A hit őrtornyai: alsóvárosi ferencesek a török idők viharában
A barátok pénzért javíthattak, imával gyógyítottak, legendát teremtettek. Így vészelte át az alsóvárosi ferences templom a török kort.
A mohácsi vészt követő török uralom kegyetlen próbák elé állította Szegedet és ferenceseit. Azonban város gótikus kincse, az alsóvárosi ferences kolostora és a templom nem vált romhalmazzá, hanem a kitartás, a hit és a remény jelképévé nemesült. A barátok szívós munkával tartották életben a közösséget – és közben egy legenda is született, amely máig élő emléke a hódoltság viharos évszázadainak.
Az alsóvárosi ferencesek kihívásai a török hódotság alatt
A mohácsi vész utáni században, 1543-ban Szeged török uralom alá került, ami súlyos kihívások elé állította a ferenceseket és templomukat. A hódoltság idején a török hatóságok vallási okokból megtiltották új templom vagy kolostor építését, de még a régiek bővítését is. Így a barátok csak külön engedéllyel végezhettek javításokat a meglévő épületeken, azt is azzal a kikötéssel, hogy nem változtatnak az eredeti alapokon és nem növelik az épület méretét.
Az ilyen engedélyek megszerzése gyakran hosszadalmas és költséges volt – a fennmaradt feljegyzések szerint a ferenceseknek busás díjakat és ajándékokat kellett fizetniük a török vezetőknek minden komolyabb javítási munka engedélyezéséért.
Az áhitatottság és kitartás jelképe
A nehézségek ellenére az alsóvárosi templom a hit és kitartás jelképe lett. Egy 17. századi utazó feljegyzése szerint a szegedi ferences templom volt “a török birodalom legszebb keresztény temploma” – ami azt jelzi, hogy a folyamatos korlátozások dacára is sikerült megőrizni a templom szépségét és méltóságát.
A török időkben a szerzetesek száma megfogyatkozott, de a kolostor nem néptelenedett el teljesen. A ferencesek a nehéz körülmények közt is gondozták a híveket, és ahol lehetett, karbantartották a templomot. 1624-ben például – valószínűleg egy tűzesetet vagy szerkezeti gondokat követően – engedélyt kaptak egy nagyobb helyreállításra: új boltozatos mennyezetet építettek a hajó fölé, hogy a meggyengült, sérült régit kiváltsák.
Később, 1643-ban jelentősebb restaurálás zajlott: ekkor megújították a templomot és a főoltárt, majd néhány éven belül a kolostor épületét is rendbe hozták. A 17. század második felében további felújításokra került sor, de a teljes megújulást már a török uralom megszűnése utánra halasztották.
Kiérdemelt tisztelet és hála a hívőktől
A török kiűzésére 1686-ban került sor, Buda visszafoglalása után Szeged is felszabadult. A háborús pusztítások és az elhúzódó elnyomás következtében az alsóvárosi kolostor ekkorra meglehetősen leromlott állapotban volt, de – fontos megjegyezni – nem vált lakatlanná: a rend tagjai hűségesen kitartottak addig is.
A város hálás lakossága nem feledkezett meg azokról a ferencesekről, akik a nehéz időkben lelket öntöttek beléjük. Az egyik kolostorfalon emléktábla őrzi Nagy János ferences gvárdián és rendtársai emlékét, akik
a másfélszázados török elnyomatásban Szeged sanyargatott népét támogatva, bátorítva keresztény–magyarnak megtartották s a város felszabadításában elévülhetetlen érdemeket szereztek.
E sorok tanúsága szerint a ferences barátok nemcsak túlélték a nehéz időket, hanem aktív szereplői is voltak annak, hogy Szeged népe megőrizze identitását és végül felszabadulhasson a hódítók alól – közülük többen az életüket adták ezért, s így a helyi emlékezet vértanúkként tiszteli őket.
Legendák és kegykép a Mátyás téren
A török korban egy különleges legenda is született a templomhoz kötődően. A hagyomány úgy tartja, hogy a templom egy értékes Mária-kegyképe a háborús idők zűrzavarában eltűnt, és csak mintegy száz év múltán került elő csodás módon.
A Segítő Boldogasszony-ként tisztelt kép állítólag a kolostor melletti Csöpörke-tó iszapos mélyén rejtőzött, míg egy török katona – aki a lovát itatta a tónál – véletlenül rá nem bukkant. A megtalált kegyképet a barátok nagy örömmel fogadták vissza, és a legenda szerint ezután került be a templom főoltárába, ahol a hívek újra hódolhattak előtte.
A bejáratnál balra eső egyik oszlopon ma is látható egy dombormű, Heksch Nándor alkotása, amely ezt a jelenetet – a tóban megtalált Mária-kép felemelését – ábrázolja Parobek Alajos festménye nyomán.
Ez a megható történet jól példázza, hogyan fonódott össze a népi képzelet és a valóság a török időkben: a remény és hit szimbólumaként Mária kegyképe “elrejtőzött, de nem veszett el”, akárcsak a szegediek katolikus hite, amelyet a ferencesek oly elszántan őriztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
