100 éve Szeged: A vendéglős, aki eltűnt a füzesben

Szentjóbi Lajos neve száz évvel ezelőtt Kecskeméten egyet jelentett a jó borral, a gondosan főzött pörkölttel, meg persze a megbízható korcsmárossal - írta meg a Délmagyarország 1925.07.16. napi számában. A vendéglős derék ember volt, legalábbis így emlegették – kicsit talán sokszor nyúlt a kancsó után, de hát ki ne engedne meg magának egy kis élvezetet, ha egyszer a saját borát issza?

Aztán 1925 kora tavaszán történt valami. A jó Szentjóbi egy nap elindult otthonról, és többé nem tért vissza. Felesége, kisírt szemekkel, napokkal később jelent meg a kecskeméti rendőrségen: Lajos eltűnt, nyoma sincs, életjelet sem adott magáról. A város felbolydult, suttogtak ezt-azt – baleset, szökés, talán még bűncselekmény is szóba került.

A nyomozás zsákutcába jutott, ám egy újabb rendőrségi látogatás során a feleség fontos részletet említett: Lajos az utóbbi hónapokban megváltozott. 

És ekkor, valahol a háttérben, elindult egy másik történet: Szentjóbi nem tűnt el, csak egyszerűen más életet kezdett.

Egy új világ a Tisza-parton

Mint később kiderült, Kecskemétről egyenesen Szegedre vonatozott. Nem szállt meg panzióban, nem keresett munkát, nem lépett kapcsolatba senkivel. Ehelyett a Tisza menti füzesekbe húzódott vissza – Újszeged táján, ahol ma sportpályák és árvízvédelmi gátak futnak, akkor még vadregényes bozótok és alacsony ligetek zöldelltek.

Pénze nem volt, nem vett magához, nem is akart – a gazdag vendéglős, aki egykor saját pincéjéből kínálta a bort, most zsebében sem hordott pénzt.

Emberekkel nem találkozott, így a rendőrségnek sem tűnt fel. Nem volt vele baj, nem lopott, nem zavart senkit – csak eltűnt a város peremén, egy másik valóságban.

A találkozás, ami már nem hozott megnyugvást

A történet vége egy véletlen razziánál érkezett el. Egy éjjeli igazoltatás során a járőr rábukkant egy rongyos, sovány, zavarodott férfira a füzesek egyik sarkában. A férfit beszállították – és nem sokkal később az elmegyógyintézetben kötött ki.

Az orvosok azonban szomorúan közölték: Lajos elméje nem tér vissza. Amit a Tisza partján hátrahagyott, az nemcsak a vendéglős múltja volt, hanem önmaga is.