Mikor beüt a krach

Ha valamilyen baleset - katasztrófa - okán kómában, tudattalanul aludtuk volna át az elmúlt heteket, most ébredve, talán elhinnénk, hogy bár volt itt egy válság, de már kiláboltunk belőle, igaz most ennek hatásaként recesszió következik, de azon is egykettőre túl leszünk, ha mindenben a kormányra, és népünk bölcs vezérére hallgatunk... Evvel szemben mi arra ébredünk, hogy egyáltalán nem tudjuk, mondjuk mi lesz itt holnap, pár hét, vagy egy év múlva. Szóval beütött a krach, nyakunkon a krízis, ne szépítsük!

A krach egyszerre összeomlást és csődöt is jelent amellett, hogy recsegést és ropogást, veszekedést és lármát. Ezért csodálkozom, hogy hogyan bírunk - még mindig - jó arcot vágni mind ahhoz, ami idehaza történik. Azokról a dolgokról beszélek, melyek a híradókban, többnyire száraz tényként, csak egy két mondatban jelenik meg, a figyelemelterelő főhírek és a külföldön történtek kötött. Tehát nem a szlovákság és a magyarság egymás mellett élésének jövője aggaszt legfőképpen, s nem is a honi fasizmus újjáéledésének rémisztő víziója, bár a helyzet szemlátomást valóban aggasztó! A szocialista székházakra alkalomszerűen dobott molotovkoktélokról, a környékükön talált kézigránátokról, vagy a rendőrpalotára, esetleg baloldali tévészékházra leadott lövésekről szóló tudósításokról pedig tudjuk, hogy érdektelen álhírek, melyeknek tettesei épp úgy szabad lábon vannak, mint azok, akik a mostani válságra - felelősségük tudata ellenére - úgy kívánnak tekinteni, mint olyasmire, ami majd jó tesz "Magyarországnak és a benne élőknek"! Ha valamilyen baleset - katasztrófa - okán kómában, tudattalanul aludtuk volna át az elmúlt heteket, most ébredve, talán elhinnénk, hogy bár volt itt egy válság, de már kiláboltunk belőle, igaz most ennek hatásaként recesszió következik, de azon is egykettőre túl leszünk, ha mindenben a kormányra, és népünk bölcs vezérére hallgatunk... Evvel szemben mi arra ébredünk, hogy egyáltalán nem tudjuk, mondjuk mi lesz itt holnap, pár hét, vagy egy év múlva. Szóval beütött a krach, nyakunkon a krízis, ne szépítsük! És ne handabandázzák el nekünk, hogy másutt is, meg világviszonylatban... Mert mindenütt rossz, de a legrosszabb itthon lesz nekünk, mert már végképp nincs hova, máshová, mint másoknak, a hatalom, a párt csúcsain. Eddig is drasztikus különbségek voltak lent és fent között, a középosztály gyakorlatilag elolvadt, a közalkalmazottak is csupán a társadalom biztos keresetű - kvázi hitelképes - osztályát képezték, de immáron az ő kilátásaik is egyre borúsabbak. Különösen igaz ez vidéken, ahol minden le lesz építve, ami még leépíthető, önkormányzatostól, intézményestől, alkalmazottostól. Most már nem munkába akarja segíteni a kormány a nyomorultakat, hanem munkában tartani, ugyanabból a pénzből azokat, akik még adózhatnak, ha még lesz kedvük, fegyelmük, lehetőségük... Hasonló a helyzet, mint kilencven éve Európában az első nagy háborút követő időkben, mikor mindazok, akik fix fizetésből élnek, társadalmi helyzetük megváltozásával szembesülnek; lecsúsznak korábbi helyről azoknak a szintjére, akik egyik napról a másikra kényszerülnek tengődni. És jött a felfordulás, a fasizmus a kommunizmussal karon öltve. Most talán annyiban más a helyzet, hogy a történtek ismeretében kevesen hajlamosak radikalizálódni, a jól kitervelt provokációk ellenére sem. Talán ez bátorítja fel a hatalmon lévőket - és a koncon velük osztozó, őket kívülről támogató keveseket - jelenlegi arcpirító magatartásukra. Talán csak a pénzeszközök elosztásának, a hatalom gyakorlásának mámora, vagy ki tudja? Csak annyi bizonyos, hogy abban a pillanatban, ahogy szembe kéne nézni a valósággal, történik valami "nagyon hírértékű", ami rendre elfedni igyekszik a valót.