A politikai szerelem kémiája

E sorok írója egyáltalán nincs ellene a nemzeti vagy bármilyen közösségi összefogásnak, a nemzeti összefogást értelmes fogalomnak is tartja, de egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy az, aki döntő felelősséggel tartozik a közösség bajaiért, nem politikai hátsószándékkal nyúl a közösségi összefogás eszközéhez. A nemzeti összefogás azért tűnik pejoratív érelemben vett ideológiának (politikai hátsószándékok leplezésének), mert a hivatkozott érvek túlontúl átlátszók.

Aki hallott már szocialistát a dühroham határán szónokolni arról, hogy ebben a válsághelyzetben össze kell fogni, és hogy a Fidesznek is össze kell fognia a kormánnyal, mert nyugati demokráciákban ilyen válságos helyzetben az ellenzék összefog a kormánnyal, nos az jó okkal feltételezheti, hogy a Magyarországot sújtó válságból a kormányoldal a legképtelenebb kommunikációval is képes lehet előnyt kovácsolni. Ez a kommunikációs nemzeti összefogás egy tudatos politikai kampány része lehet, mert miután a halandó ember túlélte a dühroham határán való szónokolást, másnap Tabajdi Csaba (MSZP) egészen véletlenül a nemzeti összefogásról beszélt az Országgyűlésben. E sorok írója egyáltalán nincs ellene a nemzeti vagy bármilyen közösségi összefogásnak, a nemzeti összefogást értelmes fogalomnak is tartja, de egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy az, aki döntő felelősséggel tartozik a közösség bajaiért, nem politikai hátsószándékkal nyúl a közösségi összefogás eszközéhez. A nemzeti összefogás azért tűnik pejoratív érelemben vett ideológiának (politikai hátsószándékok leplezésének), mert a hivatkozott érvek túlontúl átlátszók. Laikus demokratákat lefegyverezheti a nyugati demokráciákra hivatkozás, a tény azonban az, hogy a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság miatt egyetlen nyugati (a magyarországinál fejlettebb) demokráciában sem kíséreltek meg a kormányok egy nemzeti konzultációhoz hasonlító valamit összegrundolni! Nohát, ha ez tény, márpedig tény, akkor mi végre a dühös kirohanások nyugati mintájú nemzeti összefogás érdekében? Szimplán hazugságpolitikáról van szó, vagy egy pártpolitikai taktikáról? A kettő dialektikus egységéről: olyan hazugságpolitikára alapozott pártpolitikáról, amelyben az ellenzéket (Fideszt) akarják a laikus állampolgárok ellenében kijátszani. A laikus polgároknak ugyanis gőzük sincs arról, hogy a nyugati demokráciákban speciel milyen formája létezik a nemzeti összefogásnak, de a negyvenévnyi kommunizmus politikai öröksége miatt a polgárok többsége nagyon nem szereti a pártok és politikusok - demokráciákban egyébként természetes - egyet nem értését, amit szeretnek civakodásnak és veszekedésnek tartani. És a szocialistáknak van egy hetedik érzékük, az ilyen laikus érzület meglovagolására. Rákosiék és Kádárék voltak olyan bölcsek, hogy nem számolták fel az Országgyűlést (parlamentet), ezért nemzedékek sora volt hozzászokva ahhoz, hogy egy parlament működhet civakodás és veszekedés nélkül. A ma élő idősebb korosztályok többsége szívesen emlékezik Kádár Jánosra és az ő „koraszülött jóléti államára" a hetvenes évekből. Ebben a politikai emlékezetben az életszínvonal növekedése és a vita nélküli parlament (= cement nélküli beton, cserép nélküli tető stb.) máig példamutató módon fér meg jól egymás mellett. 1989-ben a csapból is nemzeti összefogás meg megbékélés folyt, de azért sem lehet az ocsút (szimpla ideológiát) a búzától (őszinte meggyőződéstől) szétválogatni, mert a politikai rendőrség politikai és társadalmi szervezetekbe beépített ügynökeinek egyik legfontosabb feladata volt a nemzeti összefogás és megbékélés propagálása az élet minden területén. Ezért is van az, hogy bár e sorok írója egyáltalán nincs ellene a nemzeti vagy bármilyen közösségi összefogásnak, nem akaródzik emelkedni a dopamin szintje akkor, amikor olyanok szájából szólíttatik fel nemzeti összefogásra, akik 1989-ben „rossz oldalon" álltak. (Copyright by Ferenc Gyurcsány) A szerelem kémiája szerint a szerelemhez (nemzeti összefogáshoz) nem elég két ember (Gyurcsány és valaki más), kell hozzá négy hormon is, például az érzelmeinkért felelős dopamin is. Ezért ha én két lábon járó SZDSZ lennék, érzelmileg kritikus szint alá hangolódnék, hiszen hiába nyüstöltem magam is a nemzeti konzultációt, látnom kell, hogy elengedhetetlen politikai vágyakozás igazából Orbán Viktorért fűti a kormányoldalt.