Péntek: Chagall a Reökben

Marc Chagall 112 színes litográfiája látható péntektől Reökben. A művek egy része a teremtés, másik részük pedig a cirkuszi világ témakörét boncolgatja. A Kisszínházban Háztűznéző, a bábszínház két előadással is várja a kicsiket. Kék angyal címmel Maister Éva színművésznő közreműködésével sanzon- és irodalmi estet rendez a Somogyi-könyvtár, a Hangoskönyvtár-ban, a Vakok Klubjában megemlékezés a Fehér Bot Napjáról, az Egyetemi Autonómia Napján emlékeznek a szegedi egyetemeken 1956. október 13-23. között történtekre. Az Őszi Kulturális Fesztiválon koncertek, underground színház, és ismét választhatunk csillagot. Három rendezvényt is ajánl a Közéleti Kávéház, A Magyar Lagúnák címmel konferencia kezdődik Darvasi László művészetéről a Grand Caféban, sok jó film és néhány jó buli is várja a szórakozni vágyókat pénteken.
Színház és bábszínház
A Kisszínházban
pénteken 19 órakor
Gogol:Háztűznéző
- tökéletesen valószínűtlen 170 éves történet. (Bérletszünet) A
Kövér Béla Bábszínházban
pénteken délelőtt 10 órakor
Nagy-nyami
. A kisóvodásoknak készült előadás egy kis hernyó életét mutatja be (Pompom bérlet). Délután 14.30-kor
Az égő ház
-
Joseph Haydn
báboperája, két felvonásban (Ólomkatona bérlet).
Programok a Somogyiban
Kék angyal
címmel,
Maister Évaszínművésznő közreműködésével sanzon- és irodalmi estet rendez a
Somogyi-könyvtár
. Az ingyenes program pénteken 16.30 órakor kezdődik a könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasójában. A műsorban
Marlene Dietrich, Edith Piaf, Yves Montand dalaiból, Rilke, Goethe, Li Taj Po és Pausztovszkij
műveiből, valamint Marlene Dietrich Tiétek az életem című önéletírásából hangzik el válogatás.
A Hangoskönyvtárban
pénteken 17 órakor rendezvény a
Vakok Klub
jában:
Megemlékezés a Fehér Bot napjáról,
valamint a 20 éves klub-múltról.
Chagall-kiállítás a Reökben
Chagall 112 színes litográfiája látható péntektől
Reökben
.
Marc Chagall
(1887-1985) orosz származású francia festőművész, a XX. század egyik legkiemelkedőbb művésze, aki költészettel, humorral és varázslattal teli, egyedülálló és rendkívüli világot teremtett alkotásaival. Az utazó kiállítást a Pingvin Patikák jóvoltából öt kelet-magyarországi városban élvezheti a közönség. Szeged ezek közül az egyetlen, ahol három hétig várja a tárlat a látogatókat. A művek egy része a teremtés, másik részük pedig a cirkuszi világ témakörét boncolgatja. További részletek a www.octopus.szinhaz.hu/~reok oldalon.
MEFESZ megemlékezés és fogadás
Az Egyetemi Autonómia Napján
pénteken 16.30-21 óráig a
MEFESZ
(Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége)
emlékmű megkoszorúzása
után (SZTE TIK park), a
BTK Auditorium Maximumban
folytatódik a megemlékezés a szegedi egyetemeken 1956. október 13-23. között történtekre.
Őszi Kulturális Fesztivál
A
Millenniumi Kávéházban
(Dugonics tér 12.) pénteken 18 órakor
Villon XXI.
- kiállítás megnyitó és könyv-előbemutató.
Székhelyi József és Németh György
estje. 20 órakor
CimbaliBand Balkan Projekt koncert
. A CimbaliBand cimbalom-harmonika vezette formációja úttörő kezdeményezésnek számít. E két hangszer harmóniája, valamint az ezeket kísérő ének, hegedű, tambura, nagybőgő és derbuka alkotják a CimbaliBand egyedi hangzásvilágát. A
SZTE JGYPK Szabadidő Központ és Kávézóban
(Hattyas sor 10.) pénteken 20 órakor
Musical est - Starlight Musical Együttes.
