem az érzékelésben, sem az agyi működésben. Mára igen sok kutatás azt valószínűsíti, hogy az emberi mentális tevékenységek és az éntudat ugyanúgy az anyagi világ törvényein alapulnak, mint a többi élettevékenység. Ezen a területen ugyan még sok bizonytalanság létezik, de nagyon komoly előrelépések történtek az elmúlt évtizedekben, és ami még fontosabb - semmi sem mutat abba az irányba, hogy itt valami mást, természetfelettit kellene feltételezni." Az emberi életben tehát - véli Hraskó Gábor - nincs természetfeletti, ugyanakkor méltányolja, hogy a természetfelettiekben és a Teremtőben hívő katolicizmus részéről történt „komoly lépés" az evolúció elmélete megítélésében, az ember és a lélek eredetére vonatkozó tanítása azonban „még mindig ellentmondásokkal terhelt". Kicsit olyan esetre emlékeztet ez a fogalmazásmód, mintha a tanár úr kioktatná a kissé lassú felfogású, kissé butácska diákját (a valóságra), s közben figyelmeztetné: kis igyekezettel bizony akár még jobban is menne neki. Noha Hraskó Gábor érvelése logikus (s nem utolsó sorban saját meggyőződése helyességébe vetett hitének markáns megnyilvánulása), nem valószínű, hogy a kereszténység legnagyobb ágának teológusai meggyőzhetőek lennének. Legfőképpen nem természettudományos módszerekkel és eredményekkel. A természettudományok az anyagi világ jelenségeit vizsgálják, mérik, írják le. A katolikus egyház küldetése viszont ezektől teljesen függetlenül az, hogy híveit, s minden embert az üdvösségre vezessen. Természetesen aki tagadja a természetfelettiek létét, annak ez nem szempont. De ugyanígy a katolikus tanítás követői - akik azt vallják, hogy „a »semmiből való« teremtést a Szentírás mint ígérettel és reménnyel teljes igazságot tanúsítja" (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 297) - számára is teljesen közömbös vallásgyakorlásuk és világnézeti alapállásuk szempontjából (még ha természettudományos érvekkel milliószor alátámasztott is), „hogy az ember majomszerű ősökből fejlődött ki". Így aztán az evolúcióelmélet alapos és taglaló ismertetésébe kicsit hajánál fogva előrángatottnak érzem a katolikus egyház álláspontjának bemutatását. A keresztény kreacionisták szerint az örökké létező Teremtő a semmiből teremtette a világot, majd műve betetőzéseként megalkotta az embert a teremtés hatodik napján (1Móz 1, 24-31), a másik bibliai teremtéstörténet szerint pedig saját kezével a föld porából formálta és lelket lehelt belé, ezzel téve élővé (1Móz 2, 1-8). Egy szimbólumok és jelentésrétegek sokaságát magában hordozó ókori szöveget és az arra épülő több ezer éves vallási tradíciót nem lehet a természettudományok eszközével diszkreditálni. Ugyanakkor azt, aki nem hisz Istenben, s nem hiszi, hogy az embernek van lelke, képtelenség meggyőzni olyan bibliai szövegekre hivatkozva, amelyek autoritását éppen az adja, hogy sorai mögött a természetfelettieket sejtik követői. A katolicizmus teremtéstanának az evolúcióelmélettel való összevetését szükségtelennek és feleslegesnek érzem. Süketek párbeszéde ez, amely ugyan hosszadalmas és érdekes, de teljesen haszontalan. Az emberek vallásos igényét a tudomány nem elégítheti ki, a természettudományos kérdéseket pedig nem lehet biblikus vagy teológiai módszerekkel megválaszolni. Az emberi életben és az emberi társadalmakban más a tudomány és más a vallás funkciója. Mások a kérdések, s ebből következően szükségszerűen mások a válaszok is, még a kérdésfeltevés és a válaszadás módja is különbözik. Arra pedig, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, ne is kérdezzünk rá.
