Határhelyzet: kívül, belül

Fogy a magyar. Szinte sztereotípia ez a megállapítás, persze a liberális – úgynevezett – értelmiségi elit ezt inkább ironikus hangsúllyal ejti. Szóval: fogy a magyar – a trianoni határokon belül és kívül egyaránt.

Június negyedikén a Csongrád Megyei Közgyűlés Trianon napi megemlékezést tartott az újszegedi Rendezvényházban. Kopjafát szenteltek, a történelmi Magyarország megszűnésére emlékeztető és a revíziós gondolat jegyében készült régi tárgyakból, képeslapokból, emlékekből pedig kiállítás nyílt. Este kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen délvidéki, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki magyar vezetők mellett egy magyarországi politikus és történész is - jelen sorok írója - kifejtette nézeteit a nyolcvannyolc évvel ezelőtti békediktátum máig ható következményeiről. Minden magyar - éljen a trianoni határokon kívül vagy belül - sorsát, mindennapjait, világszemléletét, mentalitását mind a mai napig meghatározzák a trianoni békedokumentum pontjai. Persze sokan tudnak erről és tudatosan, büszkén igyekeznek ezt megélni, mások pedig nem vesznek róla tudomást (talán azt hiszik, ezzel megkerülik a problémát és saját életükön kívül rekesztik azt). Pedig nem kis gond az, ami a huszadik századi magyarságnak jutott Trianon miatt, hiszen Európában is ritka jelenség, hogy nemzet és ország így elváljanak egymástól, szinte pillanatok alatt, érzéstelenítés nélkül. Elég csak arra gondolnunk, hogy a Román Királyság nagyobb területet kapott az egykori magyar államból, mint a mai Magyarország. Ásványkincseinek, természeti értékeinek, jó termőföldjeinek nagy részét elveszítette az ország. Egyetemek, kulturális és tudományos intézmények kerültek más államhoz. De ami a legnagyobb tragédia: magyarok millió lettek elszakítva saját országuktól, s aztán szép lassan kisebbségi (politikai, kulturális, emberi, állampolgári stb.) jogaikban kisebb-nagyobb mértékben korlátozva. Megszámlálhatatlan és fölbecsülhetetlen az az emberi szenvedés és az a személyes egyéni fájdalom, amit a szülőföldjükön hazátlanná és mintegy idegenné vált embereknek kellett átélniük 1920 után. A szétszakított családok, az otthonukból elűzött menekültek vajon nyugalmat leltek-e később? Fogy a magyar. Szinte sztereotípia ez a megállapítás, persze a liberális - úgynevezett - értelmiségi elit ezt inkább ironikus hangsúllyal ejti. Szóval: fogy a magyar - a trianoni határokon belül és kívül egyaránt. Nemrég egy konferencián elképedve hallottam, hogy a szomszédos országokban a magyar-magyar házasságokból származó gyermekek nagyobb része már asszimilálódik a többséghez, s legföljebb nyelvében őrzi magyar gyökereit, identitásában már nem. Nem föltétlenül a kisebbségi létből fakad ez. Lehet, hogy már nem vonzó dolog magyarnak lenni - sem a trianoni határokon belül, sem kívül. Más különben mi magyarázná, hogy az utóbbi hetekben Romániában és Szerbiában tartott helyhatósági, illetve parlamenti választásokon a magyarok nagy aránya nem a (vagy az egyik) magyar jelöltre, hanem valamelyik román vagy szerb szervezet támogatottjára adta a voksát. A tizenkilencedik században még - a polgári életmódért, a kulturális értékekért, a modern gazdasági előnyökért és a politikai jogokért - a magyarországi nemzetiségiek nagy része örömmel és önként vállalta a magyarosodást. A hagyományos korabeli politikai gondolkodás pedig a magyar nemzet részének tekintett minden a magyar állam területén élő polgárt - anyanyelvétől és felekezeti hovatartozásától függetlenül. Szomorú kórkép: a mai magyar állam nem - vagy csak igen szűkösen - tud lehetőséget kínálni a határon belül élő magyarságnak éppúgy, mint a nyolcvannyolc évvel ezelőtt az államhatáron kívül rekedtek magyaroknak. Felelős és átgondolt, a határon túli magyarsággal is számoló és mind az európai közvélemény, mind a szomszédos országok felé következetesen képviselt markáns nemzetstratégiára van szüksége a magyar államnak. Csak így lehet magyar reneszánsz a Kárpát-medencében.