A fiatal és tehetséges színészek előadásában többek között olyan ismert hazai és külföldi musicalek dallamai csendülnek fel, mint az
Elisabeth, a Fame, a Rudolf, a Rómeó és Júlia, a Hair, a Mozart!, a Szép nyári nap
vagy a
Jekyll és Hyde
. Fellépnek:
Kocsis Dénes, Baranyai Annamária, Kádár Szabolcs
, mindhárman az Operettszínház és más színházak tagjai. A
SZTE TTIK Embertani Tanszék
en (Egyetem u. 2.) pénteken 17 órakor
"Régi csontok, régi járványok"
Pálfi György
tanszékvezető egyetemi docens előadása. 18 órakor
"Jófejek-lékelés, torzítás és más koponyamodifikációs eljárások archeológiai leleteken
" Bereczki Zsolt tanársegéd előadása. A
Szegedi Csillagvizsgálóban
pénteken 19 – 22 óráig
Csillagászati-űrkutatási kiselőadások
vetítéssel. Sötétedés után az időjárástól függően
távcsöves bemutató
. Belépőjegy gyerekek és nyugdíjasok részére 200 Ft, felnőttek részére 300 Ft, az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes. Az
Underground Színpadon
(Kálvária sgt. 14) pénteken 18 órakor
Karinthy Frigyes: Marie-Anne három szíve(szabályos lélektani dráma) - a
ParaSzín társulat
előadása. Szereplők:
Rupáner Ágnes, Gárdián Edit, Köblös Gergely István, B. Juhász Péter, Kun Áron, Berta Nóra.
Belépőjegy belátás szerint.
Közéleti Kávéház
A
volt Tiszti Klub épületében
(Victor Hugo u.6.sz. I.em.) pénteken 15 órakor a Szegedi Bajtársi Klub és a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége rendezésében
: " A visszavett szüzesség
"
címmel
Julesz János
professzor előadása. Továbbá. Az
" A K I K”
festő baráti kör második csoportjának bemutatkozása, festményeik kiállítása. A baráti kört bemutatja
Nacsáné Kovács Mária
elnök, festőnő. Háziasszony és műsorvezető:
Szekeres Kató
. A
MTA SZAB Székházban
, I. em. 110. (Somogyi u. 7.) pénteken 16 órakor
Európa hagyományai Asbóth János és Márai Sándor műveiben
. Előadó:
Bogoly József Ágoston
irodalomtörténész.
A SZTE Gyógyszerésztudományi Karon
(Eötvös u. 6) pénteken 17 órakor
Termő ékes ág
- videoprojektoros kivetítés - magyar költők versei és zeneművek az anyáról. Közreműködnek:
Bajnócziné Rácz Éva, Herman Éva, Kutas László, Vízi Imre.
Házigazda:
Varga Ferenc
ny. tanár.
Német Kultúrest
A
Nemzetiségek Házában
(Osztróvszky u. 6.) pénteken 18 órakor
Német Kultúrest - Az "Erdélyi szász kultúrák nyomában"
c. dokumentumfilm IV. részének vetítése -
"Szól a kakas már".
Előadó:
Tóth István
történész, muzeológus.
A Grand Caféban
pénteken:
A Magyar Lagúnák - Konferencia Darvasi László művészetéről
. Darvasi László
Virágzabálók
című regény megjelenésének alkalmából pénteken és szombaton a Grand Caféban irodalmi tanácskozást rendeznek Darvasi László írói pályájáról, prózaművészetéről, mely a hazai szakmai és közönségsikereken túl jelentős külföldi ismertségre is szert tett az utóbbi években. A konferencia kiadványa mágikus pdf formátumban elérhető, és a részletes program olvasható a www.grandcafe.szeged.hu oldalon A
Belvárosi Mozi
pénteki műsora:
Zsigmond Vilmos terem
: 14, 16, 18 és 20 órakor:
Fel 3D
- színes, szinkronizált amerikai 3D animáció, rendező:
Pete Docter.
Balázs Béla terem:
15 órakor:
Friss levegő -
Filmklub Általános iskolások számára -
Made in Hungária
- színes magyar zenés film, Rendezte:
Fonyó Gergely.
18.15-kor:
Utolsó jelentés Annáról
- színes, magyar dráma, rendező:
Mészáros Márta
. 20.30-kor:
A grófnő
- színes magyarul beszélő francia-német történelmi dráma, rendező:
Julie Delpy.
Csőke József terem:
16.15-kor:
A grófnő
- színes magyarul beszélő francia-német történelmi dráma, rendező:
Julie Delpy.
18.30-kor és 20.45-kor:
Az admirális
- színes, szinkronizált orosz játékfilm. Rendező:
Andrej Kravchuk.
A filmekről bővebben a www.belvarosimozi.hu oldalon olvashatnak.
Péntek esti bulik
A
SZOTE Klubban
pénteken 22 órakor
Diszkóláz -
Lemezlovas:
Novák
.
A
JATE Klubban
pénteken 22 órakor
JATE Party
! A lemezjátszóknál: Employees (smokebreak),
Dj. Fraser
. 23 óráig a belépés ingyenes! Az
Afrika Caffe-ban
(Kárász üzletház, Kárász u.5.) pénteken 20 órakor –
Azok a boldog 80-as 90-es évek - retro party.
Az
Icon Café & Lounge
-ban pénteken este (Kárász u. 9.)
Icon charts.
Az
M-Klubban
(Roosevelt tér 5.) pénteken este
Sláger Disco, kívánságpéntek, karaoke.