Fodor Gábor jobboldali radikalizmusáról

Hogy Kóka csak hajszál híján vesztett, azt bizonyítja, hogy az SZDSZ már végképp nem az, ami volt, vagy ami legalábbis képzeletünkben él. A párt egy olyan „terra incognita” lett, amit pontosan megismerhetnénk, ha pontosan megkérdeznék azt a 7-8-10 százaléknyi „saját” szavazót, hogy pontosan miért nem szavaznak a „saját” pártjukra akkor sem, ha fene fenét eszik.

Aki emlékszik a miniszterelnök debütálására („pápai gyerek vagyok”), és arra, hogy

Batiz András

szóvivő kedvéért infantilis módon

Hugh Grantet

utánozta annak ellenére, hogy monomániásan sulykolja államférfiúi mivoltát, az nem lepődhet meg, hogy

Gyurcsány

felfedezettje,

Kóka Jáno

s giccsesen szentimántális kampányfilmmel kampányolt az SZDSZ elnöki székéért. A politikai mozi leglényege valamifajta kék érzés volt, kifejezendő a szimbólumnak kék színt választó SZDSZ iránti lelki-mentális elkötelezettségét, ami azonban intellektuálisan egyáltalán nem haladta meg a fociszurkolók indulóit. Momentán abszolúte egybeillik a fradisták menetdalával:

„Édesanyám, kedves anyám/ csak az a kérésem/ hogy zöld-fehér mezt/ zöld-fehér mezt/ csináltasson nékem…”

Újpest-drukkerként a „zöld sasok” szurkolói a Kóka-dal strófája miatt jutottak eszembe:

„Öreg tollasunk, kopott sasunk, mint főnix újraéled"

. A Főnix éjszakája című P. Mobil-klasszikust kifejezetten csak egészségügyi okokból nem hánytorgatom Kóka szemére, mert a P. Mobil politikailag nemzeti radikális téren („Nemzeti Front”) mozgó frontembere,

Schuster Lóránt

nagy valószínűséggel szívrohamot kapna. Kóka Jánosra inkább lehetett nagy hatással a magyar szépirodalom ismert gyöngyszeme:

„Kék a szeme/ arca csupa derű/ nála szöveg hódít/ a meseszerű/ és a keze/ ha néha a vállamra terül/ a szerelem nem kerül…”

Igen, Kókánál a szöveg hódít. Ha politikai munkásságát egyszer majd kivesézik, az elemzés tárgyát sokkal inkább nagyformátumúnak szánt megnyilatkozásai, semmint koncepciói vagy koncepciózus döntései fogják képezni. De az örökzöld Pannon Puma és a Hun Hiéna is csak akkor képes rángást vinni a rekeszizmokba, ha behunyjuk egymás szemét, megfogjuk szemeinket, és elképzeljük Kókát, amint az egykor volt Piff újságból olvas fel jámbor vicceket. A kókaizmus intellektuális vetülete azóta mellbevágó számomra, hogy még miniszterként egy országgyűlési bizottsági meghallgatáson láthatóan erőlködve adta elő a valószínűleg betanult történelmi képzavart, hogy

Orbán Viktor

fel akarja számolni a magántulajdont, és Orbán emberei helyi kis

Sztálinként

fognak mindent visszaállamosítani… Minden látszat ellenére az SZDSZ összeomlásának fő felelőse

Kuncze Gábor

, aki padlóra küldte a pártot, de a szabad demokraták Kóka személyében egy sarlatánra bízták átmenetileg a terápiát. Ennek a politikai öngyilkosságnak a megértéséhez tíz évre visszamenőleg bólinthatunk a szabad demokraták alapigazságára: értékrend és világkép alapján a szavazók mintegy 12-15 százaléka liberálisnak, azaz potenciális SZDSZ-szavazónak mondható, és a parlamenti küszöbön vagy az alatt szenvedő pártnak ezt a 7-8-10 százaléknyi (tehát egyre csökkenő) „saját” szavazót kellene csak meghódítania. Magam számítottam

Fodor Gábor

győzelmére, de az, hogy Kóka csak hajszál híján vesztett, azt bizonyítja, hogy az SZDSZ már végképp nem az, ami volt, vagy ami legalábbis képzeletünkben él. A párt egy olyan „terra incognita” lett, amit pontosan megismerhetnénk, ha pontosan megkérdeznék azt a 7-8-10 százaléknyi „saját” szavazót, hogy pontosan miért nem szavaznak a „saját” pártjukra akkor sem, ha fene fenét eszik. Éppen ezért, Fodor Gábort sem tekintem a dolgok jelen állása szerint a szabad demokraták megváltójának. Egy jobboldali imerősöm azt találta mondani, hogy a jobboldal pechje lenne, ha Fodor vezetné az SZDSZ-t, mert ő értelmes ember, és képes lenne életet lehelni a rivális pártba. Meglehet. Az SZDSZ-nek hosszabb távon valóban csak akkor lehet esélye fennmaradásra, ha ellenzékben marad, ám ez a kókaista dogma csak Kóka nélkül igaz. Fodorban meg van a képesség arra, ami viszont nem akaródzik neki, hogy – értelemszerűen – ellenzéki pártként újraalapozza az SZDSZ-t, de Kókával szembeni pürrhoszi győzelme, a párton belüli közegellenállás miatt reménytelennek tetszik egy ilyen vállalkozás. Az intő példa

Tölgyessy Péter

, akit egy év leforgása alatt úgy utálták le 1992-ben az elnöki posztról, mintha jobboldali radikális betolakodó lett volna…