A szentmihályi Gárdonyi Géza Általános Iskola épülete nem csupán egy omladozó fal, rozsdás kerítés és gaztenger az udvaron, hanem egy élő mementója annak, hogy egy ígéretes jövő milyen gyorsan válhat feledésbe merült múlttá. Miközben a falu vibráló gyermekpopulációja egyre nő, a szegedi önkormányzat látszólag tehetetlenül nézi, ahogy Klebelsberg Kunó egykori öröksége lassan szétrohad. A helyiek évtizedes harcot vívnak az iskola újranyitásáért, ám erőfeszítéseik rendre falba ütköznek - írja a Délmagyar.
„Ne hagyjátok (...) a templomot s az iskolát!” – Reményik Sándor 1925-ös sorai fájdalmasan aktuálisak Szentmihályon. A falu krónikása, Fejes Ferenc szerint a templomot a helyiek saját kezűleg építették, és az egyházközségi élet virágzik. Az iskoláért azonban már több mint két és fél évtizede szélmalomharcot vívnak. A bezárt épület, ahol egykor hetven kisdiák tanult, ma mindössze egy autógumi-lerakatként is szolgáló, elhanyagolt terület.
A 2009-es bezárás különösen váratlanul érte a helyieket, hiszen mindössze két évvel korábban még nyílászárókat cseréltek az épületen. Hamar kiderült azonban, hogy a korszerűsítés már az új bérlőnek, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Wesley János Iskolájának kedvezett, amely sajátos nevelési igényű gyermekeket fejlesztett falai között.
Az első igazi reménysugár akkor csillant fel, amikor a Karolina Iskola vállalta volna, hogy tagintézményként üzemelteti a szentmihályi iskolát. A helyiek lelkesen fogadták a hírt, azonnal csaknem húsz szentmihályi gyereket akartak beíratni az első osztályba. Fejes Ferenc szavai szerint azonban a beiratkozás előtti utolsó pillanatban következett a „nagy pofon”: míg a Wesley Iskola ingyenesen működhetett, addig a Karolinától bérleti díjat követelt az önkormányzat, ráadásul annak markáns éves emelését is előrevetítették. Ezt a Karolina nem tudta vállalni.
Az újranyitás helyett így 2015-ben az épület új funkciót kapott: a Botka László vezette önkormányzat pár évre a migránsszolgálatot telepítette be raktárként a Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején épült iskolába.
Azóta az épület funkció nélkül áll, a hatalmas telken az enyészet az úr. Kovács-Krassói Norbert, szentmihályi lokálpatrióta rámutatott, hogy a karbantartás hiánya miatt az idősebb szentmihályiak által „új iskolaként” emlegetett épület állapota folyamatosan romlik, a vízvezeték- és a fűtéscsövek is szétfagytak az elhanyagolás miatt.
Néhány éve a bencés rend is érdeklődött az iskolaépület iránt, és a Karolina Iskola is nyitott még ma is arra, hogy részt vegyen az oktatásban, de a lepusztult, elhanyagolt épület felújítását önerőből nem tudnák vállalni.
A szegedi önkormányzat azonban tulajdonosként semmilyen hajlandóságot nem mutat a lakossági igény támogatására, a falusi iskola újranyitására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.