Szegedi papucs: hagyomány és új élet egy különleges lábbeliben
A szegedi papucs nem csupán cipő, hanem élő népi örökség, amit most szombaton érdekes rendezvény ünnepel a Szent-Györgyi Albert Agórában.
A szegedi papucs nem csupán lábbeli, hanem a dél-alföldi identitás egyik legszebb jelképe. Ez az elegáns, hímzett női papucs a 19. század végétől vált elterjedtté Szeged környékén, különösen ünnepi viseletként.
Szeged hagyományainak jellegzetes öröksége
A kézzel készített, selyemmel és aranyszállal díszített papucsok azóta is a helyi népi kultúra különleges darabjai. A Tisza-parti városban és környékén sokáig elengedhetetlen kelléke volt a női népviseletnek, a papucsot mesterek generációi készítették, és mindegyik pár a viselőjének társadalmi rangját, ízlését is tükrözte.
A szegedi papucs több mint 500 éves múltra tekint vissza: eredete a török hódoltság idejére vezethető vissza, amikor a könnyű és díszes papucs először jelent meg a Dél-Alföldön.
A 19. századi nagy árvíz után Szeged utcái kövezésre kerültek, így végre alkalmassá váltak erre a kis lábbelire is – azóta vált kedvelt viseletté a hétköznapoktól az ünnepekig.
Jellegzetessége a forgatós forma – nincs külön jobb- és baloldala –, valamint a finoman emelt sarok és a bársonyból készült fej, melyet pipacs-, búzavirág- és kalászminták díszítenek. E hagyományos, kézzel varrt készítési mód miatt a papucs „párja nincs”, azaz identikusan készült mindkét lábra.
Mesterség, művészet, családi örökség
Szeged hagyományosan büszke mesterei – mint például Nagy Mátyás, Ótott János, Ménösi Lajos, Tuksa Gyula – már a 20. század elején is papucsokat készítettek ünnepi alkalmakra. A nemzetközi elismerés sem maradt el: műhelyeik munkái országos és világszinten is jól szerepeltek. A későbbi generációk – köztük a 2011-ben elhunyt Rátkai Sándor – eleinte kézzel varrták ezeket a különleges darabokat, és a mesterség még ma is élők között öröklődik.
A hagyomány őrzését ma alapítványi szervezetek támogatják – gyűjtenek, kiállítanak, oktatnak, konferenciákat rendeznek és kreatív fiatal papucstervezőket és papucshímzőket képeznek.
A felnőtt- és gyermekprogramok mellett a mesterség különleges lelki értéket is hordoz: a papucs nem csupán viselet, hanem a lokálpatriotizmus, a szakmaiság és az összetartozás szimbóluma Szegeden.
A Szegedi Papucs Napja
A szegedi papucs népszerűsítése és megőrzése érdekében évek óta rendezik meg a Szegedi Papucs Napját, amely idén, 2025. június 15-én immár hetedik alkalommal várja az érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agórában.
A rendezvény célja, hogy méltó módon ünnepeljük meg e különleges hagyományt, és közelebb hozzuk a mai generációkhoz is.
A programok 15 órakor ünnepi műsorral és a "Szegedi papucsért" díj átadásával indulnak, amelyet idén is a Szegedi Papucsért Alapítvány kuratóriuma ad át. A megnyitón köszöntőt mond Orbán Hedvig, az Agóra igazgatója, valamint Vesmás Péter Ybl-díjas építész, MMA akadémikus. A díjátadó után 110 néptáncos gyermek lép fel: az Árendes, a Csanád, a Hatetudnád, a Kankalin és a Szeged Táncegyüttesek közreműködésével.
A nap folyamán kiállítás is nyílik Nyilasy Sándor papucsairól, ahol megtekinthetők a Szegedi Papucsért Alapítvány új gyűjtései és fotók Számfira Máté, Számfira-Nagy Zita és Fakan Csaba alkotásaiból.
Emellett lesz papucsvásár, népi kézműveskedés, gyékényszövés, hímzésbemutató és játékos gyerekprogramok is, például a mintaKINCStár játéktér az M-ART Egyesülettel.
16:30-tól előadások várják az érdeklődőket "A szegedi papucs a hungarikummá válás útján" címmel. A témáról Attalai Zita iparművész és Vukov Anikó néprajzkutató beszélnek.
A napot 18 órától évzáró mulatság zárja, a Hatetudnád Tánctanoda számos csoportjának fellépésével. Az esemény fővédnöke Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes, aki a Szegedi Papucs Jószolgálati Nagykövete is egyben.
A 7. Szegedi Papucs Napja nem csupán a hagyományőrzés ünnepe, hanem lehetőség is arra, hogy újra felfedezzük a helyi értékeket és büszkén viseljük a múlt örökségét. A szegedi papucs nem csupán múzeumi tárgy, hanem élő kultúra: egy darabka Szeged, amit érdemes továbbadni.
