Márai-est a Fekete Házban

Május 5-én 18 órakor a Fekete Házban (Somogyi u. 13.) az újszegedi Rendezvényház bemutatja a Macskaköröm formáció Márai Sándor-estjét a Füveskönyv alapján.

Belépő: 800 Ft Bogoly József Ágoston: Irodalom és életbölcselet A sztoicizmus emlékezete Márai Sándor: Füveskönyv című művében A sztoicizmus hatástörténete. Kulcsszavak: vigasztalás, lelki orvoslás Az irodalom a visszaemlékező emberi gondolkodás és szövegalkotás ősmintáira vezethető vissza. A Ciprusról származó kitioni

Zénon

(kb. i.e. 336-264) Athénban tanított bölcseletet a Sztoa Poikilé-ben, a "tarka csarnok"-ban. Bölcseleti iskolájában kifejlődő gondolkodásmódját erről a helyszínről nevezték el: sztoicizmus. A későbbiekben a sztoikusok tanítványai összefoglalták a tanításokat, majd pedig egységes gondolkodási stílussá, szinte irányzattá, a sztoicizmus életbölcseletévé alakították az eredeti gondolatmeneteket. A sztoicizmus hatástörténete az ókortól egészen máig érvényesül. A reneszánsz korszak újraértelmezte

Plótinosz

lélekről, szellemről szóló tanait és vele együtt a sztoa bölcseletét is. Az európai gondolkodásmódra jellemzően az ókori görög-római szellemet a kereszténység életelveivel ötvözték.

Walter Pater

írja A renaissance című könyvének Pico della Mirandolaval foglalkozó fejezetében: "Összeférhetetlennek látszó gondolatokat és érzelmeket egymással kibékíteni, egymáshoz közelebb hozni. Az emberi lélek megnyilvánulásait, sokoldalú szellemi körképben összpontosítani. Az emberi szellemmel a szívnek annyi táplálékot nyújtani, amennyit az befogadni képes, - ez hozzá tartozott annak a kornak nemes ösztönéhez."

Seneca

műveit a kéziratok alapján 1475-ben Nápolyban adták ki először nyomtatásban. Összes műveinek első megbízható, Fickert-féle kiadása pedig Lipcsében jelent meg, 1845-ben. Márai Sándor a Füveskönyv (1943) elején hivatkozik a sztoicizmus emlékezetét közvetítő szerzőkre. Seneca Vigasztalások címmel ismert munkája,

Epiktétosz

Kézikönyvecskéje,

Marcus Aurelius

Elmélkedései vagy

Montaigne

Esszék című műve, de

Boëthius

A filozófia vigasztalása is ebbe a Márai által nagyra becsült hatástörténeti, gondolkodástörténeti folyamatba tartozik. Cicero a vigasztalás (consolatio) sztoicizmusra jellemző műfajában született írások üzenetét így jellemezte: a vigasztalás retorikai eszközeivel bizonyítható, hogy alapjában rossz nem létezik, de ha mindennapi jelenségként mégis találkozunk vele, akkor a jelentőségét, a szerepét ne túlozzuk el. Az élet törvénye, hogy megtörténik velünk a halál, - a bánat és a gyász ezért mindennek természetes velejárója. Ha tudjuk, hogy értelmetlen, akkor a lehangoltságban, bánatban, lelki őrlődésben ne merüljünk el. Márai Sándor: Füveskönyv című gondolatgyűjteménye az irodalom életbölcseleti hagyományába illeszkedik. A Márai-könyv olvasása közben, saját szubjektív idejében az olvasó természetes életértelmező kapcsolatra talál. Az olvasás pillanataiban szinte időfeletti, korszakokon átmutató tapasztalatokkal szembesülhet és az európai gondolkodástörténeti-irodalmi értéklánc szerves részévé válhat. Különösen így van ez, amikor éppen az Arról, hogy az ember része a világnak című szövegrészt olvassa: "(...) Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképp látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas." *( Részlet Bogoly József Ágoston 2010. május 5-én, du. 6-órakor Szegeden, a Fekete-Házban tartandó Márai Sándor /Füves/ /Könyv/ című művét értelmező előadásából)*